Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Miszlai Sándor: Oroszország külpolitikája a jugoszláviai konfliktusok rendezési folyamatában
Miszlai Sándor 3. A szemben álló felek új megállapodást kötnek a tűzszünetről. 4. Egyidejűleg megtörténik Belgrad és Szarajevó kölcsönös elismerése. 5. Végül a szerbeket sújtó valamennyi szankciót feloldják. Az orosz elnök a saját „cselekvési tervében" gyakorlatilag kiegészítette a korábban tárgyalt megoldási javaslatot (a szerbellenes szankciók feloldásáért cserébe kölcsönös elismerést) egy nagyon fontos elemmel: a Jugoszlávia és a Szerb Köztársaság közötti konföderációról szóló megállapodás aláírásával, cserébe a boszniai szerbek tárgyalási kiindulópontjául tekintett területi felosztást elfogadó beleegyezéséért. Ez a javaslat érzékelhető elmozdulást jelentett a rendezési folyamatban, ugyanakkor a nemzetközi közösség végül is nem állt mellé. Mindazonáltal Halifax után az orosz külügyminisztérium vezetése felújította az akkor már közel egy évvel korábban megszakadt kapcsolatokat a boszniai szerb vezetőkkel. A kontaktcsoport terve A NATO-országok 1994. január 10-11-i csúcstalálkozóján határozatban támogatták az ENSZ boszniai békefenntartó műveleteit. így többek között a légierő bombázásainak, illetve rakétatámadásainak is szabad utat engedtek. Mindemellett 1994. január 31-én már a világszervezet főtitkára, Butrosz-Gali is hivatalos állásfoglalásában a NATO- légieró'k „béketeremtési célzatú" felhasználásáról szólt. Ennek érdekében a főtitkár jugoszláviai különmegbízottja, Akashi felhatalmazást kapott az ENSZ békefenntartó erőinek irányításában való részvételre. Bevezették a döntéshozatal úgynevezett „kettős (biztonsági) kulcs" elvét, miszerint a katonai légierő bevetéséről az ENSZ főtitkárának, illetve a NATO katonai parancsnokságának megbízottjai együttesen foglaltak állást. Oroszország képviselője támogatta az ENSZ Biztonsági Tanácsának szóban forgó határozatát. Később a moszkvai külügyminisztérium ezt a lépését azzal magyarázta: félrevezették az orosz megbízottat, mivel úgy feltételezték, a kérdést további vitára bocsátják majd, s a NATO boszniai bevetése előtt még egy végső szavazásra keiül sor. Mindez világosan kifejezte az orosz külpolitika felkészületlenségét, a témával kapcsolatos kompetenciahiányát, miként azt az egyik ismert orosz politológus, Migranjan jellemezte.1 Ezt követően az Egyesült Államok, illetve az általa vezetett észak-atlanti szövetség csak a megfelelő alkalomra várt, hogy a hangoztatott fenyegetéseket valóra váltsa. Erre az 1994. február 5-én, a szarajevói központi piacot ért robbantásos merénylet után került sor. A 69 emberéletet és mintegy 200 sebesültet eredményező támadás megszervezésével azonnal a boszniai szerbeket vádolták meg. A NATO Tanács szigorú állás- foglalásában légi csapásokat helyezett kilátásba, amennyiben a boszniai szerbek nem vonják ki nehéztüzérségüket a Szarajevót övező 20 km-es körzetből. 62 Külügyi Szemle
