Kanadai Magyarság, 1962. július-december (12. évfolyam, 28-51. szám)

1962-09-15 / 36. szám

XII. évfolyam, 36. szám, 1962. szept. 15, szombat 2 KANADÁI MAGYARSÁG CANADIAN HUNGARIANS 996 Dovercourt Road, Toronto 4, Ont., Canada Telefon: LE- 6-0333 Főszerkesztő: KENÉSEI F. LÁSZLÓ Megjelenik minden szombaton Szerkeszt&ség és kiadóhivatal: 996 Dovercourt 9d., Toronto 4 Hivatalos órák: reggel 9-tól délután 5.30-ig. Ilófizetési árak: egész évre $5.00, fél évre $3.00, egyes szám ára: 10 cent. Külföldön: egész évre $6.00» fél évre $4.00 (USA dollár). Válaszbélyeg nélkül érkezett levelekre nem válaszolunk I 'elhívás nélkül beküldött kéziratokat, képeket nem érzünk meg és nem küldünk vissza, még külön felhívás, vagy portóköltség mellékelése esetén sem. A közlésre alkamasnak talált kéziratok esetében is fenntartjuk ma­gunknak a jogot, hogy azokba belejavítsunk lerövidítsük, vagy megtold­­fuk, ha arra szükség mutatkozik. Csak ritkán gépelt kéziratot fogadunk el. Minden névvel aláirt cikkért, nyilatkozatért a szerző felelős. CANADIAN HUNGARIANS Editor in Chief: LÁSZLÓ F. KENESEI Published every Saturday by the HUNGARIAN PRESS LIMITED 996 Dovercourt Road, Toronto 4, Ont., Canada Költők, művészek, mecénások Valaha Pesten nagy tisz­teletben tartották a költő­ket. A borbélyok Petőfi arcképét festették cégtáb­láikra. Képzeletük magasan járt a fellegekben s bár többnyire üres zsebbel, ebéd nélkül hallgatták a józsefvá­rosi harangok déli kondulá­­sát, mégsem dicsérték lakáj módjára a hatalmasságokat. Jókai is balatonfüredi villájába menekült a hite­lezők elől. Ebben a nagy magánosságban ősztől-ta­­vaszig megírta az "Arany­embert", melyben kincsek­ről álmodott és elégtétel­képpen a Brazovics-ház fe­lett megpergette a végre­hajtó dobját. Krúdy Gyula a Gyöngytyuk utcai bérház udvarán olvasta fel a bána­tos mosónőnek Szindbád ka­landjait a lőcsei cukrászdá­ban. De nem adták el ma­gukat nemzetellenes politi­kai irányzatoknak. A mai költők és művé­szek, mint siratóasszonyok jajgatnak a múlt emlékei felett. A kommunizmus elő­írja számukra a keserű ön­vallomást, melyről őszinte perceikben önmaguk bevall­ják, hogy "úgy hozzátarto­zik mai életükhöz, mint a tüdőbeteghez a köpőcsésze". Egész irodalmi működésük nem egyéb, mint a párt su­gallatára való köpködés. Az ilyen nem költészet, legfel­jebb reklámvers kínrimek­­ben. Uj politikai elvek vörösre festett iránytűjét helyezik süllyedő hajóikra, melyből nem látják a szabad világ szépségeit, csak az iránytű talmi tüze vakítja el szemei­ket. Ez pedig a költészet öngyilkossága. A képzőművészek, kivált­képpen a szobrászok formát­lan emberekben dicsőítik a munkát. Csupa markotányo­­si küllemű munkás nőket áb­rázolnak. Láthatunk kertész­lányokat, szövőnőket üst­dobnák beillő tomporokkal s olyan lábakkal, hogy bát­ran lehetnének anatómiai példái az alsó végtagok de­­formálódásának. Már a fá­tyolosszemű Rónay György is felkiált: i f — Mi ez? Hát ennyire ru­ti t a munka? A kommunista kritikus aztán elindul az életbe, el­lenőrizni lesújtó képzőmű­vészeti észleleteit. Lakása melletti téren éppen egy kertészlány dolgozik. Nyil­ván paraszti származású, mert haját varkocsba fonja és a faluról még magával hozta a sokszoknya divat­ját. A kritikus csodálkozva szemléli hajladozó derekát. Micsoda termet! Micsoda sudár alak! A lábával pe­dig igazán szépségverse­nyekre is elmehetne. Aztán gyárak előtt ólál­kodik, üzemek kapujában