Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Schweitzer András: A négyszer megoldott Izrael/Palesztina-konfliktus és korunk "rejtett kérdése"
Schweitzer András A felosztási javaslat mégis alkalmas lett volna arra, hogy a konfliktusra megoldással szolgáljon, mi több, alighanem ez kínálta a konfliktus feloldásának egyetlen békés módját.20 Ehhez legfőképpen a palesztinai arabok beleegyezését kellett volna megszerezni. Az arab elutasításnak általános elvi, a terv részleteit érintő és gyakorlati okai is voltak. Az általános elvi ok ugyanaz volt, mint ami például a gyarmati sorból felszabaduló hindukat, avagy Ciprus görög lakosságát az elmúlt évtizedekben arra vezette, hogy elvessék India, illetve Ciprus területének felosztását görög-török, illetve hindu-muszlim államokra, nevezetesen, hogy többségi populációként érdekükben állott a terület egységének fenntartása. Az elvi arab elutasítás nézetünk szerint határozott nagyhatalmi fellépéssel ellensúlyozható lett volna, csakhogy sem a britek 1937-ben, sem az ENSZ tagállamai 1947-ben, nem álltak olyan mértékben a felosztási terv mögé, hogy ha kell, erővel szerezzenek érvényt a felosztási tervnek. Ennek híján a jelentős többségben lévő palesztinai arabok egyrészt attól tartottak, hogy egy bármekkora zsidó állam a további zsidó terjeszkedés bázisául szolgálhatna,21 másrészt mindvégig abban reménykedtek, hogy képesek lehetnek a teljes Palesztinát megtartani maguknak. Az 1937-es felosztási terv részleteit érintő, viszonylag könnyen korrigálható palesztin sérelmek közé tartozott, hogy az ország termékeny északi területe - elsősorban a vegyesen lakott Galilea - teljes egészében a zsidó államnak jutott volna.22 A Galileát megosztó 1947-es béketerv elutasításának oka viszont részben az volt, hogy az ENSZ által jóváhagyott terv Palesztina területéből csak 47 százalékot kívánt adni az araboknak, akik ekkoriban a népesség 70 százalékát alkották. Ez az igazságtalanság is enyhíthető lett volna (miképp később azt a svéd ENSZ-közvetítő, Folke Bernadotte javasolta is), ha a Negev-sivatag és a Vörös-tengeri partszakasz az arab államnak jutott volna. A felosztáson alapuló megoldás elutasításának és kudarcának gyakorlati (és alighanem legfontosabb) oka, hogy a palesztinai arabok, akik nem jelentettek valódi ellenerőt az egyre izmosodó és fegyverkező - aránytalanul fiatal népességgel rendelkező - zsidó lakosságnak, a nagyhatalmak katonai fellépése híján joggal számíthattak a szomszédos arab államok támogatására.23 A korábban függetlenné vált arab államok részvételével 1945 márciusában létrejött Arab Liga kezdetektől közös arab ügynek tekintette a Pa- lesztina-kérdést: pénzt fegyvereket és önkénteseket ajánlott fel a palesztinai araboknak, 1947 szeptemberében (hónapokkal a felosztásról szóló ENSZ-határozat meghozatal előtt!) Arab Felszabadítási Hadsereg (Arab Liberation Army) létrehozásáról döntöttek. Izrael Állam 1948. május 14-ei kikiáltásának másnapján Egyiptom, Transzjordánia, Szíria, Irak és Libanon haderői támadást indítottak Palesztina felszabadításáért - azáltal új szakaszába juttatva a konfliktust. 160 Külügyi Szemle
