Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-07
7 múltból és ne feledjük: annak idején pozsonyi országgyűléseken a nemzetiségek nyelvén lehetett felszólalni" - emlékeztetett rá a kort k utató történész Pozsonyban szerdán, a nemzeti gyásznapon. Katona Tamás szavai szerint Pozsony is meghozta a maga véráldozatát: színházi súgó és péklegény, béres és földbirtokos, pap és prédikátor végezte itt Haynau táborszernagy bitóján. Rágza Pál és Jeszenák János Pozsonyban, a többiek névtelen sírokban, Mednyánszky báró Beckón nyugszik, de itt most mindnyájukra emlékezünk. Szerdán Révkomáromban is kegyeleti ünnepséget tartottak a magyarok. A várost a szabadságharc utolsó bástyájaként megtartó Kla pka György tábornok főtéri szobránál koszorúztak, majd leleplezték az aradi vértanúk emlékére most felállított márvány obeliszket, majd megkoszorúzták Lenkey János és Török Ignác várkapitányok emléktábláját. +++ kes/kkn 15.58 LMT 061004 2788 vissza Megerősített 2007es céldátum - Az Európai Bizottság kész késleltetni Románia és Bulgária felvételét Világgazdaság [20041007] Az Európai Bizottság továbbra is együtt kezeli Románia és Bulgária csatlakozási folyamatát , közös célnak tekintve a tárgyalások idei lezárását és a 2007es taggá válást, ha erre a tagjelöltek is felkészültek. Horvátországgal a jövő év elején kezdődhet meg a tárgyalás. Az Európai Bizottság minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy telj esítse az Európai Tanács (az EUs állam- és kormányfők) törekvését, és még 2004ben sikeresen lezárja a csatlakozási tárgyalásokat Bulgáriával és Romániával, utat nyitva az előtt, hogy 2005ben a lehető leghamarabb aláírják a (közös) csatlakozási szerződés t – szögezte le egyebek között a brüsszeli testület szerdán közzétett testületi állásfoglalása. A két tagjelölt ország felkészültségét értékelő szokásos éves jelentéseket kísérő „stratégiai papír” megállapítja, hogy mindkettőjük közel van a csatlakozási tárgyalások befejezéséhez (Bulgáriával már minden joganyagfejezetet áttekintettek, Romániával még nyitva áll a versenypolitika, a környezetvédelem és a bel- és igazságügyi együttműködés). Brüsszel szerint Szófia és Bukarest egyaránt teljesíti a taggá válás hoz szükséges koppenhágai politikai kritériumokat, és most először mindkettőjük esetében leszögezik: működő piacgazdaságuk van, amelyik a reformok bulgáriai folytatása, romániai erőteljes végrehajtása esetén képesek lehetnek az EU egységes piacának verseny kihívásával szembenézni. Amennyiben a tárgyalásokat sikerül az idén lezárni – aminek kapcsán Günter Verheugen bővítési biztos sajtóértekezletén szükségét érezte megjegyezni, hogy Románia esetében erre még nincs garancia – , úgy a bizottság jövő ősztől egé szen a taggá válásig átfogó éves értékeléseket fog közzétenni a tárgyalásokon vállalt kötelezettségek teljesüléséről. Ha valamely területen súlyos elmaradást észlelnek, akkor több védzáradékintézkedés alkalmazása is lehetővé válik, köztük az, amelyik a bi zottság javaslatára lehetővé, hogy az Európai Tanács egy évvel elhalassza a tényleges taggá válás időpontját (2008. január 1jére). Ez utóbbi kapcsán jelezte Ollie Rehn leendő új bővítési biztos hétfői európai parlamenti meghallgatásán, hogy nem fog habozn i ilyen lépést javasolni, ha ennek komoly szükségét látja. (Formálisan eddig csak Bulgária fogadta el ilyen védzáradék létesítését, amit most a bizottsági papír szerint Romániára is ki kell terjeszteni.) A bizottsági jelentés szerint a két ország felkész ülésében a legsürgetőbb teendők az intézményi rendszer reformjában, az adminisztratív kapacitás erősítésében, az igazságszolgáltatás reformjában, valamint a korrupció elleni harcban vannak. A részletes román országjelentés amúgy az emberi jogokkal foglalko zó résznél sürgeti az emberi jogi konvenció diszkriminációt megtiltó kiegészítő jegyzőkönyvének aláírását. Megemlíti egyúttal, hogy a diszkrimináció megfékezésére létrehozott országos tanács az elmúlt 12 hónapban 367 panaszt regisztrált, ezek többsége etni kai kisebbségi ügyekhez kapcsolódik. vissza Nincs üzleti magyarellenesség - A Trianonban elcsatolt területeken is szívesen látják a magyar vállalkozókat