Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Jeszenszky Géza: Magyarország a brit gondolkodásban és külpolitikában, 1848-tól 1945-ig
Jeszenszky Géza ennélfogva bármi, ami akár közvetlenül, akár távolabbi lehetőségként gyöngítené és sújtaná Ausztriát, illetve elsőrangú hatalomból másodrangú állammá redukálná, szükségképpen nagy szerencsétlenséget jelentene Európa számára, amit minden angolnak helytelenítenie kell, és igyekeznie kell meggátolni.15 Magyarország különválása Ausztria végét jelentené, a rivális orosz nagyhatalom befolyásának veszedelmes megnövekedését idézné elő, ezért Palmerston végeredményben örömmel fogadta az Ausztriát megmentő orosz beavatkozást.16 Mind a konzervatív, mind a radikális ellenzék és a közvélemény egyetértett viszont Palmerstonnal és a kormányt támogató parlamenti többséggel abban, hogy hivatásának Ausztria csak akkor felelhet meg, ha belsőleg szilárd, ehhez pedig - mint a híres államférfi mondotta - elengedhetetlen Magyarország, „Ausztria jobbkeze" kielégítése, a „magyarkérdés"17 megoldása. Ezért nem tekinthető álszentségnek, tipikus angol hipokrízisnek, hogy Palmerston és lényegében egész Nagy-Britannia élesen elítélte, fölháborodással fogadta a megtorlást, az aradi kivégzéseket, az 1849 utáni ausztriai új abszolutizmust pedig ostoba politikának tartotta. A magyarbarát közhangulat tetőpontja volt Kossuth óriási lelkesedést kiváltó angliai látogatása 1851-ben; ez a magyar szabadságharc vezérének nevét tartósan beírta az angolok emlékezetébe.18 Magyarország függetlenségének indokoltságát továbbra sem fogadták el, a hivatalos Nagy-Britannia lényegében pártkülönbség nélkül helyeselte, sőt szorgalmazta a dinasztia és a magyarok megegyezését, hősük Kossuth helyett Deák Ferenc lett.19 Az 1867-es rendezés nem állt messze a '48-as magyarbarátok ideáljától: Magyarország választott képviselőit úgy elégítette ki, hogy fönnmaradt a birodalmi kapcsolat, tehát Ausztria nagyhatalmi státusa. A kiegyezés évtizedekre stabilizálta a Monarchiát, ezért fokozatosan a konzervatív gondolkodású politikusok és diplomaták is megbarátkoztak a dualizmussal, noha azt a magyaroknak tehető engedmények maximumának tekintették. Ebből következett, hogy elítélték azokat a terveket, amelyek a Monarchia súlypontját Magyarországra kívánták áthelyezni, a magyar függetlenségi ellenzékben a Monarchia stabilitásának legnagyobb veszélyeztetőjét látták. A belső harmónia megbontásaként bírálták mind a magyar kormányoknak a nemzetiségeket az állammal szembefordító politikáját, mind a szeparatizmus veszélyét magukban hordozó nem magyar nemzeti mozgalmakat. Magyarország liberális barátainak zöme a kiegyezésben az egész Monarchiában bevezetésre kerülő alkotmányosság legbiztosabb garanciáját látta, és remélték, hogy a liberális Magyarország válik a dunai birodalommá átalakuló Monarchia súlypontjává, a Balkán felé irányuló civilizáló és fölszabadító funkció közvetítőjévé.20 Az egyházpolitikai reformok, majd a millennium, továbbá a búr háborúban az angolokat támogató magyar kormány széles körben váltott ki elismerő írásokat és kommentárokat.21 Ez az irányzat kitartott az 1867-es szabadelvű kormányzat mellett, egészen a párt 1905-ös összeomlásáig. 152 Külügyi Szemle
