Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ESETTANULMÁNYAI - Jungbert Béla: Az "arab tavasz" és Jordánia: revolúció helyett evolúció
Az „arab tavasz" és Jordánia A királyt és a rezsimet mindenekelőtt az azonnali radikális reformokat követelő iszlamisták tartják erős nyomás alatt. (Az egyiptomi Muzulmán Testvériség sikere érezhetően felbátorítja az ittenieket is, miközben az ország összeomolhat akár egy újabb nagy menekülthullám5 vagy a szíriai polgárháború következtében is, hiszen a gazdasági-szociális válság már így is az állam működését veszélyezteti.) Ennek közvetlen irányultsága a központi végrehajtó hatalom lebontása, demokratikus választások, arányos képviseleti rendszer és korrupcióellenes lépések követelésének formájában jelenik meg. A király személye, illetve az alkotmányos monarchia azonban még mindig garancia a 6,4 milliós ország, pontosabban a transzjordániai törzsek és a lakosság több mint felét kitevő, ciszjordániai palesztin menekültek egyben tartására. Az autoriter király eddig erős végrehajtói hatalom mellett irányította az alkotmányos monarchiát, így teremtett stabilitást, amely az arab tavasz beköszöntéig működött is. És bár Jordániában is voltak tüntetések,6 eddig mind az uralkodó, mind pedig a tüntetők kerülték az erőszakot, és társadalmi konszenzus van a dialógus, valamint a stabilitás elsődlegességét illetően. A jordániai társadalom valójában nem ideológiai alapon kötődik a rezsimhez, így nem a feltétlen lojalitás miatt passzív általában politikailag, hanem mert bár bizalmatlan a hatalmon lévőkkel szemben, nem alakult ki a polgári jellegű politikai érdekérvényesítésnek a hagyománya. Az emberek elsősorban a stabilitásban érdekeltek, és nem látnak reális alternatívát a rezsimmel vagy az alkotmányos monarchiával szemben. Figyelemmel a romló szociális és gazdasági feltételekre, ez ideális terep az iszlamisták számára. Azt is látni kell, hogy nemcsak a vallásos ébredés tartja fenn és növeli a politikai iszlám potenciális választói táborát, hanem az is, hogy valóban nemigen van alternatív, választható programalapú politikai erő. A választások közeledtével7 nyilván megjelennek, pontosabban újjáalakulnak a külön politikai bázist építő fundamentalista szalafiták is, akik a nehezedő szociális és gazdasági körülmények között, bárkinek a nehézségeiből képesek politikai tőkét kovácsolni. 2011 júniusában az uralkodó elvben elismerte a parlamenti többség jogát a kormányfő és a miniszterek megválasztására, és arra tett ígéretet, hogy néhány éven belül ezt életbe is léptetik. Szeptemberben több, az alkotmánybíróságról és a független választási bizottságról szóló alkotmánymódosítást is elfogadtak, de ennek függvényében az uralkodó semmilyen korábbi jogát nem korlátozták, a belső jogharmonizáció elmaradt. A választási törvény, valamint a párttörvény különböző tervezetei több fórumon keringenek, de egyelőre még a kormányfői kabinet által támogatott, legfrissebb „félhivatalos verzió" parlamenti vitájára sem került sor, miután kiderült, hogy az negatívan diszk- riminálná a lakosság több mint felét kitevő, alapvetően városlakó palesztinokat, illetve az iszlamistákat, ezért azt átdolgozásra visszavonják. A Nemzeti Egyeztető Bizottságnak (National Dialogue Committee) 2011 júniusában kellett volna befejeznie a tervezetek egyeztetését, de még konzultációkra sem került sor. Tavaly egyébként három kormány8 követte egymást - különbséget ugyan senki nem érzékelt köztük, de a szelep működik: 2012. tavasz 169
