Reggeli Sajtófigyelő, 2003. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-04-03
NSZ • 2003. április 3. • Szerző: P. B. Látszólag technikai, ám valójában politikai kérdés, hogy hány tagú hivatalos küldöttséggel vehet részt Magyarország az EUcsatlakozási szerződés athéni aláírásán. A magyar kormány mindenképpen nyolctagú delegációval szeretné képviseltetni magát az április 16i ünnepségen, de a görög EUelnökség – amely meglehetősen szűkös helyszínt választott a z aláíráshoz – eddig rugalmatlannak bizonyult. A küldöttség összetételével Magyarország azt kívánja kifejezni, hogy a csatlakozás nemzeti konszenzus és összefogás eredménye. Ez a fontos politikai üzenet nem bukhat meg technikai akadályokon – mondta lapun knak egy névtelenül nyilatkozó illetékes. A hivatalos delegáció tagjai lennének – a szerződést aláíró Medgyessy Péter kormányfő, Kovács László külügyminiszter és Juhász Endre főtárgyaló mellett – a korábbi miniszterelnökök, Orbán Viktor, Horn Gyula és Boro ss Péter, valamint Mádl Ferenc jelenlegi és Göncz Árpád volt köztársasági elnök. Bár a magyar kormány már jelezte a görög soros elnökségnek, hogy nagyobb küldöttséget küldene Athénba (eredetileg öt helyet ajánlottak fel), és hasonló gondjai akadtak más cs atlakozó országoknak is, úgy értesültünk: eddig csupán „üzengetés” és „ellentmondásos hírek” jellemezték az egyeztetést. Arra ugyan egyetlen leendő tagállam sem lát esélyt, hogy a görögök megváltoztassák az aláírás helyszínét, némi jó szándékkal – szerintü k – növelni lehetne a hely befogadóképességét. A csatlakozási szerződést az athéni Akropolisz lábánál lévő régi piactér oszlopcsarnokában látják el kézjegyükkel a tizenöt EUtagállam és a tíz csatlakozó ország vezetői. A magyar exkormányfők – akiket Medgy essy levélben invitált Athénba – nem egyszerre fogadták el a meghívást. Horn azonnal igent mondott, Boross feltételeket támasztott (csak akkor megy el, ha a többiek is ott lesznek), Orbán pedig néhány napja jelentette be, hogy ott lesz az aláírási ünnepség en. vissza Halálosan megfenyegettek szlovákiai politikusokat NSZ • 2003. április 3. • Szerző: Szilvássy József Ismeretlen tettes halálosan megfenyegette Mikulás Dzurinda kormányfőt, Bugár Bélát, a pozsonyi törvényhozás alel nökét és Csáky Pál miniszterelnökhelyettest – jelentették be tegnap Pozsonyban. Peter Sirági, a bioterrorizmus elhárításával foglalkozó besztercebányai (Banská Bystrica) állami egészségügyi intézet főosztályvezetője közölte, hogy három gyanús küldeményt f oglaltak le a pozsonyi postán. Mindegyikben fehér port találtak, s egyforma tartalmú, kézzel írt leveleket, amelyekben ugyanaz a személy kivégzéssel fenyegette meg a szlovákiai politikusokat, mert szerinte politikájukkal elárulják a szlovákság érdekeit, és nyomorba döntik az országot. Sirági elmondta azt is, hogy a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták: a gyanúsnak vélt fehér por szódabikarbóna volt. Lapunk megkeresésére Bugár Béla nem tulajdonított nagyobb jelentőséget ennek az esetnek: – Az elmúlt hónapokb an több fenyegető levelet kaptam. Ezekben valamiféle szlovák nemzeti felszabadító hadsereg fenyegetett meg egész családom kiirtásával, mert magyarként állítólag Szlovákia ellensége vagyok. Gonosz vagy betegesen gyűlölködő személyek megnyilvánulásaival nem foglalkozom, ezért az irományokat egytől egyig a szemétkosárba dobtam – válaszolta a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Hasonló véleményen volt a pozsonyi kormányalelnök is, aki egyébként ma Kiss Péter kancelláriaminiszter meghívására hazánkba érkezik. vissza Bukarest mentességet ad - Mégsem nehezedik a magyar üzletemberek romániai tartózkodása Világgazdaság 2003. április 3. Románia ígéretet tett arra, hogy rövidesen Magyarország is felkerül azon országok listájára, amelyekre nem vonatkozik a vízumrendszer szigorítása. Bukarest most minimum 100 ezer eurós invesztícióhoz köti az üzleti vízum megadását. Ez hátrányosan érinti a k isbefektető magyarokat. Románia ígéretet tett arra, hogy mégis felveszi Magyarországot – és a többi, jövő májusban az unióhoz csatlakozó országot – azon országokat tartalmazó kivételi listára, amelyek állampolgárai mentesülnek a