Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1914

Index

— 134 — Támogassuk tehát vitézeinket az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Nevezetesen pedig nagy lelki megnyugvására szolgál a harcba távozóknak az a tudat, hogy hátra maradó családtagjaik nem lesznek a nélkülözéseknek, szenvedéseknek, nyomornak kitéve. A bevonult katonák családjainak segélyezésére a gyűjtés már is országszerte megindult. Kiki ismerje kötelességének, hogy ezen fenti célra, erejéhez képest adakozzék. Kisebb községekben pontosan tudják és ismerik a községbeliek a kenyérkereső nélkül visszamaradott családok helyzetét, így azt is, hogy mennyiben szorulnak segítségre. Ezen családokról egyesült erővel gondoskodjanak. Okszerű vezetés mellett az egyesekre nem is fog túlságos teher háramolni, azért bizalommal kérem a községi lelkészeket, tanítókat, hogy a szeretet e művének gyakorlásában, célszerű irányításában jó példával, tanáccsal, útbaigazítással, utánjárással menjenek elől. Támogassuk végül harcosainkat a háború tartama alatt a sebesültek gondozása által. A mostani fegyverek, a harctérnek esetleg nagy mértékű kiterjedése mellett számolnunk kell a szomorú lehetőséggel, hogy a háború sok sebesüléssel fog járni, a gyors és szakszerű segélynyújtás azonban számos vitézen segíthet, megmentheti életét, megelőzheti a csonkulásokat. Gondoskodás van az iránt, hogy a szükséges kórházak, ápolóhelyek kellő számban álljanak rendelkezésre. Ámde az intézkedések akkor lesznek valóban hatásosak, ha a társadalom teljes mértékben támogatja a kórházak vezetőit. Álljunk tehát résen, s a hívó, intő, kérő szóra legyünk mindenben a vezetők szolgálatára. Ahol iskola helyiségek kisegítő kórházakul felajánltattak, ott azok jelen rendeletem vétele után nyomban előkészítendők, hogy kórházi célokra átadhatók legyenek. Ezek után közlöm O Felségének, apostoli királyunknak, a monarchia népeihez intézett szózatát s utána a magyar királyi kormánynak az ország összes lakosaihoz intézett kiáltványát: azzal, hogy a nt. lelkészkedő Papság azt, valamint jelen körlevelemet alkalmas módon a hívekkel a szószékről közölje. Népeimhez! Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralévő éveimet a béke műveinek szentelhessem és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam. A Gondviselés azonban másként határozott. Egy gyűlölettel telt ellenség üzelmei kényszerítenek, hogy a béke hosszú esztendei után kardot ragadjak monarkiám becsületének védelmére, tekintélyének és hatalmi állásának megóvására és területi épségének biztosságára. A szerb királyság, amelyet állami létének első kezdetétől fogva egészen a legújabb időkig úgy elődeim, mint Én is támogatásban és segítségben részesítettünk, gyorsan felejtő hálátlansággal már évekkel ezelőtt az Ausztria és Magyarország ellen való ellenségeskedés útjára lépett. Az a rendelkezésem, amellyel Boszniában és Hercegovinában teljesített három évtizedes áldásos békemunka után ezekre az országokra is kiterjesztettem uralkodói jogaimat, Szerbiában a féktelen szenvedelem és elkeseredett gyűlölet kitöréseivel fogadtatott, holott ez ország jogait semmi tekintetben nem sértette. Kormányom akkor az erősebbnek szép jogával élve, a végletekig vitte elnézését és engedékenységét, csak csapatainak a békelétszámra leszállítását és azt az ígéretet kívánta Szerbiától, hogy a jövőben a béke és a barátság útján fog járni. A midőn két évvel ezelőtt a török birodalommal állt harcban Szerbia, kor-