leskelődik. Mustrálja a kitó­duló munkásnőket. Csino­sak, formásak, tetszetősök, ijóalakuak, mutatósak. Csak minden huszadik tömzsi, minden negyvenedik üst­­dobtomporu és minden hat­vanadik zongoralábu. A kri­tikus rádöbben arra, hogy a kommunista művészek csak a kivételt ábrázolják. — Miért reális ez a mű­vészet? — kérdezi újra Ró­nay György az orosz vodka mámorában. — Talán nap­jaink képzőművészeti alko­tásai munkaellenes propa­ganda kiállításra készülnek? A műkeréskedésekben nem találunk sehol igazi művész; kezéből-került- alko­tást. Egy mértani idom te­tején nyúlánk nőformáju alak ül, cserépteste csupa dudor. Mellette egy múlt­­századbeli hölgy mereve­dett gipszbe, anyókaszerüen görnyedt, bár látszik rajta a törekvés, hogy bamba ar­cát fiatalosra és mozdulatait kecsesre formálják. A szob­rokat hasonló képek veszik körül, melyeken csak a ke­ret ér valamit. — Elkelnek ezek a mű­tárgyak? — kérdezi valaki kiváncsi hitetlenséggel. — De mennyire — feleli elégedetten a műkereskedő. — Főként ünnepek előtt, az ajándékozások idején. A szabadegyetemeken előadásokat tartanak Ben­czúr Gyuláról, ezeket meg­hallgatja negyven ember. A többi ezernek kínálják a po­csék festékpacnikat, gipsz­dudorokat és lapos fatündé­reket, melyek pontosan olyanok, mint amilyeneket az ácsmesterek faragtak a hadi­fogságban. A szentképek és szobrok árusítása már divat­ját multa, azt a mai társada­lom elleni tüntetésnek tart­ják. Az uj kommunista urak a mai költők és művészek méltó mecénásai. A vidéki párttitkár megjelenik az ál­lami könyvesboltban. Nagy irodalompártoló hírében áll, minden uj könyvet megvá­sárol. Ismerősei néha meg­kérdezik : — Mennyit költ az elv­társ havonként könyvekre? — Csak a felét, mint amennyit a feleségem hir­det —, feleli kommunista őszinteséggel. Aztán suttog a kiszolgáló­val. Nem szerzőkről és könyvcimékről van szó. Óh nem! Amiről ők tárgyalnak, azt a többi vevő előtt titok­ban kell tartani. Harminchét centiméternyi hely üres még lakása könyvszekrényének polcán, ide válogat egyfor­­managyságu pirosvászonba kötött diszműveket. Kádár válogatott beszédeit. Sokat ad az arányokra, színárnya­latokra és az arany felírások­ra. Mondjuk ki nyíltan, a kommunista művészet értel­metlen, "Napjaink" alatt a zsarnokság dicséretét, a leni­ni elvek szajkózását, Sztálin trónfosztását, a sztahanovis­ták kitüntetéseit és a közös barázda boldogságát kell ér­teni. Hiszen Móra Ferenc vidé­ki kenyérsütő édesanyja is dolgozott, fia mégis a mese simogató cifráival becézte körül. József Attila mosónő édesanyja kezében is meg­szépült a munka, tündöklő dolog történik, a "dagadt ru­ha fényesen, keringve szállt" kezében a magasba. A kom­munizmus nem tanult e min­taképeitől, úgy ábrázolja a dolgozó nőt, mint női ruhá­ba bujtatott 'kiszolgált dra­­gonyost. Mindezek felett otthon már csak az öreg gavallérok sopánkodnak, akiknek a si­­fonjukban még ott függ es­küvői frakkjuk, akik még Fe­renc Józsefet látták az ope­rába kocsizni Horthy Miklós szárnysegéddel az oldalán, akik arról álmodtak, hogy öreg korukra kaszinói elnö­kök lesznek valahol a Teréz­városban és büszkék voltak arra, hogy a tanácsosi méltó­ságig vitték, pedig valójá­ban függetlenségiek voltak egész életükben. Ma olyan rut lett a sorsuk, miint a kommunista művé­szet. Börtönökben rokkan­tak meg, éheznek, fáznak s emlékeikre nem kíváncsi sen­ki egy-olyan országban, ahol a kritikusok tollszárukkal KANADAI MAGYARSÁG Egy Jókai