Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-13
A szerb kormányfő számos halálos fenyegetést kapott az utóbbi hónapokban. Ezek többségét nem közölték a nyilvánossággal. Az egyik lap ugyanakkor megszellőztette, hogy a fenyegetők között volt a szerb különleges rendőri egységek egykori főparancsnoka Milorad Lukovics. Djindjics 51 éves volt. Évekig Milosevics ellenzéke egyik vezéralakjának számított. Népszerűségét tekintve ugyan sosem vetekedhetett a gyakorta nacionalista hangokat pengető volt jugoszláv elnökkel, Vojiszlav Kostun icával, de karizmatikus személyiségével nagy tekintélyt vívott ki a szerb kabinet élén. A Nyugat szerbiai "kedvencének" számított, hiszen ő volt az a politikus, aki tárgyilagosan és célratörően tárgyalt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel és a vezető nyugati politikusokkal a Belgrádnak szánt pénzügyi támogatásról. Djindjicset nem befolyásoltak a szerb nacionalista szólamok. Evvel sok ellenséget is szerzett magának. Már csak azért is, mert a szerbek még nem heverték ki a kilencvenes évek válságait, a boszniai, illetve a koszovói háború hatásait. Nem gyógyultak még be a délszláv fegyveres konfliktusok által ejtett sebek, ezért sokan képtelenek voltak elfogadni Djindjicset a szerb kormány fejeként. Jellemző a mai szerbiai állapotokra, hogy az elnökválasztáson töb b mint egymillió szavazatot szerzett az a Szerb Radikális Párti Vojiszlav Seselj, aki nyíltan követelte NagySzerbia megteremtését, retorikája minduntalan a náci német vezetőkét idézi. A tegnap meggyilkolt szerb politikus pályafutása során többször hangsúl yozta, mindent hajlandó megtenni azért, hogy Szerbiát kivezesse abból a zárt világból, amelybe az elmúlt évtizedek alatt hataloméhes vezetőinek "köszönhetően" sodródott. Zoran Djindjics 1952. augusztus 1jén született a mai Bosznia területén, jugoszláv k atona gyermekeként. A belgrádi bölcsészettudományi karon tanult, az egyetemi lázongások időszakában. Igaz, a belgrádi egyetemeken nem uralkodott akkora zűrzavar, mint Zágrábban, ahol a diákok már egyre hangosabban követelték a horvát önállóságot (ezt nevez ik a "horvát tavasz" időszakának). Djindjicset kis híján kizárták a felsőoktatási intézményből. Bűne az volt, hogy aláírásokat gyűjtött diáktársai között, az ellen, hogy "életfogytiglani" elnökké válasszák meg a mindenható Joszip Broz Titót. 1974ben hívta fel magára újfent a belgrádi hatóságok figyelmét, amikor horvát és szlovén diákokkal karöltve próbált meg nem a kommunista párt kötelékébe tartozó ifjúsági mozgalmat életre hívni. Az egyetem elvégzése után évekig írta doktori munkáját, az NSZKban. Később - "kis kanyarral" - a szövőiparban kamatoztatta tehetségét. A nyolcvanas évek végén tért csak vissza szülőhazájába, s megalapította a Demokrata Pártot. Sokan vetik a szemére, hogy bár mindvégig Milosevics ellenzékéhez tartozott, túlságosan is nacionalista kijelentéseket harsogott a boszniai háború idején. A szemére vetették azt is, hogy szívélyes megbeszéléseket folytatott Radovan Karadzsics elnökkel, akit többen nemes egyszerűséggel csak boszniai szerb hóhérnak neveznek. Djindjics időnként Zseljko Razsnya toviccsal is találkozott. Az Arkan néven ismert politikus felfegyverzett szabadcsapataival boszniai muzulmánok és koszovói albánok ezreinek halálát okozta. (Arkan maffiózó múltjáról volt ismert, három évvel ezelőtt egy szerb étteremben lőtték le hozzá haso nló alvilági figurák.) 199697 telén Vuk Draskovics és Veszna Pesics mellett Djindjics volt az egyik vezéralakja a Milosevics ellen naponta rendezett belgrádi tömegtüntetéseknek. A demonstrációkat az váltotta ki, hogy a jugoszláv elnök csalt az önkormányz ati választásokon. Az ellenzékiek kitartása végül meghozta gyümölcsét, Milosevics hajlandó volt engedni, így Djindjicset belgrádi polgármesterré választották meg. Már ekkor megmutatkozott, mennyire szerteforgácsolódott a szerb ellenzék. Djindjics és Drasko vics egymásnak estek, mindkettő a rezsimmel való kollaborációval vádolta a másikat. Draskovics aztán nyíltan lepaktált Miloseviccsel, hiszen váratlanul a belgrádi kormány tagja lett. Mindenesetre az ellenzékiek hajba kapásának eredménye az lett, hogy Milos evics még néhány évig az akkorra már teljesen megcsonkított Jugoszlávia élén maradhatott. A koszovói háború idején, azaz 1999 első felében Djindjics számos halálos fenyegetést kapott, a titkosszolgálat emberei a tudtára adták: amennyiben kedves az élete, jobban teszi, ha mielőbb elhagyja a szerb fővárost. Montenegróba menekült. E lépése igen negatív visszhangot váltott ki szülőhazájában. gyávasággal vádolták, s avval, hogy "a NATO bérence". A koszovói válság annyira megtépázta Milosevics rezsimjének tek intélyét, hogy nyilvánvalóvá vált: sokáig már nem tarthat ki a jugoszláv elnök hatalma. Arra azonban kevesen számítottak, hogy már 2000. végére
