Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-26
11 közül három emelkedik ki: az EUalkotmány ügye, a szombati ciprusi népszavazás nyomán kialakult új helyzet és a kínai fegyverszállítások témája. Az EUalkotmány kapcsán a tagországok állam- és kormányfői március végi brüsszeli csúcsértekezletükön úgy határoztak, hogy legkésőbb a kö vetkező, június közepi csúcson megállapodásra kell jutni: ám azóta nem sok előrehaladás történt ebben a témában, azaz - ha tartani akarják a célkitűzést - az ír EUelnökségnek most már fel kell gyorsítania a folyamatot. A várakozások szerint az írek a luxe mburgi külügyminiszteri tanácskozáson előterjesztenek egy menetrendet arról, hogy miként tervezik a tárgyalások folytatását. Ami a Kínának szánt fegyverszállításokra kimondott, 1989 óta érvényben lévő EUfegyverembargó feloldását illeti, ez már hónapo k óta napirenden van, de továbbra is megosztja a tagállamokat, s így döntés egyelőre nem várható. Kína nagy nyomást gyakorol európai partnereire ebben az ügyben, s Franciaország, valamint Németország támogatja is az embargó feloldását, többek között azért, mert kereskedelmi előnyöket remél ettől a pekingi vezetésnek tett gesztustól. NagyBritannia, a skandináv országok és Hollandia viszont az emberi jogok kínai helyzetére hivatkozva ellenzi a lépést. A luxemburgi tanácskozáson a legaktuálisabb téma a c iprusi népszavazás lesz azt követően, hogy a ciprusi görögök szombaton elutasították a szigetország újraegyesítésére az ENSZ által kidolgozott, de az EU által is támogatott tervet. A brüsszeli hivatalokban ezért a ciprusi görög kormányt, s - kisebb mértékb en - a ciprusi görögök pártfogóját, Athént teszik felelőssé. Noha Ciprus görög felének EUfelvételét a népszavazási eredmény nem befolyásolja, elemzők azt várják, hogy e két kormány az EUn belül jó időre defenzívába kényszerül. Az újraegyesítést jóváhagyó ciprusi törökök megítélése viszont alighanem javulni fog: az Európai Bizottság már szombat este bejelentette, hogy megvizsgálják, miként lehetne segíteni Ciprus északi, törökök lakta részének gazdasági fejlesztését. vissza +++ ktl/kfl 10.36 LMT 250404 3019 BP0062 4 230 MTIk1024 Markó Béla és Medgyessy Péter a megbékélésről beszélt az aradi Szabadságemlékmű felavatásán kod: külkapcsolat/nemzetiség/BELP/KULP fk: HU/RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jel enti: Arad, 2004. április 25., vasárnap (MTI) - Az aradi Szabadságemlékmű kiszabadítása fontos lépés egy újfajta nemzeti együttélés felé - mondta vasárnap Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az aradi vértanúk emlékét idéző emlékmű és a magyarromán megbékélési emlékpark felavatásán elhangzott ünnepi beszédében. A politikus emlékeztetett a Szabadságemlékmű felavatásával kapcsolatos, nemrég született román kormányhatározatra, amely szerinte azt jelenti, hogy román részrő l hivatalosan elismerik: Erdélyben a magyar múltnak is méltó helyet kell biztosítani. "Akinek pedig múltja van, jövője is lesz!" - jelentette ki a szónok. A Szabadságemlékmű nyolcvan esztendeig el volt zárva a nyilvánosságtól, csodálatos módon mégis szinte minden ízében megmaradt, kibírta a nyolcvan esztendőt - fejtette ki Markó Béla, hangsúlyozva, hogy a két ország képes volt okulni a múltból. Az utóbbi években a romániai magyar érdekképviselet egységesebb volt, mint az elmúlt nyolcvannyolcvanö t esztendőben bármikor - mondta Markó Béla, hozzátéve: a romániai magyarság felismerte, hogy csakis a románokkal való partnerséggel és a két ország közötti viszony jobbításával érhet el eredményt. Ahhoz, ami ma történik, kellett az egységes RMDSZ, és kelle tt a román, illetve a magyar kormány tárgyalókészsége is - hangoztatta az RMDSZ elnöke. Medgyessy Péter miniszterelnök beszédében kijelentette: tudjuk, hogy magyarnak, románnak a nemzeti méltósága érzelmi és létkérdés. "Mindaz, ami bennünket összeköt, csak akkor működik, ha tiszteljük egymásban azt is, amiben különbözünk." Akik a Maros partján élnek, tudják: a folyó ereje, egészsége a forrástól a Tiszáig mindenütt létérdek. Ahogyan létérdek a józan és jó viszony is - mondta a magyar kormányfő, hang oztatva, hogy ez nem taktika, nem politikusi képmutatás. "Függünk egymástól!" - szögezte le Medgyessy Péter, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a történelem nem racionális, sokszor az árnyalatnyi különbség is hatalmasra nőhet, s ez elég akár a halálhoz. Példaként említette a nemzeti, vallási, politikai fanatizmus megannyi megnyilvánulását a