Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 5. szám - Karcsay Sándor: A kereszténydemokrata külpolitika koncepciója
Térbclilcg egy konstruktív közcp-európai külpolitikának azt a célt kell maga elé tűznie, hogy e térség népei, államai között gazdasági-politikai szorosabb együttműködés, távlatilag valamiféle „dunai közösség" alakuljon kis, hasonlóan az Alpok-Adria együttműködés célkitűzéseihez. Konkrétan gondolok itt Ausztriára, Csehszlovákiára, Jugoszláviára és nagyon merem remélni, hogy előbb vagy utóbb Romániával is számolhatunk. Ez a közösség a térségen kívül eső, de történelmi, geopolitikai okokból a dunai vonzáskörbe tartozó államokat is érdekelheti, gondolok itt Bulgáriára, de magára a Szovjetunióra is. Bajorország például a Duna-Majna-Rajna víziül közelgő megnyílása folytán válik érdekeltté. Ez utóbbi országban kifejezett rokonszenv mutatkozik az ilyen koncepció tekintetében, amely elképzelés egyáltalán nem zárja ki az európai szervezetek felé való törekvéseinket, sőt. A kereszténydemokrata külpolitika a közvetlen szomszédainkkal való kapcsolatainknak a barátság és együttműködés szellemében való rendezését nemzeti létkérdésnek tekinti. A közelmúltban gyakran éreztük, hogy elszigetelődés fenyegeti országunkat, sőt néha még a „kisantant" feléledésének a veszélye is felmerült a múlt homályából. Azóta azonban sok minden változott, kivéve a geopolitikai helyzetet, amely elsősorban a szovjet világhatalom jelenlétét jelenti, azt a realitást, hogy a térség határai mellett egy olyan szuperhatalom létezik, amelynek kimeríthetetlen, jórészt még feltáratlan természeti kincsei vannak, óriási terület és nagy népesség fölött rendelkezik, ami számára a pillanatnyi gazdasági nehézségek vagy nemzetiségi problémák ellenére is világhatalmi jövőt biztosít. Ennek az államnak, hívják a jövőben akárminek, esetleg akár Eurázsiái Szövetségi Köztársaságnak vagy másnak, Európa ezen térségében, de azon túlmenően is mindig súlya, befolyása lesz, sőt számunkra piacot, gazdasági lehetőségeket is fog jelenteni. Nem tudok elképzelni olyan reális magyar külpolitikát, amely nem kíván együttműködni - a függetlenség és be nem avatkozás elveinek fenntartásával - ezzel a birodalommal. Nekünk mindenképpen vállalni kell azt a történelmi szerepet, hogy hidat építsünk a két társadalmi-gazdasági rendszer között. Nyugati és keleti kapcsolatainkat felhasználva hozzájárulhatunk a bizalom növekedéséhez. Ebből következően el kell kerülni minden olyan magatartást, amely destabilizálhatná a térséget és felborítaná a jelenlegi állapotot. Azt hiszem erre érzékenyek a Szovjetunióban a katonai körök és nem tudom megérteni, hogy akkor, amikor az Egyesült Államok a közép-amerikai szúnyogcsípésektől allergiássá válik, miért csodálkozunk azon, hogy a második világháború tapasztalatai alapján a Szovjetunió is ragaszkodik bizonyos pozíciókhoz. Szerintem optimális lenne a század végére Magyar- ország számára a finn státus, vagyis a lojális semlegesség elérése. De még jobb lenne, ha ez már egy közép-európai közösség, egyesülés együttes akaratából történne meg. Egy ilyen külpolitika folytatása és sikere nemcsak a külső körülményektől és feltételektől függ. Belső feltételekre is szükség van, és most itt nem csupán az intézmény- rendszer átalakítására, a remélhetőleg jól működő demokratikus jogállamra gondolok. Hanem mindenekelőtt a gondolkozásra, a mentalitásra, egyszóval a lelkekre. Lel- kekre, melyeknek bugyraiban még igen sok, a múltból öröklött, a jelenben rárakódott mérgező terméket hordozunk. Előítéleteket, faji, nemzeti vagy osztályindíttatású gyűlölködéseket, nemzeti önhittséget, felsőbbrendűségi tudatot, lebecsülést más népekkel szemben. Ezek gyakran csupán a tudatalattiban rejtőzködnek, de elég egy futball25
