Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1955-02-26 / 9. szám
Még jönni fog, még jönni kell, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty KANADAI (fyuuuUtut C a n a d a’ s largest Anti-Communist weekly in Hungarian language Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. _ Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunista hetilapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal 362 Bathurst St. Toronto. Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ Edited and Published at 362 Bathurst St., Toronto V. évfolyam 9. szám. Ára : 10 Cent. Toronto, 1955. február 26. AZ ERKÖLCSI IGAZSÁG CSIANG-KAI-SEK OLDALÁN VAN A formózai kérdés kapcsán nagy szomorúsággal kell I megállapítanunk, hogy a napi sajtóban, de még inkább a nyugati népek politikában járatlanabb közvéleményében egyre elharapózik az a gondolat, hogy a mai tényleges helyzet figyelembevételével felesleges dolog Vöröskína kormányzásának erőszakos voltát firtatni, hiábavaló dolog Csiang-Kai-Sek támogatása Amerika részéről, hanem ellenkezőleg arra kell törekedni, hogy a bolsevista Kínával, mint a kínai nép valódi képviselőjével lehessen békés, és főleg praktikus együttmű-1 ködést találni. Hivatkozással arra a hivatalos brit politikára, hogy a vöröskínai kormányt el kell ismerni egyszerűen azon ténynél fogva, hogy de facto ő van a kínai szárazföldi hatalom ; birtokában, a járatlanabb politikusok számos nyugati államban azt követelik, hogy az angolszászok szűnjenek meg a kommunista Kína jogait kétségbevonni, vegyék egyszerűen tudomásul, hogy a történelem így fordult, vegyék fel Vörös-! kínát az Egyesült Nemzetek közé, úgyis mint “békeszerető” népet és általában bánjanak Vöröskínával úgy, mintha a kommunista diktatúra a kínai nép józan, demokratikus formák között megválasztott kormányformája volna. Egyik igen jónevű torontoi újságíró például vezércikkben ír arról, hogy a sajtó hagyja már végre abba a “Vöröskína” megjelölést, hiszen Kína csak egy van éspedig a kommunisták Kínája és ezt kell Kína névvel nevezni, míg a formózai Csiang-Kai-Sek-féle kormányzatot kellene valami más, nemkínai, megkülönböztető névvel illetni. Sokan élesen támadják az egész USA távolkeleti politikát, amelyet — bután, de őszinte meggyőződéssel — kínai vizeken való hajózásnak éreznek. Mi magunk is nem egy kanadai barátunktól hallottuk, amikor lelkesedéssel üdvözöltük a nemzeti kínaiak egyes sikereit, hogy vájjon minek örülünk, hiszen a valódi Kína nem a formózai 10 millió ember, hanem a szárazföldi 560 millió, akik pedig “elfogadták” a kommunista államformát. Ezek a naív, s főleg feledékeny politikusok, újságírók, vagy átlagpolgárok úgy képzelik, hogy 560 millió Vöröskínában élő kínai, Csiang-Kai-Sek-ben valami elűzött, bukott diktátort lát, — hogy a kínaiak örömmel és nyugodtan élnek a bolsevista uralom alatt, s hogy ha netán megjelennének a szárazföldön a nemzeti kínai csapatok, azokat a kínai nép felháborodással űzné vissza a tengerbe, s Mao-Ce-Tung nevét éltetve boldogan és szabadon harcolna a “betörő idegenek” ellen. Ezeknek a naív kritikusoknak a felfogása csak azt bizonyítja, hogy a legszörnyűbb hazugság is idővel unottá, féligazsággá, majd megszokott szólammá válik, ha azt türelemmel ismétlik hosszú időn át. Különösen áll ez akkor, amikor a hallgatóság maga soha semmi kézzelfogható bizonyítékot nem kap arra, hogy a hazugságok mögött mi a valódi tény. Kína esetében például