Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1911

Index

85 — tása s majdan az iskolás gyermekek útján a községekben való meghonosítása végett minden lehetőt megtegyenek. Az egyházmegyei főtaníölügyelő a továbbiakban szíves készséggel fog közreműködni a fönnemlített miniszteri meghatalmazottnál, hogy a jelentkező tanítók annak idején megkapják az ígért selymérpetéket, valamint a szakközegi utasításokat is. A megkeresés így szól: A földmívelésügyi m. kir. miniszter a selyemtenyésztés emelése céljából kiküldött meghatalmazottja. — 4,722/1911. szám. Nagyságos és Főtisztelendő Tanfölügyelö Úr! Sok községben a selyemtenyésztés iránti lanyha érdeklődésnek egyedüli oka abban keresendő, hogy a nép nincs tudatában a selyemtenyésztés fontosságának, nem ismeri annak előnyét, hasznát. Ily körülmények között természetesen az ügy iránt sem érdeklődik s ez irányban nem tesz semmiféle kezdeményező lépést. E téren tehát félreismerhetetlenül a legfőbb tennivaló azon tényezőkre vár, akik közgazdasági dolgok iránt kellő érzékkel bírnak és akik általában a közjó előmozdítására szentelik tevékenységüket. Épen a néptanítók azok, kik a néppel és az ifjúsággal való közvetlen érintkezésüknél fogva a legnagyobb szolgálatot tehetnek az ügynek és ezen iparág ismertetésére és terjesztésére kiválóan hivatottak. A tanítói karnak hazafias közreműködésére számítottunk is mindig a selyemtenyésztés meghonosításnál, mert jól tudjuk, hogy az ő példaadásuknak milyen döntő és irányító hatása van a népre, mely irántuk bizalommal viseltetvén, tőlük szivesebben tanul, mint bármely idegentől. E mellett már a fiatal nemzedékkel is megismertethetik a selyemtenyésztést, ami az ügyre nézve kétszeres fontossággal bír. Hogy mennyire számítottunk a tanítókra az ügy propagálásánál, ezt leginkább bizonyítja az, hogy már működésünk kezdetén, 1880-ban a bajai, pécsi, csáktornyai, soproni, kiskunfélegyházai és szabadkai tanítóképezdének egy-egy tanárát részint közadakozás útján szerzett költségen, részint a fölügyelőség hozzájárulásával kiküldtük Olaszországba a selyemtenyésztés tanulmányozása céljából. Később ezen képezdékben külön díjakat tűztek ki a hallgatók számára a selyemtenyésztésről írt legjobb dolgozatok jutalmazására. Természetesen a tanítók tevékenységét sem kívántuk soha puszta lelkesedésükre alapítani, hanem az ügynek tett szolgálatukat — amennyire módunkban állott — iparkodtunk honorálni is, amit igazol az, hogy a szorgalmi időszak befejeztével elsősorban tanítókat alkalmazunk a gubóbeváltásnál, úgy hogy az e címen, valamint a gubótermelés révén nekik kifizetett összeg 1880 év óta immár közel egy millió koronára rúg. Sőt ezenkívül, hogy a tanítók jóindulatú támogatását mennyire megbecsüli a fölügyelőség, ezt még azon ténykörülmény is mutatja, hogy a selyem- és szederfatenyésztés terén érdemeket szerzett tanítók arcképét és életrajzát közöljük a selyemtenyésztési naptárban és nekik a nagy nyilvánosság előtt is lerójjuk köszönetünket. Ezeknek előrebocsátása után bátor vagyok rátérni jelen megkeresésem tulajdonképeni tárgyára és a legmelegebben kérem Nagyságodat, miszerint méltóztatnék a hatósága alá tartozó néptanítóknak figyelmét egy a sok helyen még kellő méltánylásban nem részesülő gazdasági és kereseti ágra, a selyemtenyésztésre fölhívni és lehetőleg odahatni, hogy minden iskolában maga a tanító egészen kisméretű tenyésztést rendezzen be. A dologra nézve el kívánom mondani, hogy a selyemhernyótenyésztéssel való foglalkozás mindössze 4—5 heti munkával jár és abból áll, hogy a hernyók kellő mennyiségű szederfalevéllel láttassanak el és szel-