Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-16
5 Milo Djukanovics montenegrói elnök úgy nyi latkozott, az egyezmény szavatolja Montenegró érdekeit a nemzetközi intézményekben, és nem veszélyezteti a polgárok jogát ahhoz, hogy az átmeneti időszak után véleményt nyilvánítsanak saját jövőjükről. Javier Solana, az EU „külügyminisztere” a térség stabi litása felé tett előrelépésnek nevezte a megállapodást. Azt ígérte, hogy Montenegró és Szerbia a továbbiakban is segítséget kap Brüsszeltől kapcsolatai végleges rendezéséhez. Hangsúlyozta: a megállapodás aláírásával új fejezet kezdődik Szerbia és Montenegr ó életében, amely végül elvezeti mindkét országot az EUtagsághoz. A montenegrói kormánykoalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt (SDP) alelnöke, Miodrag Ilicskovics közölte: Djukanovicsnak nem volt felhatalmazása arra, hogy aláírja a megállapodást, ezé rt az egyezmény vihart fog kavarni a kormánykoalícióban. Miodrag Zsivkovics, a kisebbségben kormányzó podgoricai kormánykoalíciót kívülről támogató Montenegrói Liberális Szövetség elnöke közölte, hogy pártját sokkolta az egyezmény. A közös állam fenntartás át szorgalmazó legnagyobb ellenzéki montenegrói párt, a Szocialista Néppárta (SNP) üdvözölte a megállapodást. A szerbiai kormánykoalícióban sem fogadta mindenki lelkesedéssel az egyezményt. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, szerbiai minisz terelnökhelyettes elégedetlenségét fejezte ki, hogy a megállapodás aláírása előtt nem tanácskoztak a Vajdasággal. A jugoszláv katonai rendőrség letartóztatta Momcsilo Perisics szerb miniszterelnökhelyettest, mert egy amerikai diplomatának tit kos dokumentumokat adott át, amelyek akár bizonyítékként is szolgálhatnak a Hágában perbe fogott volt jugoszláv elnök, Szlobodan Milosevics ellen. A Reuters szerint Belgrádban csütörtökön őrizetbe vették az amerikai diplomatát is, akit 15 órás fogva tartás után elengedtek. vissza „Szerbia és Montenegró” NSZ • 2002. március 16. • Szerző: Aczél Endre A jelképeknek átmeneti időszakokba n, mint tudjuk, igen nagy jelentőségük van. Csütörtökön Belgrádban Jugoszlávia, Szerbia és Montenegró vezetői eltörölték a „Jugoszlávia” nevet, és ez az aktus azért volt egyszerre történelmi és (vagy inkább) csak jelképi értékű, mert üzenet volt arról, hog y a hajdani Jugoszláviát alkotó nemzetek közül az utolsó, a legkisebb is demonstrálni tudta a délszláv egységállammal való szolidaritásának megszűnését. Először mentek a szlovénok, aztán a horvátok, aztán a bosnyákok, aztán a macedónok, végül a montenegrói ak. Ezzel a „maradék Jugoszlávia” fölötti szerb hegemónia is megszűnt, nyolc évtized után. Bibó István hajdanán azt hitte, hogy a jugoszláv népek és nemzetek számára az összetartozás második világháborús élménye (amelyet Tito partizánmozgalma testesített m eg) maradandó kötőanyag lesz. Amíg volt ellenség, hol Sztálin, hol a tömbökre szakadt, hidegháborúzó világ képében; amíg Jugoszláviának mint egységállamnak volt egy értékes mássága, addig meg is volt a belső kohézió. Ám amiképp Jugoszlávia körül változott a világ, úgy változott ő maga is. Történelmi küldetése az egypólusúvá lett világban okafogyottá vált, a másság élménye megszűnt, belső alkotórészeit nem a jugoszlavizmusban, hanem a szerbségben, horvátságban stb. való gondolkodás hajtotta előre, ismeretlen , de garantáltan vérfoltos utakra. A ma Hágában raboskodó Szlobodan Milosevics különös érdemeket szerzett abban, hogy a szerb hegemónia régi kultúrája kivirágozzék, és kellő taszító erőt gyakoroljon másokra. Ő „győzte meg” a szerbekkel etnikai, kulturális és nyelvi értelemben azonos vagy nagyon közeli rokonságban levő montenegróiakat is arról, hogy Jugoszlávia egyenlő az örök szerb ( vagy inkább: belgrádi) gyámsággal. A 90es évek közepéig nem létezett montenegrói nacionalizmus – Milosevicsnek ezt is sikerü lt előcsalnia az ott élőkből. Djukanovics, jelenlegi miniszterelnök szeparatizmusa ezért eredendően Milosevicsnek szólt, de a demokratikusan megválasztott utód, Kostunica is kapott belőle. Voltaképp az, hogy Milosevics helyét egy mérsékelt szerb nacionalis ta foglalta el, legfeljebb enyhítette, de alapjában nem szüntette meg a függetlenségpárti montenegrói vezetés gyámságfóbiáját. Djukanovics a legutolsó napokig azzal tartotta sakkban Belgrádot, hogy népszavazást rendez a függetlenné válásról. Abban azonban, hogy ezt a fenyegetését nem váltotta be, nem a szerb vezetők érdemét kell keresni. Az Egyesült Államok és Európa illetékesei ugyanis nyomatékosan felhívták a montenegróiak figyelmét arra, hogy a jelen körülmények között (értsd: Milosevics semlegesítése ut án) nem érdekeltek e törpe köztársaság leválásában. Az ugyanis szerintük végzetes lökést adhatna a koszovói és macedóniai albán, továbbá a boszniai szerb szeparatizmusnak, újabb anarchiát idézve elő a már megnyugodni látszó Balkánon. Az EU „magasabb érdeké nek” érvényesülését kell látni abban, hogy KisJugoszlávia, ha más néven is, ha két, félig független állam dualistának tetsző berendezkedése közepette, de: fennmarad. Az a kérdés, hogy az önálló gazdaság, az önálló valuta (euró)és
