Kanadai Magyarság, 1955. július-december (5. évfolyam, 27-51. szám)
1955-12-10 / 48. szám
V. 48. sz. 1955 december 10. o KANADAI MAGYARSÁG 996 Dovercourt Road, Toronto, Ont., Canada Phone : LO. 0333. Szerkesztőség és kiadóhivatal : 996 Dovercourt Rd., Toronto Telefon : LO. 0333. Laptulajdonos-főszerkesztő: KENESEI F. LÁSZLÓ Megjelenik minden szombaton Előfizetési árak : egész évre $5, fél évre $2.75, egyes szám ára 10 Cent. Amerikában : egész évre $6, fél évre $3.25. Más külföldi államokban, 6 amerikai dollár Válaszbélyeg nélkül érkezett levelekre nem válaszolunk 1 Felhívás néiküi beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden névvel aláírt cikk tartalmáért a szerző felelős. CANADIAN HUNGARIANS Editor in Chief and Publisher LÁSZLÓ F. KENESEI Published every Saturday Editorial and Business Office : HALLOTTA ? Közel 300 ember vett részt a Torontói Magyar Ház legutóbb megtartott vacsoráján. Az ünnepi szónok ez alkalommal Károlyfalvi Béla evangélikus lelkész volt. aki nagy érdeklődéssel hallgatott beszédében az áldozatkészségről és egymás iránti szerétéiről beszélt. Kenesei F. László felszólalásában megállapította, hogy a régi és ujkanadás magyarok között mesterségesen szított gyűlölet lassan eloszlóban van. amit ez a szép este is bizonyít, ahol egymásmelleit ülnek régiek és újak, akik korábban még gyűlölték egymást, csak a jó Isten tudja miért, de most testvéri egyetértésben szórakoznak együtt. Saját Székházat akar vásárolni a Brantfordi Betegsegélyző Torontói 8-ik Osztálya. Ezt a közelmúltban jelentette be Demeter Mihály, az egyesület agilis elnöke, húszéves jubileumi vacsorán tartott beszédében. A magunk részéről máris sok sikert kívánunk a szép elgondoláshoz. Ugyancsak KLUBHÁZVÁSÁRLÁSSAL foglalkozik a közelmúltban megalakult Balaton Klub is, mely a politikamentes magyar társadalmi élet jegyében kívánja működését megkezdeni. A Torontói Magyar Baptista Hitközség az elmúlt szombaton tartotta fennállásának 14-ik évfordulóját. Ez alkalommal az Egyházközség vezetői gazdag programmal ajándékozták meg a szépszámú közönséget. Magyar részről az ünnepélyen megjelent dr. Nagy Lajos református lelkész, valamint főszerkesztőnk is. A szép ünnepély énekkel kezdődött, majd több felszólalás után Rév. Johnson zárta be az összejövetelt. A Magyar Baptista Egyházközség szép és eredményes munkájára lapunk egy más számában még visszatérünk. Jólsikerült a Rákóczi Szövetség december 3-i második családi estje. A nagyszámú közönség egész záróráig maradt együtt és örömmel állapíthatjuk meg, hogy mindenki kitünően szórakozott. Bartók Béla, a világhírű magyar zeneszerző halálánál tizedik évfordulója alkalmából ünnepi Bartók-hangversenj volt a torontói Zeneakadémia hangversenytermében. Az tin nepély programmjának összeállítója és főszereplője a toron tói magyarság doyen-je, Kresz Géza volt, aki Bartók else hegedükoncertjét adta elő. Kresz személyes jó barátja volt Bartóknak, — de ettől függetlenül is talán az egyetlen élő hegedűművész, aki ezt a merész, nehezen érthető, atonális mestermüvet méltón tudja megszólaltatni. A műsor második részében a bizarr hangszerelésü “léét zongora és ütőhangszerekre” írt szonátát adták elő. A nagyszámú közönség lelkesen tapsolt, — bár előre tudni lehetett, hogy egy kizárólag Bartók-művekből álló koncert nem számíthat közönségsikerre. mert ennek a nagy zseninek a művei nehezen emészthetők és nagyon eltérnek attól a stílustól, amelyet