az a valódi tény, hogy Kínát nem egy kínaiak által megválasztott, vagy akár csak egykedvűen megtűrt kínai kormány tartja a kezében, hanem egy idegen hatalomnak, a szovjetnek, erőszakkal behelyezett néhányszáz, vagy néhányezer helytartója, akik hatalmukat orosz fegyverekkel, orosz kémhálózattal, orosz módszerekkel, orosz nyelven írt utasítások alapján, kizárólag és egyedül az orosz szovjet érdekében és javára gyakorolják; egy olyan kormány, amely kihasználva a kínai szárazföldnek azt a kifosztott, széthullott jellegét, amely a japán hódítók kiverése után (amit Csiang-Kai-Sek, nem pedig a kommunista hadsereg hajtott végre) fennmaradt, tömeggyilkolással, árulással, vérengzéssel felállított egy rabszolgákból álló kommunista hadsereget, s azután ez a hátulról pisztollyal kényszerített hadsereg űzte el az egyedüli törvényszerű katonai erőt, Csiang-KaiSek hadseregét. Hogy Csiang-Kai-Sek hadserege 1946—49 között a kommunistáktól vereséget szenvedett, annak egyedüli oka az, hogy a naiv amerikai politikusok nem nyújtottak fegyveres, vagy anyagi segítséget a törvényes kínai hadseregnek, mert nem akartak szovjet katonák ellen fegyvereket szolgáltatni. A kínai bolsevista rémuralom 6 éven át gyilkoltatta azt az egész társadalmi réteget, amely erőt, tudást, intelligenciát, hatalmat képviselt, pontosan úgy, ahogy azt Lenin annakidején leírta és végrehajtotta. Sokmillió kínait öltek meg az orosz géppisztolyok, részben brigantik kezében, részben olyan kínai katonák kezében, akik mögött szintén élesre töltött szovjet fegyverek dirigáltak. A koreai támadóháború, az indokínai támadó háború, s a többi Délázsiában megszervezett fegyveres támadás mutatja, micsoda lablógyilkosok, micsoda brigantik kezében van a hatalom ma Vöröskínában. Éppen ezért volt az, hogy az Egyesült Nemzetek soha nem ismerték el Vöröskínát, s ténylegesen gyakorolt, de a valóságban bitorolt hatalma dacára sem vették fel az UNO-ba, amelyben az alapító okirat szerint csak békeszerető nemzeteknek van helye. “You cannot shoot your way into the Uinted Nations” — senki sem nyithat magának ágyúszóval utat az Egyesült Nemzetek szervezetébe, — mondta a'nnakidején Churchill. És éppen azért nem fikció, hanem élő valóság az, hogy Kína népét, a kínai nép akaratát a Formózán működő és amerikai védelem alatt álló nemzeti kínai kormány képviseli. Elvégre az Egyesült Nemzetek nem pártok érdekét, hanem a nemzetközi érdekeket tartja szem előtt. S mikor Kínáról van szó, a kínai nép érdekét nem képviselheti egy olyan kormány, amely gyilkolással, idegen zsoldban, idegen hatalom ügynökeként került uralomra, s véres zászlójára első programmpontként azt írta, hogy az Egyesült Nemzetek zömét képviselő nyugati népek kultúráját, demokratikus államformáját ki kell irtani. Lehet, hogy a kínai szárazföldön jelenleg még Mao-Ce- Tung, illetve helyesebben, a szovjetorosz kormány tartja a hatalmat a birtokában. Lehet az is, hogy Csiang-Kai-Sek személye sokak szemében nem a legmegfelelőbb arra, hogy Kínát felszabadítsa, s azután demokratikus módon kormányozza. Erre nem tudunk választ adni, mert nem ismerhetjük a formózai kormányzat eddigi eredményeit. De egy bizonyos: az ERKÖLCSI IGAZSÁG Csiang-Kai-Sek-ék, a Nemzeti Kína oldalán van. S mivel a világtörténelem folyamán a végén mindig az az oldal győz, amelyen az erkölcsi igazság van, ezért Amerika formózai politikája nemcsak az egyetlen erkölcsös út, de egyúttal a biztos győzelem útja