regény 100 esztendős születésnapjára...! Ez év augusztusában volt 100 esztendeje annak, hogy elhagyta a nyomdát Jókai Mór "Politikai divatok" c. könyve. Azért említésreméltó e 'könyv megjelenésének év­fordulója, mert a mű tartal­ma és a jelen körülményei között élénk hasonlatosság van. Akik végig olvassák Jólkai "Politikai divatok" c. könyvét, feltétlenül rájön­nek, hogy a tartalom, kísér­tetiesen egyezik a most élő magyar társadalom körül­ményeivel. Hogyha pedig kicsit messzebbre kívánnak tekinteni —, pl. a többi né­pek felé — világosan felfe­dezhetik a most élő vala­mennyi nép társadalmában azon "divatos" figurákat, akik az élet napos oldalát maguknak akarják kisajátí­tani. Ez azonban nemcsak most, de mindig is így volt. s így is lesz. Jókai könyvének "Utó­hangjában" megmagyaráz­za a tartalom némelyütt összefüggéstelennek látszó cselekményeit. így megér­tünk olyan gondolatot is, amelyeket nem irt le Jókai, de amelyek leginkább ösz­tönözték belülről a nagy Írót, hogy megírja ezt a könyvet. Az 1848—49-es magyar szabadságharc után, a 13-ik esztendőben ikerült a könyv a közönség elé. Elő tanúi vannak még nagyszámban a történelmi eseményeknek. Nemcsak "élő" tanúi, de élőholt szereplői is, akik felvett nevekkel élnek vala­hol a Hazában, távol saját házuktól, s akiknek szülőfa­lujuk a temetőkertbe már síremléket állított. Még tel­ve vannak a börtönök nem­csak minálunk, de a mi fiainkkal az osztrák börtö­nök is ...! A "fejvadászat" is folyik még nagyban ez­­időben. írja Jókai, hogy szeretett volna emléket állítani az 1848-as eseményeknek ad­dig, amíg élénken élt ben­ne minden apró részlet —, a zászló lehanyatlása után —, naivan azt hívén, hogy " . . . ezt mind föl lehet tá­masztani a hamuból és köd­ből ..." Azonban ... De átadom a szót a beve­zetésben is a halhatatlan írónak, hiszen úgyis méltat­lan parány vagyok ahhoz, hogy magam keressem a szavakat ott, ahol Jókai szólhat .. . — Mire elkészültem a re­génnyel — írja Jókai — ak­korra vége lett az alkotmá­nyos korszaknak. Jött az átokterhelt Schmerl ing-éra. Ez százszor rosszabb a Bach­­korszaknál, mert "ez" egy becsületes abszolutizmus volt, amely kimondta azt az őszinte jelszót, amihez tart­suk magunkat. — "Fizetni és szájat befogni...!" —, de Schmerlingék egy hazu­dott alkotmányosság színe alatt követtek el rajtunk erőszakot, s ha Bach kormá­nyozni ránk küldte a néme­teket és a katonákat, azok tisztességes idegenek vol­tak, akikkel lehetett beszél­ni, ha németül tudtunk, de Schmerling ránk eresztette azokat a hazánkfiait, akik gyűlöltek bennünket ...! íme, mennyire szembeöt­lő a hasonlóság a jelen és a 100 év előtti események­nél ... ! Azonban nemcsak a fen­ti idézet, de a könyv tartal­mának mindén részletére megtaláljuk a hasonlóságot napjainkban. Ez volt az indítóoka an­nak, hogy a lelkem mélyén épült templom Urasztalára leteqyem szívemből nőtt vi-IRTA : M. KATONKA MÁRIA rágairn nem hervadó koszo­rúját, 100 évvel a fenti könyv megjelenése után. Annakidején Jókai Mór is azzal a szándékkal örökí­tette meg ebben a könyv­ben az 1848—49-es ese­mény előkészítőit, szerep­lőit és áldozatainak emlé­két, hogy letegyen érettük egy-egy szál virágot a ma­gyar szellemiség templomá­nak — a magyar irodalom­nak — Urasztalára. Jókai 1862-ben, amikor kiadta a "Politikai divatok" c. könyvét, pontosan azokat a képeket látta, amelyek most 100 ével később is lát­hatók a magyar társadalom­ban. Nem sokkal — 13-ik évvel