a nem hivatásos zenészekből álló hallgatóság élvezni szokott. Köszönjük Kresz Gézáik és a rendezőségnek, hogy Bartók-hangversenyt hoztak a torontói magyaroknak és a nehéz zene torontói barátainak. Ä MELODY FILMSZÍNHÁZ UJ MŰSORA Minthogy Karácsony első ünnepe ezévben vasárnapra esik, amelyen Ontarioban tilosak a nyilvános előadások, hétfő,, a második ünnep lesz a karácsonyi szórakozások napja, Ekkor mutatja be a Melody Filmszínház is ragyogó ünnepi műsordarabját, a “Kaisermanöver” c. remek szinesfilmet és ezokból a mozi Karácsonyig nem csütörtöktől szerdáig bezárólag játszik egy filmet, mint rendesen, hanem a következő hetekben mindig hétfőtől szombatig bezárólag látható egyegy műsor. így december 5-ikétől 10-ikéig a “Mein Herz darfst Du nicht fragen” (“Ne kérdezd a szivemet”) című mélyen megindító és nagyon is időszerű dráma jelent majc különleges élményt a mozilátogató közönség számára. A történet a háború utolsó időszakában, a teljes felfordulás napjaiban, a kétségbeesett menekülés zűrzavarában és néhánj évvel később játszódik, szomorú tükörképet nyújtva korunkról, az úgynevezett civilizált 20-ik századról, mely barbári kegyetlenséggel tépte szét a családokat, égette fel az otthonokat, semmisítette meg százezrek, sőt milliók életét és boldogságát. Egy asszony menekülés közben elveszti csecsemőjét, s hiába keresi esztendőkön keresztül félőrülten a fájdalomtól, majd keserű fásultsággal, melyen át még mindig f elf ellobban a remény. Férjét is a háború vitte el, s bár magányában ismét társra, támaszra talál, a gyermeket senki és semmi nem pótolhatja számára. Évek múlva meglát egy kisfiút, akiben az anya csalhatatlan ösztönével felismeri régen kei'esett gyermekét, annak ellenére, hogy szivében ésak egy apró csecsemő emléke él. Elkeseredett harcba kezd, mely lemondással végződik az önfeláldozó anya részéről. GÖRBE TÜKÖR, AVAGY NÉHÁNY APRÓSÁG összegyűjtötte : Orbán Frigyes, Gyermekkori emlékei juthattak Jake Smith bírónak az iszébe, amikor a törvényszéken egy nő került eléje közlekedési kihágásért. A nőben felismerte egyik diákköri tanárnőjét. s ennek következtében a következő ítéletet hozta : Kétszázszor leírja “Nem szabad a sárga lámpánál karesztezni” avagy fizet 5 dollárt. — Kifizetem az Öt dollárt — válaszolt a tanítónő. ** * Néha egy szerszámos táska legalább olyan jó fegyverlek bizonyul, mint a legjobb puska. Harold Smith, a munkáról hazaérve egy alvó idegent talált a falba beépített ruharzekrényben. Gyorsan szöget és kalapácsot ragadott s leszögezte a szekrény ajtaját s csak azután telefonált a renlőrségre. A rendőrök vették ki a szekrényből az alvó idegent, \ki védekezésül azt hozta fel, hogy “csak a két éve elveszett íagynénjét kereste a szekrényben”. * * * A West Virginia-i Állami Elmegyógyintézetből megszökött egy férfi ápolt. A rendőrség kitartó nyomozásának csak lét hónap múlva lett eredménye. Az Ohio-i Állami Elmegyógyintézetben találtak rá, ahova ápolónak szerződtették. ** * Az egyik buffaloi újság egy rajzos viccet közölt a rendírség alacsony fizetésével kapcsolatban. A képen egy rendőr, nint “baby sitter” volt ábrázolva, hogy egy kis mellék kerejethez jusson. Az újság néhány olvasója azonban nem értette neg a viccet, mert aznap este mintegy féltucat szülő telefoíált a főkapitányságra, kérvén egy “baby sitter” rendőr kiküldését. :k * * Leroy Bernhard, St. Louis-i lakos, amint kihátrált kocsiéval a parkoló térségről egy másik kocsiba