is. ismsK* mmmmmmm ymmmmmttmmmmm mám RIADÓ TORONTÓBAN !... Vagy hét-nyolcszáz ember gyűlt össze a Harbord-Street-i szép iskolateremben, hogy megnézze a régen nagy ígéretekkel beharangozott “nagy” magyar filmet, a “Riadó a Kárpátokon”-t. Fájó szivü, hazavágyó emigránsok várták, hogy újra lássák a beígért magyar szépségeket, Dévénytől az Aldunáig, az országot, amely telve volt küzdelemmel és szenvedéssel, ahol nehezen termett saját ház és autó a kisembereknek, de amely otthon és haza volt nekünk és amely mindig a legdrágább földdarab marad mindnyájunk számára, akik ott születtünk. Fiatal magyar gyerekek — mind az én tanítványaim is — repeső szívvel várták az órát, amikor három órás “gigantikus” műsorban fogják végre látni a meseországot, amiről a szüleik annyi tündérregét regélnek és amelyre ők már nem emlékeznek. És mindnyájunknak, akik hazátvesztettségünk tízéves jubileumán három órára haza akartunk térni, adtak három órán át egy fércmunkát, amelyben volt bőven ruszin, német és oláh, de csak egy villanásnyi székely és ugyanannyi magyar, amelyben hol kézzel tiloltak oláh fáták, hol inget mostak a patakban a ruszinok, hol vadul lövöldöztek német tankokról, de ahol a magyar parlamentből egy csorda malac jött ki, ahol Horthy Miklós egy darab Ruszinszkó és egy pislogó bagoly között hirtelenül és megmagyarázhatatlan okból bevonult Budapestre, ahol a hajóhorgonyon és a villogó kaszán kívül semmi ipari termék nem volt látható és a budapesti hidakon kívül kizárólag hegyoldalba ragasztott házacskák jelezték, hogy ebben az afrikai dzsungelnek látszó országban építkezni is szoktak. Attila, ha látta volna ezt a filmet, repeső örömmel ismert volna a Duna-Tisza tájára, amelyen valaha fejedelmi sátrai állottak, de az angol szemlélő azzal a megingathatatlan hittel tért haza az előadásról, hogy volt alkalma egy egzotikus és igen zavaros országról látnia egy filmet, egy országról, ahol az Ur 1944-ik esztendejében sem ismerik még az angol W.C.-t. Se azt, hogy egy házat, hogy kell rendesen felépíteni. A híres téli hadjárat, amelyet szeretnénk úgy beállítani mint a magyarság újkori hősi eposzát, menthetetlen német dicsőséggé változott, egyetlen magyar öregasszonyt találtak bemutatásra alkalmasnak, amint eppen egy téglát visz Budapest megvédéséhez, de ezt a “dacos téglahordót” azután kétszer is bemutatták oda-vissza ragasztva a jelenetet. Hát uraim, akárki csinálta, akárki keresett rajta, nem érdekel bennünket, hogy megsértődik-e most. Csak azt érezzük, hogy az összmagyarság érdekében, melynek érdekeit most nem védi cenzúra tiltakozunk az ellen, hogy ilyen gyalázatos fércmunkával, a magyarság könnyeinek 'piszkos módon dollárra váltásának nyerészkedésével próbáljanak üzletet csinálni. Mert ennél gyalázatosabb anti-propanganda filmet még a csehek sem tudtak volna ellenünk összeállítani, ázsiai hordává degradálva a magyarságot és afrikai dzsungellá mindnyájunk drága hazáját. Nincs más fegyverünk a tiltakozáshoz, mint a mélységes megrovás mindazok felé, akik ebből a filmből üzletet akartak maguknak csinálni. VASZARY IÍÁLMÁNNÉ. ÚJRA RÁKOSIÉK AZ ÉLEN A legújabb hírek szerint az orosz események hulláma elérte Magyarországot is, ahol a Malenkov-uralom kissé emberiesebb irányt képviselő pártvezérek megbuktak, s helyettük ismét a Sztalin-korszákból ismert hóhérok kerültek az élre. Nagy Imre miniszterelnök, akit bábunak neveztek ki, de az utóbbi időben látszólag komoly hatalmat