Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-29
24 semmitmondó, tartalmatlan, szlogenértékekkel behintett fogyasztókonzumemberek univerzális masszájába. S nem kell túl nagy m erészség azt állítani, hogy a vidéki népességhez képest "világvárosunkban" még rosszabb a helyzet, s még semmitmondóbb - sőt egyenesen pejoratív értelmet kapott - a nemzettudat. S ennek a nemzettudatvesztett, a legcsekélyebb patriotizmus jeleit is csak rit kán felmutató magyar populációnak antiszemita, nacionalista lelkületéről kürtöli tele a mai napig elitünk "mainstream" irányzata a magyar "független" médiát, és ami még rosszabb, a nemzetközi sajtót. Persze csak akkor, ha érdeke fűződik hozzá, ha nem az íz lésének megfelelő kormány van hatalmon. És mindeközben rendelkezünk egy tudományos eszközökkel végzett kutatás empirikusan alátámasztott tényeivel, amelyek pontosan az ellenkezőjét mutatják: csaknem megroppant, megfakult nemzeti identitású nép lettünk. Az okok számosak, mélyebb elemzést igénylők, ám a végeredmény az igazán fontos: a lakosság mai önazonossága, tudati állapota több mint aggasztó. Egészséges önazonosság nélkül a népesség magatartását illetően két lehetőség áll fenn: 1. a társadalom jelentő s részébe - a kellően lejáratott nemzeti érzés kivételével - szinte bármi beleszuggerálható; 2. a "lakosság" kiábrándult lesz és közönyös, de annyira, hogy elitje eladhatja tőle az egész országot, ösztönös vulgárepikureistaként csupán saját házának, kert jének dolgai érdeklik, a közdolgok, csoportformáló eszmék iránt immunis, sőt egyenesen ellenszenvvel viseltetik. Magyarországon mindkét verzió meglehetősen elterjedt, ám az utóbbi látszik manapság igazán mérvadónak. A közember valósággal utálja jelenleg uralkodó közállapotainkat, de változtatni nem próbál rajta, elítéli elitjét, de "realizmusa" (közönye) beláttatja vele, hogy nincs ennél kevésbé rossz alternatíva, egyáltalán nincs más alternatíva (lásd a második parlamenti ciklus kormánypártjainak sugalla tát), egyik politikai erő sem különb a másiknál, legfeljebb abban reménykednek, hogy előbbutóbb jóllaknak, s elpuhultan már nem lesz akkora a zabraétvágy. Mit tudnánk, mit tud tenni a globalizálódó világ fogyasztógépének kiszemelt ember tenni saját maga megőrzéséért? Mit tudhat védekezésképpen felmutatni, ami megakadályozná a csak rá jellemző tulajdonságainak, értékeinek felszívódását? A különböző közösségi identitások, kötődések együttesét, a családot, a szűkebb pátriát - a helyi, települési közösséget, a vallást, de bármely önszerveződő emberi közösséget, egyesületet, amely valamely közös cél érdekében tartósan összeáll (tollaslabdázók, természetjárók, bélyeggyűjtők, önkéntes tűzoltók stb.) a régiót, a nemzetet, a nemzeti kultúrát, a hazát. Ilyen identit ások, kötődések híján legfeljebb a fehér zászlót vagy újabban a csillagos kék lobogót tudjuk felmutatni. Európa legbékésebb kisebbsége Európa talán legbékésebb kisebbsége a magyar. Nem lehet ezt a tényt eleget hangoztatni. Az elmúlt nyolcvan esztendő a latt nem tudunk példát, amikor valamely magyar kisebbségi csoport, az általában igencsak mostoha, fenyegető légkör, külső nyomás közepette, érdekei védelmének, önazonossága megőrzésének erőszakos útját választotta volna. Ezzel kapcsolatban Jugoszlávia sz étbomlása juthat eszünkbe. Akaratuk ellenére, a többségi nemzetek egyértelmű szándékának és a nagyhatalmak beleegyezésének megfelelően jelentős szerb tömegek kerültek a szerbjugoszláv határokon túl, s hirtelen elszakítva anyanemzetüktől a horvát vagy a bo szniai állampolgárság számukra korántsem vonzó perspektívájával szembesültek. A szerb kisebbségi vezetők nem adtak túl sok esélyt formálódó új államaiknak, hogy azok netán valamiféle nagyvonalú (nem is volt túlzottan valószínű, az igaz), nagylelkű (de: "jo gos" jogok megadása soha nem állami adományként fogható fel, jóval inkább kötelességként!) kisebbségpolitikával rukkoljanak elő. Eszükbe sem jutott békés, törvényes, parlamenti eszközökkel bíbelődni, mentalitásuk, karakterük remekül harmonizált a nemzetköz i politika realitásaival. Tudniillik az erőpolitika, a kész helyzetek kreálása a világpolitika leghathatósabb eszközei közé tartozik, a nagyhatalmak vezetőinek - érdekmotivációk nélkül - többnyire csupán emberi jogi