ütközött. Leroy lühösen ugrott ki az autójából és kártérítést követelt a megrongált kocsiért. Erre egyike a négy férfinek, akik a kosiban ültek átnyújtott neki 100 dollárt kártérítés képpen nondván : “Épp most raboltuk ki a sarki gyógyszer üzletet is sietnünk kell, nehogy a rendőrség beérjen” — s ezzel sebesen el is hajtottak. ** ílí McLeansboro helyi újságjában a következő hirdetés jelent meg : "Nagyon kérem azokat a személyeket, akik a múlt éjjel dlopták az összes csirkéimet, s itt hagyták az öreg kakasonat, vigyék el azt is, mert nagyon unatkozik szegényke”. MAGYAR MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS NEW YORKBAN December 9-én nyitja meg New Yorkban első kiállítását az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat. Ezt a fiatal társulatot egy régi amerikai magyar könyvtár veszélyeztetrttsége keltette életre. Néhai Feleky Károly amerikás magyar könyvtárát vette meg 1937-ben a magyar állam a Nemzeti Múzeum számára. Akkor már gyűltek a viharfelhők Magyarország' felett s gondoskodni kellett arról, hogy szabad földön, tengerentúl létesüljön magyar könyvgyűjtemény, mely bizonyítéka maradhat a magyarság magas cultúrájának, az élethez való jogának. így keletkezett a new ,'orki Hungarian Reference Library, mely 1941-ig működött. \kkor lefoglalta az Alien Property Custodian s a könyveket a Columbia University őrizetére bízta. Négy évvel ezelőtt értesült a magyarság arról, hogy a könyveket megvette ai Library of Congress. Sokan úgy vélték, hogy a legjobb helybe kerültek a könyvek. Nem tudták, hogy a Library helyliánnyal küzd, csak a bibliográfiai ritkaságok érdeklik ; a kérést, hogy létesítsen magyar osztályt is, elutasította és így a könyvanyag túlnyomó részét pusztulás fenyegette. Néhány magyar megkísérelte a lehetetlent : szétküldött 100 felszólítást és tízezer dollárt kért a könyvek visszaperlé-, ének költségeire. Egy hét alatt túljegyezték az összeget,1 őleg szegény emberek. Megkezdődtek a tárgyalások a Library of Congress igazgatóságával. Ebben legnagyobb segít- ; léget a magyar ügy okos és erélyes barátja, Frances P. Bolon clevelandi képviselőnő jelentette. Szerencsés fordulat volt, hogy a Library uj igazgatót kapott, akivel októberben negkötöttük a szerződést. A könyveket a Library letétbe idja a Társulatnak, mely kötelezte magát, hogy a magyar cönyvtárat fenntartja. A könyvtár méltó keretben való fenntartása sokba ke■tíl. Ezért az alapítók elhatározták, hogy most már keresnek 10.000 amerikai magyart, akik évenkint 6 dollárt adnak a nagyarságnak erre a kultúrintézményére. De addig is míg összegyüjthetik ezeket a pártoló tagokat, keresték a régi magyar könyvtár állványait. Akkor kiderült, hogy ezeket, egyéb 14 év óta elhagyott, senki által nem igényelt magyar 'avakkal együtt még mindig az Alien Property Custodian őrzi, de zártkörű árverésen hajlandó mindent együtt eladni. Az anyagot megtekinteni nem lehetett — zsákban macskát kellett venni. Rengeteg használhatatlan lom mellett, értékes magyar műtárgyak kerültek így a Társulat birtokába. A Társulat most a magyar szempontból legjellemzőbb darabokból állandó gyűjteményt alakít s a többi műtárgyat áruba bocsátja azért, hogy a gyűjteményt fenntarthassa. Az e hó 9-én megnyíló kiállításon mintegy harminc magyar festő alkotásai kerülnek bemutatásra. Olyan nevek szerepelnek, mint Vaszary, Csók, Márffy, Szánthó, Mattioni, Molnár C. Pál, stb. Két szép bronz szobor közül egyik kunsági