kezdett gyakorolni, “súlyos betegségére való tekintettel” visszavonult, valószínűleg nem is fog már soha meggyógyulni. TENGERI CSATA A FORMÓZAI SZOROSBAN--------o--------Az elmúlt héten nagyobbarányú tengeri csata játszódott le a formózai szorosban nemzeti kínai és vöröskínai tengeri egységek között. A csatáról Csiang-Kai-Sek főhadiszállása adott ki jelentést és hatalmas nemzeti győzelemről számolt be. A jelentés szerint Formózától 12 mérföldre északnyugatra nemzeti hadihajók megtámadtak egy 21 hajóból, egy hadihajóból és több tengeralattjáróból álló flottát, s egy tengeralattjárót és mind a 21 szállítóhajót elsüllyesztették. Legalább 3.000 vöröskínai katona veszett oda, s a teljes vörös akcióban résztvevő csapat és a védelmükre rendelt ágyúnaszádkülönítmény megsemmisült. A tengeralattjáró nemzetiségét megállapítani nem sikerült, de korábbi jelentések szerint ezeken a vizeken kizárólag orosz tengeralattjárók operálnak. Az ütközet komoly eredményt jelent, főleg erkölcsi téren, mert megmutatta a nemzeti haderő elsőrendű ütőképességét. Maga az akció ennek ellenére csak helyi jellegű. A csatában semmiféle amerikai egység sem vett részt.--------------------o-----------------------UJ SZOVJET LESZERELÉSI AJÁNLAT------------o-----------A szovjet, amely már az elmúlt év szeptemberében javaslatot terjesztett elő az UNO közgyűlésén a nagyhatalmak leszerelésére, most kiegészítő javaslatot tett, ezúttal az UNO leszerelési albizottsága előtt, amely a jövő héten fogja idei ülésszakát megkezdeni Londonban. Az ajánlatot a brit hadügyminisztérium egy bejelentése előzte meg, amely arról számol be, hogy Nagybritannia maga is előállít és kipróbál thermonukleáris (hidrogén) bombákat. Az angol beszámolót éles sajtókampány követte a szovjet sajtóban, majd megérkezett a leszerelési ajánlat is, amely azonban ismét nem tartalmaz semmi újdonságot. A kommunisták a következő javaslatot terjesztették elő : 1. A nagyhatalmak semmisítsék meg teljes meglévő atom- és hidrogénbomba készletüket és az atomenergiát csak békés célra használhassák fel. 2. A nagyhatalmak kötelezzék magukat, hogy haderejüket nem növelik az 1955 január 1-én fennállott létszám, illetve fegyverkészlet fölé. A javaslat hozzáfűzi, hogy az oroszok hajlandók egy megfelelő nemzetközi ellenőrző szerv működésében résztvenni, ha a nagyhatalmak elfogadják a fenti javaslatokat. Az ajánlat egyetlen uj pontja, az 1955 január elsejei dátum megemlítése. De mivel ez év január elsején a szovjet meglévő és felszerelt többszáz hadosztályával szemben Európában csak a mintegy 100 hadosztály erejű NATO-hadsereg állt fenn, s ez is nagyrészt csupán keret- és fegyverállomány szempontjából, — ezért nyilvánvaló, hogy az uj orosz javaslatot komolyan még tárgyalni sem lehet. Nem is ez volt a szovjet célja, hanem csupán az, hogy a nyugatnémet hadseregről szavazó német parlament munkáját megzavarja. LESZ-E ATOMROBBANTÁSI KÍSÉRLET A SARKVIDÉKEN?---------0--------Lesage, az Északi Ügyek kanadai minisztere, akinek hatáskörébe tartozik egyebek között a 60 szélességi foktól északra elterülő kanadai vidékek teljes közigazgatása, sajtónyilatkozatot adott abban a kérdésben, vájjon fog-e Nagybritannia, vagy Kanada atomrobbantási kísérleteket végrehajtani a sarkvidéken. A miniszter szerint ez nem valószínű, mert a sarkvidék túl közel fekszik a Szovjethez, másrészt pedig a magas észak lakatlan területein még mindig nagyszámú eszkimó család és prémvadász lakik, akiknek biztonságba helyezése sok nehézséget okozhatna. Itt említjük meg, hogy az USA rendes atomkisérleti katonai állomásán, Yucca Flats-ban felrobbantották az 1955. év két első kísérleti nukleáris bombáját, az egyiket repülőgépről, magasan a föld felett, a másikat pedig egy 500 láb magas toronyban. Mindkét bombához csökkentett erejű töltetet alkalmaztak, mert a kísérletek hangsúlya a rádióaktív hatások tanulmányozásán volt.