később a történelmi eseményeknek, ezt Írja. — Az utcákon nagy volt a sár, az ég egészen neki keseredve — "Akiknek na­gyon |ó emlékezetük van, még talán révedezik előt­tük, hogy ez a nap, március 15-ike volt..." "Valószí­nűen nagyon régen el van az már feledve . . ." zordonan orrára ütnek a köl­tőnek és leíratják vele hu­szonötször, hogy a költészet nem ábrándozás, hanem po­litikai hitvallás. Óh, hazám tévelygő uj nemzedéke, mit tudjátok ti, milyen volt valaha egy igazi magyar költő tekintélye? Én még első forrásból tanultam, sokszor beszéltem öregek­kel, akik Vörösmarthy urat személyesen ismerték. Dicső múlt volt, nagy nemzedék! Nyíregyháiy Pál — Hja bizony barátaim, a politikai divatok is csak olyanok, mint más divatok, míg fényes, míg uj, az egész publikum hordja, miikor ko­pik, leveti, zsibvásárra ke­rül ...! — Nemcsak a kabátnak, a salüpnek, a krinolinnak van divatja, jámbor bará­taim —, mi is együtt figu­rásunk abban, hányt-vetett emberek. Ma, azt kiáltják, hogy "éljen!" — egy év múlva azt kérdezik, hogy — "mégis élsz?" Keserűen mondatja Jókai a regény egyik szereplőjé­vel, hogy sokkal fájdalma­sabb volt látni azt, hogyan fordul el, vagy mélyül kö­zönybe az akkori magyar társadalom a szabadság­­harc résztvevőinek még bör­tönben szenvedőivel szem­ben, vagy a hősök és vérta­nuk meghozott áldozataival szemben —, mint a nagy nemzeti tragédia alkalmá­val temetni a holtakat. Jókai 100 év előtti kese­rűsége visszhangot ver a mi lelkünk falán is. Hiszen a hasonlóság itt is szembeöt­lő. 'Politikai divatok . . . Egyszerűen felvenni és le­tenni elveket, mint a divat­ja múlt — talán még meg sem unt — ruhát. És miként a divatnak, úgy a politiká­nak is meg vannak a terve­zői, kivitelezői, uralói —, kiszolgálói. Sokan élnek eb­ből. Sokan élnek ezért —, de még többen halnak a po­litikai divatok hóbortjáért. Attól függ, hogyan jövedel­mezőbb . . . A Szentirásból tudjuk, hogy Krisztus Urunk földön­­jártában, tanítván a népe­ket, három alkalommal ki­fejezetten a férfiakhoz szólt. Egyik utasítása Krisztus­nak az volt a férfiak felé, hogy — "Vigyázzatok, far­kas jár a nyáj között ..." A magyar szabadságharc 1848- as szereplői —, mint a kö­vetkezők is — ezt a krisztu­si utasítást tették maguké­vá és Nemzetükért, a nyáj­ért, meghozták áldozatai­kat, hogy a zsarnok-farkast ártalmatlanná tegyék. Jókai bemutatja nekünk a zsarnok-farkas eszközeit, az elveket, mint ócskahol­mit csere-berélgető, hóbor­tos divat-figurákat. Látjuk a felelőtlen —, férfi névre is méltatlan — férfiakat, felelőtlen, tetszelgő, feltű­nési viszketegségben szen­velgő nőket, tűzrevaló plety­ka ifjú és idős személyeket, szembeállítva a család­jukért, a Nemzetükért min­den áldozatra kész tisztelet­reméltó hitvesekkel —, édesanyákkal... akár nap­jainkban . . .! Azonban valami hiányzik Jókai könyvéből. De ez a valami nem is lehet benne abban az 1862-ben meqje­­lent könyvben. Az a hiány­zó valami ugyanis éppen az a tapasztalat, amely vissza­vezet bennünket a régi időkre. — A legrégebbi történel­mi időkig visszamenőleg. — Nemcsak azonosak az események a 100 esztendő­vel ézelőtti eseményekhez, de talán gyászosabbak is, hiszen jelenünkben — kb. egy évtized alatt — kétszer ismétlődött meg ugyanaz a véres és ifjúságunkat a nemzeti Golgotára kénysze­rítő esemény. Azonban, ha párhuzamot vonunk Jókai könyve és a legrégebbi tör­ténelem között is, akkor re­ménnyel telik meg szívünk a Jövendőt