pásztorfiút, a másik magyar bikát ábrázol. Sok a magyartárgyú kép. A képek eladási ára magas, de tekintetbe kell venni, hogy ezek elsülyedt világ dokumentumai, s így páratlan értékek. Csodaszép Zsolnay kerámiáit egyáltalán nem árusítja a Társulat, azonban vásárolható néhány igen ritka, mert magyar díszítésű, az 1939-es Világkiállításra készült herendi porcellán. A kiállítást büszkén nézheti meg minden magyar. Nyitva lesz naponta déli 12 órától este 9 óráig december 9 és 19-e között, a Társulat helyiségeiben, 163 East 82nd Street, New York City. MAGYAROK A “QUEEN ELIZABETHAN A rozsnyói gyorsvonat vígan futott végig a Sajó-völgyön. Cserepes kis házak muskátlis ablakaikkal, kicsi falvak tornyaikkal egy pillanatra közel meré zkedtek a vonat ablakához és azután eltűntek a bámuló szem elől. SzŐküíö búzatáblák ringatóznak a júniusi szélben. Amott fehér virágokkal borított krumpli táblák. Az egyik utas csak most veszi észre ennek szépségét, amikor búcsúzik a tájtól. Könnyben úszó szemével szinte iszsza magába a táj képét, elrakja a leikébe, hogy bárhol és bármikor elővehesse ezeket és újra kigyönyörködje magát bennük. Lóhere boglyákkal van tele a határ és egy láthatatlan kéz mindegyik mellé egy zöldelő kukorica táblát helyezett. A kasza villan a napsugárban a réteken. Most kaszálják a szénát. Hosszú sorokban kígyóznak a rendek a karját ritmikusan lendítő magyar paraszt után. Olyan szívnyugtató csend ül a tájon. Színes pillangók repkednek a vadvirágok felett. Odébb galambsereg szálldos. Harangszó hömpölyög le a harmaci hegyekről. Foszlánya behull a vonat nyitott ablakán s a könynyesszemű utas ölébe esik. Felzokog tőle. Olyan szép, olyan felségesen gyönyörű most minden. Minden bűbájos szépségét most fedezi fel, amikor búcsúzik tőle. Majd megszakad a szive, amikor utoljára nézegeti. Olyan békességes, ünnepi és szépséges a gömöri tájék, mint egy bazsarózsás pünkösdi délelőtt a kis falúban. Még egyszer szeretné leikébe vésni a gömöri hegyek körvonalait, de már nem lehet, mert minden hegyre és erdőre reáborította kék fátyolét a messzeség. A losonci állomásra fut be a vonat. Egy fekete fejkendős sereg egy fiatal asszonykát csókolgat. Hangosan zokognak mindannyian. A fiatal asszonyt félájultan vezetik a vonathoz. Minden utas erre a jelenetre figyel. Nem értik. Ezelőtt egy órával is láttak egy ilyen jelenetet. Ott egy férfi négy apró gyermeket csókolgatott sorra. Fiatal felesége ott zokogott, ölében tartva a legkisebbet, egy szőke kislányt, aki nem értette meg, hogy miért sírnak szülei. Mellettük egy ezüstöshajú nagymama sírt, odébb egy olyan kúrátor kinézésű embernek gyűlt tele a szeme könnyel, majd a sírás átragadt mindenkire, akik ott állottak az állomáson. Zokogva ugrott fel a férfi a vonatra, sokáig lengett utána a fehér kendő, de ő a könnyeitől nem láthatta. Az utasok mindkét jelenetet hamar elfeledték, hiszen az elmúlt hat év alatt annyi tragédia játszódott le a szemük előtt, hogy a síró arcokat már nagyon megszokták. A két síró utas más-más fülkében roskadt bánatába. Másnap Prágában, a hajós társaság irodájában összetalálkoztak. Kiderült, hogy a férfi egy kálvinista pap, a nő pedig egy Losonc környéki magyar r. kát. asszonyka, ki férjéhez igyekszik Amerikába. Életében most lát közelről eretnek papot. Ki tudja mit beszélhettek szegénykének ezekről a vad kálomistákról, mert először igen félve beszélgetett utastársához. Csak akkor bátorodott meg, amikor