Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Dér Aladár: Európai és nemzeti identitás
Dér Aladár ni a teljesebb legitimációt biztosító affektiv kötődéshez (Christian Meier: „érzelmileg telített közösséget kell létrehozni"), illetve a „normative agreement"-hez - ahogy erről David Heldnél olvashatunk?1 2. Szemantikai és tartalmi elszakadás a John Burton és mások által anticipált „világ- társadalom"-tól és a hozzá kapcsolódó, kanti ihletésű világpolgári-kozmopolita attitűdtől. Ez az attitűd nem Európát, hanem „a világ egészét teszi vonatkoztatási keretté" (Csepeli György), s amit Alvin Toffler „planetáris tudat"-nak, Fred W. Riggs pedig olyan „szuprakulturális posztmodern identifikáció"-nak tart, amelynek az a célja, hogy „a világkultúrába burkolja saját öndefinícióját".52 Az európai identitás nem azonos a kozmopolitizmussal és nem is annak egyik válfaja, hanem önálló identitásforma, amely sajátos közbülső pozíciót (Werner Weidenfeld: „Mittelposition"), illetve közbülső fokozatot (Ulf Hedetoft, Richard Münch: „Zwischenstufe") alkot a nemzeti identitás és a kozmopolitizmus között.53 3. A „nemzeti" elismerése, Karl-Rudolf Körte szavaival: „számolni a nemzetiségekkel". Ez a teendő kétféleképp is kötődik a politikum, az identitáspolitika világához. Egyfelől magában foglalja az etnikai-nemzeti entitások kollektív-jogi elismerését, amit Charles Taylor az „elismerés politikájának" nevez; másfelől az individuum számára is biztosítja az „identitásválasztás szabadságát", amiről Bíró Gáspárnál vagy a Sten Dijkstra vezette kutatócsoport összegző tanulmányában („law and freedom of identity") olvashatunk.54 A nemzeti identitás történelmi sorsára nemcsak az jellemző, hogy a globalizáció közepette is fennmarad és funkcionál, hanem - az európai identitáshoz hasonlóan - „profiltisztításon" kell átmennie, amit a szakirodalom a nemzeti „újradefiniálásának" (Manfred Prisching, William Wallace), illetve a nemzeti „transzformációjának'1 (Gérard De- lanty) nevez.55 Ennek a transzformációnak két összetevőjét lehet kiemelni: 1. A nemzeti identitás „európai dimenziót" kap (M. Rainer Lepsius), illetve „európai akcentusra" tesz szert (Wolgang Wessels: „europäisch akzentuiert"), részben az európai értékrend - legalábbis részleges - elfogadásával, másrészt azzal, hogy a nemzeti kultúra és nemzettudat befelé forduló, hagyományőrző jellege is egy Európára nyitott, az „externális cserekapcsolatokra" (Richard Münch) orientált dimenzióval egészül ki?6 A szakirodalom gyakran használja e folyamat jellemzésére az „europaizáló- dás" vagy „europanizáció" kifejezéseket - gondosan elhatárolva azokat az „egység" („unity") és az „egységesülés" („Unifikation") fogalmától (James H. H. Weiler, G. Thernbom). Leggyakrabban a fogalom - az európai közösség („community") intézményesülő rendjének a tagállamok politikai intézményeire gyakorolt hatását vizsgáló - institucionalista értelmezésével (pl. Tanja E. Börzei) találkozhatunk.57 2. Alapjaiban megváltozik a nemzet és a nacionalizmus jellege is. A európai nemzetfejlődésbe - a korábbi exkluzív nemzetfogalommal szemben - belép az inkluzív vellei- tású „nyílt nemzet" (Rudolf Hanisch: „offene Nation"), „kozmopolita nemzet" (Anthony Giddens), illetve a „nem nacionalista nemzet" (Ralf Dahrendorf) jelensége. Ezek 44 Külügyi Szemle