illetően. Jókai könyvéből is láthatjuk, hogy nemcsak a Történelem, de még a volt ellenség is azok­nak adta a babért és a mű­emléket, akik becsületesen és nyíltan szem beszálltak vele. Akik nem forogtak az idők szelével és nem lettek szolgái ma ilyen, holnap olyan áramlatoknak, hanem kitartottak. A népek életében rend­szerek jönnek-mennek. Ha­sonlatos ez a tengerhez, amelynek sima felületét né­ha-néha óriási viharok ha­sogatják, de a vihar elmúl­tával, a tenger ugyanaz ma­rad. A mi magyar népünk át­esett már néhány ilyen "vi­haron" "divathóborton". Túlélte már azt, hogy a Pápa kiátkozza Rákóczi Ferencet, de másfél évszázad múlva, mégis a multat őrző magya­rok siró-nevető sorfala kö­zött, mint hőst hozzák haza áldott porait idegenből. Mű­emléket nem a Rákóczi áruló tábornokai és áruló diplo­matái kapnak, hanem a "Nagyságos Fejedelem" a hálás utókortól. Látjuk Jó­kait és kortársait, műemlé­keit és a nem hervadó ko­szorúkat ... Azonban sehol sem látjuk azokat, akik velük együtt hódoltak akkor, az idők di­vatjának. Változnak a divatok. Jön­­nekjmennek. Megtörténik az is, hogy a többség ismét azt a divatot tartja időtálló­nak, amelyet egykor visel­tek, akik kitartottak vise­letűk mellett, akár a Golgo­táig . . .! Lám, Jókainak, Petőfinek, de valamennyi szereplőnek, akik egykor azt a viseletét választották — áldozatos honleányoknak, édesanyák­nak — nevét imádságként említik ma is, akik vallják azt a régi divatot. Hol van­nak a "szépfiölgyek", hol vannak a "férfiatlan-fér­­fiak .. .?" s vajh hová tűn­nek .. .? Nagy tapasztalat nekünk ez a 100 esztendős könyv. Tanúság arra, hogy érdemes azért a "régi divatért", amelynek 100 esztendővel ezelőtt is voltak viselői, el­szenvedni a nagy kérdője­let a kaméleonok szemében, akik leghangosabban kiál­tották az "éljent", s ma kérdezik, "még élsz . . .?" Érdemes kitartani az elvek mellett. Szolgahadra szüksége van a "divattervezőknek", fize­tett "alkalmazottakra" . .. De egyenlő tárgyalófélként soha sem állnak szóba laká­jokkal, szolgákkal és áru­lókkal. Hanem csakis azok­kal, akik ugyanúgy, mint maguk a "divattervezők" a saját családjuk — vagy nemzetük — boldogulá­sáért dolgoznak, "tervez­getnek". Jókai Mór odafentrőí kortársaival, látja a meny­­nyei Magyarország ablaká­ból, hogy a Történelem őt, őket és hozzájuk hasonlókat igazolta. Mi pedig láthatjuk, hogy mindaz, ami a má-ban van, ismétlődés. A nagy nemzeti tragédiánk —, ismétlődés, amelyet feltétlenül követ egy másik ismétlődés, a nemzeti Feltámadás. Legyen áldott poraiban is nemzeti szellemiségünk hal­hatatlan papja, Jókai Mór, aki ezelőtt 100 esztendővel kiadta "Politikai divatok" című könyvét és ezzel uj erőt adott a 100 esztendő­vel későbbi véreinek...! TÉLI TÜZELŐ MAGYARORSZÁGRA BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN Irányárak: 10 q I. o. szénbrikett, 1 q aprított tűzifa és házhozszállítás: U. S. $20.70. Ezenkívül hasonló összeállításban és árban kapható diókoksz, háztartási szén, fűrészelt tűzifa, stb. Tüzelőanyag befizetések szabadválasztásként küldendők. AZ IKKA KANADAI FŐKÉPVISELETE KÉRJE AZ UJ EREDETI KÉPES IKKA ÁRJEGYZÉKET fpiDI TIMIIT m m LTD. ^ Alapítási év: 1926. 