Felsőbalogról való sógora, aki kálvinista nevelést kapott, megnyugtatta : ne félj, hiszen ezek is jó emberek. Ott az idegenben testvérekké lettek : gömöri iparos, a fiatal r, kát. asszonyka és a ref. lelkipásztor. Még egy fájó búcsú volt a sógornő és a sógor között. A pap szeme is tele lett könnyel, hiszen elmarad tőlük az, aki kedves, odahagyott világukkal még összekötötte, vele az az utolsó kapocs is elszakadt. A csehek úgy zokogtak a vonatnál, mint a magyarok. Búcsúzni mindenkinek fáj és nehéz otthagyni azt a helyet, amihez a szeretet és az emlékek serege fűz. Egy öreg cseh, aki negyven év után hazament meglátogatni kedveseit, hangosan zokogott. Amikor pedig nem látta kedveseit, elővette a vigasztalót, egy hoszszúkás üveg formájában. Először csak maga ivott, aztán sorba kínálta az utasokat mire a határállomásra értek mindenki szeme ragyogott, az öreg dalolt s a búcsúzó vasutas sorba csókolta az utasokat. A pap is kapott tőle cuppanós csókot. A fiatal asszonyka a vámnál odafizette minden pénzét, hogy magával hozhassa Amerikába, ami neki kedves és érték volt. “Viszem a bundámat, kézimunkáimat, fehérneműimet és a fényképeket. Ezeket nem mertem az uramra bízni, nehogy elvesszenek”. ... A vonat átrobogott a határon. A bánatuk velük ment, de mintha egy vaskapocs hullott volna le a lékükről, felszabadultan lélegzettek az első helyen, ahová Moszkva keze nem ért el. Az öreg cseh anynyira agyon vigasztalta magát, hogy összes angol tudománya, amit negyven év alatt Clevelandban összeszedett egy “vacumerére” zsugorodott össze. Az udvarias amerikai katona kérdéseire ő újra és újra “vacumeré”vel felelt (what isr the matter ?) Az amerikai az öreg csehből a pap segítségével kiszedte, amit hivatalosan tudnia kellett. Mindenki könnyen át esett a vizsgálaton. A vonat teljes gőzzel robogott át Németországon. Egy helyen állt meg, ahol a vonatot kettékapcsolták és mindegyiket más irányba indították. A két magyar utast is szét választották. A pap ott maradt a tótokkal és két cseh emberrel. Mihelyt a határt átlépték ezek az atyafiak, az otthoni magyarság-gyűlöletük itt értelmetlenné lett. Messze idegenbe tévedt emberek lettek, akikenk segítségre, vezetőre volt szükségük. Mint kotlós köré a csirkék, úgy csoportosultak a pap köré, aki maradék német tudásával próbált boldogulni a francia fővárosban. A pap négy nap alatt összejárta Párist. Amit valaha olvasott erről a ledér városról, most mind megelevenedett előtte. A Notre Dame-ban elmondott félhangon egy magyar kálvinista imádságot családjáért, az otthon maradt szenvedő magyarságért és az őszi harmatos útra tévedt, idegenbe sodródott magyarokért is. A tót atyafiak és a két cseh térdelve hallgatta végig a magyarokért mondott imádságot, az öreg cseh megilletődve törülgette szemét. A Szajna hídról lebámultak ä szennyes folyó vizére. Ugyan mit szerethet ezen a folyón Ady Endre ? — tűnődött a pap. A pesti Dunánk egy királynő ehhez a folyóhoz képest, mondta a pap. Budapestet soha olyan szépnek nem látta, mint Párisban. Az atyafiak a Louvreba nem voltak hajlandók bemenni. A pap haza küldte őket autón, ő nem tudott eltelni azoknak szépségeivel, amit eddig csak képekről ismert. Sohasem álmodta, hogy ő, a kis falusi pap valaha a Louvreban gyönyörködik azokban, amikről eddig tanult. Késő este tért vissza lakására. Útközben egy francia újságot megvett. Az első lapon nagy betűkkel ordította az újság, hogy tegnap délután a “Princess