Reggeli Sajtófigyelő, 2003. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-09-04
11 korábbi megs züntetését kívánják meg. Mindamellett egyéni élethelyzetek alapján sok a világban a kettős állampolgár. Az azonban, hogy egy kisebbségi népcsoport egésze egyszerre legyen két állam polgára, ellentétes a nemzetközi gyakorlattal. Arra szoktak hivatkozni, hog y Szerbia lehetővé tette ezt a boszniai és szerbek, illetve Románia Moldova polgárai számára. Ezek aligha követendő példák, hiszen a boszniai szerbek állama is szerb állam, amelyet nemzetközi kényszer hozott létre, Románia pedig második román államnak teki nti Moldovát, és ismételten kinyilvánította szándékát annak bekebelezésére. E rossz példáktól eltekintve nem szokás olyanok számára állampolgárságot adni, akik nem terveznek az adott államban letelepedni, illetve akiknek letelepítésére az állam nem töreksz ik. A magyar helyzet különlegessége Ellenvethető, hogy a mi esetünk sajátos: a szomszéd országok kisebbségi magyarjai az államhatárok újrarajzolása nyomán lettek nyolcvan évvel ezelőtt egy másik állam polgárai, nem ők (illetve felmenőik) mondtak le a magyar állampolgárságról. Ôk a magyar nem zethez tartozónak tekintik magukat, ezt fejezné ki az, ha magyar állampolgárok is lehetnének. De vajon erre a kettős állampolgárság kínále megoldást? Mindenekelőtt állapítsuk meg: a kisebbségi magyarok millióinak vagy akár a vajdasági magyarok százezrein ek kettős állampolgársága gyakorlatilag nem kivitelezhető. A magyar államnak ugyanis nincs módja arra, hogy a szomszéd országokban élő (Magyarországon letelepedni nem szándékozó) szerb, illetve ukrán állampolgárok közül a magyar nemzetiségûeknek állampolgá rságot adjon, a szerb, illetve ukrán (vagy más) nemzetiségûektől viszont megtagadja azt. Az Európába való szabad továbbutazás lehetősége nemcsak a kisebbségi magyarok számára teheti kívánatossá a magyar útlevelet, hiszen az nemcsak a Magyarországra való ut azást tenné lehetővé, hanem a többi EUtagországba való utazást is. Arra viszont a státustörvény kapcsán sem született megnyugtató megoldás, hogy ki is lenne magyarnak tekinthető. Azok a megoldások, amelyeket a magyarigazolvány kiállításával kapcsolatban v éltek megtalálni - Martonyi János például a Napkeltében tett nyilatkozata szerint "a nemzeti önazonosság igazolása alapján” adna magyar állampolgárságot , állampolgárság megadásakor vagy megtagadásakor alkotmányosan bizonyosan nem alkalmazhatók. Ha viszo nt a "visszahonosítás” logikáját választaná Magyarország, mint azt Surján László javasolja, akkor nemzetiségtől függetlenül a Kárpátmedence egész lakossága kérhetne magyar útlevelet. Martonyi László állítása, miszerint mindebbe az Európai Unió "nem szólha t bele”, a státustörvény strasbourgi veszszőfutása után meglepő. Megoldás kell, de az nem a kettős állampolgárság Túl e gyakorlati nehézségen, elvi szinten is indokolt megfontolni a problémát: vajon a kettős állampolgárság kínáljae a megoldást a szoms zéd országokban élő kisebbségi magyarok helyzetére. Ennek lényege, hogy ők egyfelől az adott ország gazdasági, szociális és politikai közösségének, másfelől a magyarul beszélők nyelvi és kulturális közösségének tagjai, akiket történeti tudatuk is a magyars ághoz köt és elválaszt annak az országnak a többségi népességétől, ahol élnek. Vajon erre a kettős identitásra nem a kettős állampolgárság kínáljae a megoldást? A magyar kisebbségek helyzetéből két irányban kereshető a kiút. Az egyik irány az, amit a rom ániai és a szlovákiai magyar kisebbség vezetői az elmúlt évtizedben választottak: magyarként, a magyar nyelvet, kultúrát megőrizve integrálódni annak az államnak a gazdasági, szociális és politikai közösségébe, amelyben élnek. Ezt fejezi ki a magyar vállal kozók sikeres szerepe Románia gazdaságában, a kisebbségi pártok részvétele az országok politikai életében, aminek részeként indulnak a választásokon, ott ülnek a törvényhozásban, kormánykoalícióra lépnek a többség pártjaival, minisztereket, államtitkárokat , nagyköveteket adnak. Az integrációs törekvéssel egyidejûleg érnek el jelentős eredményeket a kisebbségi nyelvhasználat, oktatás és kultúra intézményeinek bővítésében. A másik irány - melyet a kisebbségi politikai élet radikális irányzatai képviselnek - nem bízik a többséggel való együttmûködés lehetőségében, elutasítja az integrációt, nem helyesli a kormányzati részvételt, és elkülönülésre, a magyar kisebbség saját kvázi állami intézményeinek kiépítésére, illetve a kisebbségnek a magyar államhoz való int ézményes kötődésére törekszik. Ezt képviseli Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozásával, és ezt az irányt képviselte politikájában a Fideszkormány, amikor létrehozta a Magyar Állandó Értekezletet mint egyfajta határokon átívelő, de a mag yar kormányra nézve kötelező érvényû döntéseket hozó összmagyar kvázi törvényhozást, illetve a "nemzetpolgárságot” kínáló