296 QUEEN STREET, WEST, TORONTO 2B, ONTARIO TELEFON : EM. 2-3226 Kanadai útlevél beszerzése. — Repülő és hajó­jegyek 24 havi részletre is. — Bevándorlási, lá­togatási engedélyek, kivándorlás. —— Magyar lá­togatási vizumát IBUSZ-kupon nélkül is elintézzük; IBUSZ-kuponnal kb. 3 hét. Pénzátutalások és idegen bankjegyek vétele és eladása. — Közjegyzői iroda. — Hivatalos for­dítások. — Biztosítások. — TUZEX — Forint utalványok. — Ingyenes tájékoztatás. HOZASSA KI MAGYARORSZÁGI ROKONAIT LÁTOGATÓBA 36 éves tapasztalatunk garantálja a jó és pontos kiszolgálást KLEOPÁTRA IRTA: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Az emberi lélek többnyire logikátlan, cselekvésében sokszor a fordítottja az ész­szerűségnek. Az állatok cse­lekedeteiben inkább meg le­het találni a logikai össze­függést. Legyen erre példa az alábbi kis történet: Kleopátrának hívják az én boxer kutyámat. Kutyasors, hogy nála is elkövetkezett a szülési időszak. A boxer ku­tyáknál nem .megy olyan egyszerűen és simán : finom­kodó kényesség a fő jellem­vonásuk, s az ilyen finnyás dámáknak —, akiknek az őseiben sok a nemesi vér — mindig akad valami komo­lyabb bajuk. Kleopátra is csak operá­cióval tudta kicsinyeit a vi­lágra hozni. Kissé elbágyadt a műtét után, de ez nem zavarta anyai kötelességének telje­sítésében. Minduntalan meg-meg­­nyalogatta kicsinyeit, s az apróságok száján habosán lecsurgott a tej, ahogy cu­­pogattak az anyai emlőkön. Hét kicsi, esetlen kutyakö­­lyök. Még a színükben sem egyformák, mintha felmenő­ágon az ősök is megeleve­nedtek volna a most szüle­tett utódok képében.1 Az egyik sárgácska, a má­sik halványan ezüstös, van amelyik vönhenyes, ki bar­nább, ki meg világosabb szí­nű. Az egyik kis fiukutyá­­nak a nyakán fehér kaláris csillog, mintha egy szép nyakkendőt viselne. Arcuk hófehér, vagy szurokfekete, ami szelíddé, vagy félelme­tessé teszi a külsejüket. Utoljára hagytam a leg­szebbet, amelyiket kiválasz­tottam magáimnak azzal a szándékkal, hogy megtar­tom. Ez a kicsi jószág olyan feketécske, mintha egy szén­égető kéményen érkezett volna a világra. Kutyám —, mint említet­tem —, finnyás jószág, aki a szépséges egyiptomi 'Kleo­pátrának névhordozója ezen a földi világon. Nem sok baj volt eddig vele, mert na­gyon szerettük egymást. Sok­szor szavak nélkül is elbe­szélgettünk. Én tudom, hogy a kutya mindent megértett. S most mégis egy kis baj történt. Dajkálni akartam a kicsinyeket, mikor egy hir­telen morgással bekapta a kezemet. Éppen a kiskutyá­mat akartam kiszedni a töb­bi közül, akinek a homloka alatt ott van a kiválasztottak jele: a fehér csillagocska. Pillanatig tartott az egész. Szinte megkövültem a nem várt ijedtségtől! Ke­zem kikaptam a kutya szájá­ból, s egy hirtelen ütéssel észre akartam téríteni a le­vegőt még mindig zihálva kapkodó anyakutyát. S ak­kor a szemünk egy villanás­ban találkozott. Kleó kétségbeesett szo­morúsággal nézett rám, s va­lódi könnyek potyogtak a szeméből. A kéz, amely ütés­re indult, simogatóan eresz­kedett le a kutya fejére. Me­legen, szeretettel, úgy, ahogy talán még soha. A je­lenetet végignézte a doktor is. A kutyusok lélektanát boncolgató orvos szűkszavú komolysággal magyarázta: — Ez a kutya kisajátította magát. Nem tűri, hogy mást is szeressen rajta kívül, még a kicsinyeire is féltékeny. Mi idegenek vagyunk neki, ápolhatjuk, fogdoshatjuk a kölykeit. Ez hát ,a kutyák lé­lektana, amiből egyet meg lehet tanulni. Csak annyit, hogy az élet értelme: A SZERETET. Mert a szeretet legyőzhe­tetlen. Kutyánál is és em­bernél is. . . cooooooooooo<aooo&POoooooaooo,PO,c*3q'&B*B'&0'e:*Bq*p<* AZ OSZTRÁK HEGYEKBEN megtiltották a havasi gyo­pár szedését, mert a gyűj­tők gyökerestül tépték ki a ritka