Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Márkusz László: Milosevics és a Nyugat Az 1996-98-as boszniai események hatása a Jugoszlávia bombázásáról hozott döntésre
Milosevics és a Nyugat az alkotmánybírák az elnök asszony döntését hatályon kívül helyező határozattal álltak elő, a nemzetközi közösség csalódottságát fejezte ki, majd egész egyszerűen figyelmen kívül hagyta ez utóbbi döntést, arra hivatkozva, hogy a bírák a paléiek ügynökeinek fizikai fenyegetése alatt álltak, amire kétségtelenül voltak utaló jelek.20 Született ezt követően egy jogi állásfoglalás az EBESZ részéről is, amely alkotmányosnak ítélte meg a boszniai szerb szkupstina feloszlatását, megteremtve az elnök asszony melletti nemzetközi fellépés legitimitását. A nemzetközi közösség körében egyre érlelődött az ellenlépések szükségessége. Carl Bildt főmegbízott 1997 májusában megállapította, hogy Milosevics és a nyilvános politizálástól formailag visszavonult, de a Republika Srpskában még mindig nagy befolyással rendelkező Radovan Karadzsics ismét szorosan egyeztetnek és nyilvánvaló szövetséget kovácsoltak közös céljaik elérésére. Frontemberük most Momcsilo Krajisnik volt, aki még az 1992 előtti időszakból igen jól ismerte Karadzsicsot, a háború során pedig az egyik legközelebbi bizalmas munkatársa volt. A „Mr. No" becenéven elhíre- sült politikus nyíltan gáncsolta az egész daytoni békefolyamatot, elfogadhatatlannak nyilvánítva a közös boszniai külpolitika és egységes vámrendszer Daytonban világosan megfogalmazott és rögzített koncepcióját, illetve a közös intézmények bojkottjára szólítva fel a szerb képviselőket. A paléi klikk egy másik vezető alakja, Gojko Klicskovics boszniai szerb miniszterelnök odáig ment, hogy az 1997-es brüsszeli donor konferencián, ahol Bosznia-Hercegovina képviselői pénzügyi segítséget voltak hivatottak kérni az ország újjáépítésére, a nemzetközi közösség összes képviselői előtt nyilvánosan kijelentette: „Soha semmilyen áron nem fogjuk (a boszniai szerbek) elfogadni, hogy Bosznia-Hercegovina része legyünk".21 A daytoni folyamatot felügyelő Békevégrehajtó Tanács sintrai ülése előtt és alatt (1997. június) Bildt segítséget kért az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetőitől,22 amit mind a konferencián, mind azt követően meg is kapott, bár ebből már inkább utódja, az 1997 júliusában Szarajevóba érkező Carlos Westendorp profitált. A sintrai záródokumentum minden korábbinál keményebb hangot ütött meg és igen fenyegető üzenetet tartalmazott a paléi keményvonalasok számára: „A nemzetközi Büntető Bírósággal való együttműködés továbbra is kulcseleme a békefolyamatnak. (...) Különösen aggasztó a helyzet e vonatkozásban a Republika Srpskában, ahol Radovan Karadzsics még mindig befolyással bír az entitás politikai döntéshozatalára, megsértve ezzel minden korábbi megállapodás betűjét és szellemét. Ez elfogadhatatlan. A (Békevégrehajtó Tanács által felállított) irányító bizottság kész további ajánlásokat fontolóra venni a főmegbízottól a további lépéseket illetően." A sintrai külügyminiszteri találkozó után Madeleine Albright azonnal Boszniába látogatott, ahol Banja Lukán találkozott Plavsics elnök asszonnyal. A boszniai szerb politikusasszony ezzel minden korábbinál markánsabb nemzetközi támogatást kapott és pár nappal az Albrighttal folytatott beszélgetését követően átfogó támadást indított a Krajisnik és Karadzsics hatalmi pillérének számító feketegazdaság ellen (lásd fentebb 2000. tavasz-nyár 45
