Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Jeszenszky Géza: Magyarország a brit gondolkodásban és külpolitikában, 1848-tól 1945-ig
Jeszenszky Géza iránt. Az utóbbi a külügyminisztériumban a politikai hadviselés irányítására létrehozott testület, a Political Warfare Executive (PWE) munkatársaként elemezte a híreket, emellett a rádió, a BBC Magyarországra sugározott adásain keresztül erős akcentussal, de magyar nyelven tájékoztatta szép számú magyar hallgatóját a háború menetéről, visszafogott hangon bírálva a magyar politikát. A Foreign Office vezető tisztviselői viszont - Sargent, de még inkább Robert Vansittart és Bruce Lockhart - a demokratikusnak tekintett és élesen magyarellenes cseh emigránsokra hallgattak. Macartneyt Benes és a vele szövetkező baloldali magyar emigráció követelésére, a náci csatlós Magyarország iránti túlzott szimpátiával és azzal vádolva, hogy „a magyarok gaztettei" és területszerzései elnézését sugallja,86 1943 júliusában letiltották a rádió műsorairól. Pont akkor, amikor a Kállay-kormány intenzív próbálkozásokba kezdett a német szövetségből történő kiválásra. A szövetségesek stratégiai döntései, a hadi helyzet és a bol- sevizmustól való - nem indokolatlan - félelem miatt azonban a „béketapogatózások" kudarcra voltak ítélve.87 A brit (és az amerikai) külügyminisztériumban külön részleg foglalkozott a háború utáni rendezéssel. Az Arnold J. Toynbee által vezetett brit szakértői gárda 1942 nyarán elkészült memoranduma úgy foglalt állást, hogy a történelmi szempontokkal szemben a nemzetiséginek nagyobb, a gazdasági és a stratégiai szempontoknak pedig kisebb figyelmet kellene szentelni, és ezért egy Csehszlovákiát, Lengyelországot, Magyarországot és esetleg Ausztriát magában foglaló konföderáció keretében Magyarország javára mindhárom szomszédjával szemben határkiigazítást javasolt.881942 és 1944 között Macartney több memorandumban is foglalkozott Magyarország határaival. A „győztes-vesztes" jutalmazás és büntetés helyett az egyenlő, méltányos bánásmódban látta a közép-európai népek tartós megbékélésének útját, lehetőleg konföderatív keretben. Erdély esetében egy független erdélyi állam létrehozását látta az optimális megoldásnak, alternatívaként határrevíziót javasolt Magyarország javára a nyugati határsávban és a Székelyföld autonómiával való felruházását Románián belül.89 (Ezen elképzelések ismeretében nehéz megérteni, hogy a Foreign Office egyes hivatalnokai miért fogadták olyan lekicsinyléssel a Nyugat-barát magyarok által a háború utáni rendezésről készített és Londonba eljuttatott tervezeteket. Szegedy-Maszák Aladár terjedelmes és sok tekintetben Macartney javaslataihoz hasonló memorandumát Denis Allen úgy véleményezte, hogy „ha a magyar kormány azt reméli, hogy ezek a gondolatok alapul szolgálhatnak a velünk folytatandó tárgyalásokhoz, akkor még nagyon sokat kell tanulnia".90) Seton-Watson a „Transylvania, a Key Problem" című tanulmányában teljes mértékben a román restauráció mellé állt. A tervezgetések realitását az adta, hogy Churchill miniszterelnök határozottan föderációk létrehozását akarta, egy északi (lengyel-csehszlovák) és egy balkáni mellett egy „olyan Bécs központú dunai föderációt is, amely bizonyos mértékig kitöltené azt az űrt, amely az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnésével keletkezett".91 Az angolok terveztek, azonban Sztálin végzett: ő mind a konföderációkat, mind a magyarok javára történő határmódosítást a leghatározottabban elvetette. Ez 166 Külügyi Szemle