virágot. Most csendőri szolgálat ellenőrzi a kirán­dulókat. Oniarioi kórház Aurorában IRTA : MATTHEW B. DYMOND, M. D. ONTARIO EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTERE Photo—Ontario Dept, of Health. Az ontarioi kormány egyik kisebb kórháza. Ontario Hospital, Aurora. A Simcoe- és Ontario-ta­­vak közötti fennsikon, szé­pen hullámzó mezőgazdasági vidéken fekszik Ontario tar­tomány egyik kisebb kórhá­za. Az aurórai Ontario kórház­hoz 127 acre gazdag mező­­gazdasági terület tartozik, ebből 57 acre-t gyümölcs és zöldségtermelésre, további 22 acre-t széna és gabona termelésre • használnak, 20 acre legelő, 28 acre pedig bokros és műveletlen föld­terület. A zöldség és a szár­nyasok nagyrésze más onta­rioi kórházak betegeinek élelmezésére szolgál. A négy emeletes főépület téglából és betonból épült és 290 ágy van benne. Kör­nyéke szépen van kertesítve, sok gyümölcsfával, virág­ágyakkal és sétányokkal. A többi épületekben találunk egy hosszú, modern csirke­­nevelő házat 1.000 tyúkra és csirkére, kifutót 500 pulyka nevelésére, karámot 60 juh részére, dugványházat, szer­szám kamrát és garázst. A betegek szabadban való foglalkoztatására két nagy játszótér áll rendelkezésre baseball, football, volleyball és téli korcsolyázás céljaira. A fás területek jól felhasz­nálhatók piknikekre és ten­geri sütésre. A betegek férfiakból és 16 éven felüli fiukból áll­nak. Valamennyien elmebeli fogyatékosságban szenved­nek és nagyrészük iskolába jár és mesterségbeli gyakor­latokat folytat az orilliai és smiths-fallsi Ontario Kórhá­zi Iskolákban. Akik arra képességet mu­tatnak, azokat alkalmazzák a zöldségtermelésben, gyü­mölcskertészetben és virág­­nevelésben, csirke tenyész­tésben, a juhok legeltetésé­ben és lehetőleg minden be­teget a szabadban foglalkoz­tatnak. Néhányan a mosodá­ban dolgoznak, az étkezdé­ben és a háztartásban se­­dékeznek. Rossz idő esetére két nagy nappali terem áll a betegek rendelkezésére T. V. készü­lékkel felszerelve. A na­gyobbik teremben színpad van, melyeken külső csopor­tok színjátékot és hangver­senyeket mutatnak be. He­­tenkint egyszer mozielőadás van. Rendelkezésre áll to­vábbá egy jól felszerelt és jól vezetett Foglalkoztatási Gyógyterem, melyben a be­tegeket csoportonkint tanít­ják fonásra, kézi munkára, famunkára s ahol nevelő já­tékokat játszhatnak. ÖNKÉNTES CSOPORTOK Egész éven keresztül a Kanadai Elmegyógyászati Szövetség Fehér Kereszt Munkásai látogatják rend­szeresen a kórházat, a fiuk részére játékokat, zenei és egyéb szórakozásokat szer­veznek és vezetnek. Vasárna­pi iskolát tart a helybeli Lel­­készi Egyesület. Mindez egyesül a kórház állandó személyzetének tö­rekvésével, hogy megvaló­sítsák az Ontarioi Egészség­­ügyi Minisztérium program­ját : jobb életlehetőséget nyújtani az elmebetegek részére. ÖRÖK FIATALOK KOSSUTH LAJOS halá­láig, 92 éves koráig dolgo­zott élete fő művén: Ira­taim az emigrációból. TIZIAN 98 éves korában festette. A lepantói ütkö­zetet. GOETHE 80 éves korában fejezte be a Faust-ot. TOLSZTOJ 73 éves volt, amikor a Szent szinódus cí­mű művét irta. VERDI 85 éves korában komponálta a Falstaff-ot, utána az Ave Mariát, a Sta­bat matert és a Te Deumot. TINTORETTO 74 éves ko­rában festette a Paradicsom című képét. JÓKAI MÓR 73 éves korá­ban irta a Trenk Frigyes cí­mű regényét. KANT 74 éves korában irta az Antropolóqiát és az Erkölcsi metafizikát.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom