Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Vincze Dalma: Egy főügyész emlékiratai
Könyvekről ban a sem nem EU-, sem nem NATO-tag Svájc jelöltje a megüresedő főügyészi posztokra elfogadható kompromisszumot jelentett Oroszország és Kína, valamint az EU- és NATO-tagok számára. Főként szerzőtársának, a korábbi újságírónak és kutatónak Chuck Sudeticnek4 köszönhetően a könyv hiteles és részletes beszámolót tartalmaz a délszláv válság egyes, a nemzetközi törvényszék munkájának és az egyes vádlottak hátterének bemutatásához szükséges epizódjairól. Mivel a törvényszék nem kutathatja, keresheti és tartóztathatja le a vádlottakat, ráadásul nyomozati tevékenységének sikeressége is az érintett országok együttműködésétől függ, ezért Del Ponte főügyészi munkájának legnagyobb részét, így a könyv meghatározó hányadát az együttműködésért folytatott küzdelem teszi ki. Az ICTY munkájával foglalkozó fejezetekben sorra veszi a szerbiai, a montenegrói, a bosznia-hercegovinai, a horvátországi és a koszovói vezetőkkel folytatott kötélhúzását és viaskodását azért, hogy az említett országokat együttműködésre bírja. A balkáni országok vezetői mellett azonban súlyos kritikával illeti a „baráti" országoknak számító nyugat-európai és amerikai politikusokat és a nemzetközi szervezetek (EU, NATO, UNMIK) vezetőit is, akik politikai megfontolásokból késleltették vagy akadályozták a törvényszék munkáját. A nemzetközi közösség vezetői közül csak Colin Powell amerikai külügyminiszter, Javier Solana, az EU közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Olli Rehn, a bizottság bővítési biztosa kap „jobb jegyet". A balkáni vezetők közül csak Zoran Djindjicről, a tragikus sorsú szerbiai miniszterelnökről szól elismerően. Del Ponte meggyőződése szerint csak a feltételesség bírhatja együttműködésre a balkáni országok vezetőit: tehát az a taktika, hogy az ország számára kilátásba helyezett gazdasági vagy politikai előnyöket a törvényszékkel való együttműködés feltételévé teszik. Látható, hogy e taktika sikerességéhez elengedhetetlen a „baráti" országok politikai nyomásgyakorlása. A főügyészt számos kritika érte e módszere miatt, még munkája kezdetén az ENSZ-főtitkára, Kofi Annan is dörgedelmes levélben figyelmeztette, ezzel túllép hatáskörén. Akár hiszünk a főügyész taktikájának sikerességében, akár nem, a könyvet olvasva egyértelművé válik, hogy a még szabadon lévő fővádlott elfogása legnagyobb részt a balkáni országok vagy a nyugati országok politikai vezetőnek akaratától függ. Bár Radovan Karadzic a közelmúltban rács mögé került, a könyv tanulsága szerint az elmúlt tíz évben már számos alkalom kínálkozott elfogni akár őt, akár a még szabadlábon lévő Ratko Mladicot. Karadzic letartóztatása azonban hol a szerb politikai akarat hiánya, hol a NATO boszniai erőinek felhatalmazása, hol a nemzetközi szervezetekre jellemző bürokratikus lassúság miatt korábban elmaradt. A könyvben bemutatott események és történések közül két jelentős epizódot ragadnék ki: a NATO 1999-es koszovói beavatkozásával kapcsolatos nyomozást, valamint a törvényszékkel való szerb együttműködés és a Bosznia és Hercegovina, valamint Jugoszlávia (Szerbia és Montenegró) között a Nemzetközi Bíróság (ICJ) előtt fekvő per összefüggéseit. 198 Külügyi Szemle