--------------------0-----------------------A BRIT Hl DROG ÉN BOMBA--------o--------Eden külügyminiszter bejelentette az angol képviselőházban, hogy Nagybritannia saját utakon, saját iparának felhasználásával és az Egyesült Államoktól függetlenül thermonukleáris bombákat fog gyártani és kellő számban felhalmozni. Eden meg is indokolta ezt a határozatot. — Az önálló hidrogénbomba gyártásra szükség van — mondotta — egyrészt azért, mert Nagybritannia ezen a téren hatalmasabb és praktikusabb eredményeket is képes elérni, mint az Egyesült Államok, másrészt azért, hogy esetleges háború esetén Nagybritannia ne legyen az Egyesült Államok segítségére feltétlenül rászorulva. — Eden nem tette hozzá ugyan, de nyilvánvaló, hogy a brit hidrogénbombák létezése azért is szükséges, hogy az angolszász népek minél több helyen gyártsanak és raktározhassanak ebből a borzalmas bombából, amelynek igazi célja nem az ellenség legyőzése, hanem a háború megelőzése. A kanadai sajtó többféleképen kommentálja a brit hidrogénbomba gyártását. Több napilap úgy véli, hogy ez a bejelentés a Nagybritannia és az USA politikája közötti eltérésre világít rá, s hogy az angolszász együttműködése már nem lehet olyan tökéletes, mint a háború alatt, ha egyáltalán szükség lehet arra, hogy az angolok most külön hidrogénbombákat termeljenek. Azt hisszük, hogy az ilyen következtetés teljesen helytelen. A dolgok természetes rendje szerint a hidrogénbombákat sem az USA, sem Nagybritannia, sem a szovjet, hanem egyedül az Egyesült Nemzetek kellene, hogy előállítsák. Minthogy azonban a vörösök világuralmi törekvéseire és az UNO munkájának kommunista részről való rendszeres szabotálására való tekintettel nincsen nemzetközileg elfogadott szerv, amelynek a hidrogénbombára vonatkozó rendelkezéseit mindkét oldal elfogadná, nincs más hátra, mint hogy a nyugati világ annyi helyen és olyan számban gyártsa ezeket a fegyvereket, amennyire csak lehetséges, s annyira decentralizáltan helyezze el őket, hogy a bolsevisták minden oldalról állandóan fenyegetve érezzék magukat. Csak így lehetséges megakadályozni a vörösök fegyveres támadását a nyugat ellen. A TÉNYEK NEM HAZUDNAK-----------O-----------Egy moszkvai szovjet munkásnak tizenhatszor annyi ideig kell dolgoznia, mint a new-yorki amerikai munkásnak, hogy egy öltözet ruhát vásárolhasson. Az egysoros gyapjúruha az oroszok fővárosában 1.100 rubelbe kerül, amelyért az ottani munkásnak 47 napig kell dolgoznia. Az amerikai munkás ugyanazt a ruhát 3 napi béréből fizeti ki. Az orosz munkás a felesége ruhájáért nyolcszor annyi ideig dolgozik, mint az amerikai. A new-yorki munkás csak 21 óráig dolgozik érte, míg a moszkvai 22 napon át (napi nyolc órai munkaidőt számítva). Az ilyen egyszerű, de ékesen szóló tények rávilágítanak az amerikai, magasabb életszínvonal jelentőségére. Az amerikai munkást nemcsak jobban fizetik, hanem ami éppen olyan fontos, szabadságot is élvez abban, hogy ott és akkor dolgozhassák, amikor jónak látja.