Aristide” nevű hajó a La Manche csatornában aknára futott és elsülyedt. Egy repülőről készített fénykép is volt a hajóról a süllyedés pillanatában. A szállodában a tót atyafiak erősen számolgatták, hogy mikor lesznek Amerikában. A pap kedélyesen figyelmeztette őket : “Jó lesz, ha minden alkalommal ezt is hozzá teszik, hogy Isten segítségével. íme, látják, tegnap elsülyedt egy hajó. Jó lesz ezután imádkozni.” A figyelmeztetés jobban sikerült, mint gondolta. Egyszerre lefújták az esti kirándulást s mindenki szobájába ment, mert másnap korán lesz az indulás. Ez este a pap egy másik magyarra bukkant. Kanadából igyekezett haza Borsodba. A pap ment feléje : “Adjon Isten testvér, hallom, hogy ön is magyar.” “Adjon Isten. Az vagyok, de másfajta, mint az úr. Én sohasem szerettem az olyan magyart, akinek nem kérges a keze” — felelt mogorván a magyar. A pap mindjárt tisztában volt magyar testvére elveivel s nem árulta el hivatását. “Igaz, hogy most nem kérges a tenyerem, de a tavaszon még az volt, mert még volt mivel dolgoznom, azóta elvették tőlem a földet s úrrá tettek engem is.” “Rendes embertől nem vették el a földet — felel a kanadai magyar. Aztán az űr nem lehet jójáratban, mert most minden tisztességes ember igyekszik s építi országát. Végre az ország a népé lett s most csak az menekül onnan, akinek valami bürhéje van”. “Testvér én nem menekülök. Engem egyszerűen kiutasítottak a tót kommunisták, mint amerikai állampolgárt. Tudja, testvér, én nem vitatkozom önnel. Én most jövök abból a világból, Ön most fogja megismerni. Sok szerencsét. Isten áldja”. “Good by” — felelte és nyújtotta kellemetlenül a kezét a pap kinyújtott keze felé. Másnap a pap és a tót atyafiak kis porszemmé zsugorodtak a tenger lenyűgöző nagysága előtt. A tegnapi újságcikk mindenre kihatással volt és pappal együtt őszintén fel sóhajtottak az égre. A Queen Elizabeth nevű hajón a pap mindjárt a kis magyar asszonyka botlott. A kedves, mosolygó, fiatal asszonyka sápadt volt, beesett szemmel. Olyan volt, mint egy összeázott kis madár. Négy napja, hogy elváltak, de az asszonyka tíz évet öregedett, összetört volt. “Ilonka ! — kiáltott fel a pap — Csak nem volt ott a Princess Aristiden, amelyik elsüllyedt ?” “Igen ott voltam.” Zokogásban tört ki s mindene reszketni kezdett. Sírt, keservesen sírt. A pap hagyta, hadd sírja ki magát. Most szabadul fel a rettentő ijedelemből, mi reászállt a lelkére ott, abban a borzasztó pillanatban, ahogy elmondta a történetet, úgy csendesedett meg. ő ott ült az ablaknál a hajó orrában s egyszerre csak, mintha valaki hátulról a nevét kiáltotta volna, mintha az édesanyja hangját hallotta volna úgy, hogy a hangra hátrafordult. Ebben a pillanatban egy óriáis csattanás s akik előre néztek mind megsebesültek az üveg szilánkoktól. A gépházban levő matrózok meghaltak a robbanástól. Isten ötét megvédte. Azután mindenkit mentő csónakba raktak, csomagjait kitépték kezéből s a tengerbe dobták. 6 óra hosszat libegtek egy kis csónakban a tengeren. “Mindenem oda van” — sírdogált Ilonka. Nem baj, csakhogy az élet megmaradt. Amikor hátra fordult és hangot vélt hallani, az Isten kegyelmének szava volt, aki így mentette meg magát a sérüléstől. Elhiszi-e, hogy Isten szereti magát ?” “ Hiszem” — felelte. Lassan elcsendesedett. A pap felolvasta neki a bibliából azokat a történeteket, amelyek a tengerről szólnak. Két felvidéki magyar, egy kálvinista pap és egy hajótö(Folyt. a 4. oldalon).
