Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)

1984 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Hollai Imrének, az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszaka elnökének beszédeiből

Huszonöt évvel ezelőtt egy emlékezetes napon lőtték fel a világűrbe az első szputnyikot. Ez új távlatokat nyitott meg az ember, valamint a világmindenség megismerése számára. Később néhányan katonai célokra használták és használják fel ezt a nagyobb perspektívát úgy, hogy az veszélyezteti mindnyájunk jövőjét.

Amióta a fegyverek elérték jelenlegi ijesztő hatékonyságukat, a távolba látók megjósolták az emberiség jövőjét. Szeretném idézni honfitársamat, Jókai Mórt, aki romantikus történelmi regények Írója és Emil Zola meg Lev Tolsztoj kortársa volt. 1895 augusztusában az Interparlamentáris Unió brüsszeli kongresszusán Jókai így írta le egy globális katonai konfliktus általa elképzelt ijesztő képét:

„A legmerészebb képzelet sem tudja felidézni annak a jövőbeli háborúnak a következményeit, amit emberek milliói fognak megvívni nem lőfegyverekkel, hanem igazán ördögi gépekkel; és ez a háború érint minden országot, függetlenül attól, hogy nagy vagy kicsi. ..”

Meg vagyok győződve arról, hogy szívünkre és értelmünkre hallgatni annyit jelent, hogy a józan ész erejébe helyezzük bizalmunkat, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a béke megőrzéséért. Azokat támogatom, akik még egyoldalú kötelezettségek vállalására is készen állnak azért, hogy demonstrálják készségüket a béke megóvására; akik új, konstruktiv leszerelési javaslatokat hoznak a tárgyalóasztalhoz. Magamat is azok közé számítom, akik azt tartják, hogy napjainkban a béke és az enyhülés politikájának nincs - és nem is lehet - ésszerű alternatívája. Engedjék meg, hogy idézzem kortársunkat, Szent-Györgyi Albertet, a magyar származású Nobel-dijast, aki a paprikából először állított elő C-vitamint. Ez a nagy tudós és humanista tudatára ébredt annak, hogy a C-vitamin nemcsak emberi fogyasztásra, hanem katonai célokra is alkalmas. 1962-ben Falmouth-ban elmondott beszédében Szent-Györgyi Albert még ma is érvényes figyelmeztetésének adott hangot:

„Ha lemondunk a békéért folytatott küzdelmünkről, akkor nevünk nem marad fenn a történelemben mint olyan embereké, akik hozzájárultak az atomháború előkészítéséhez. Azért nem, mert egyszerűen nem lesz történelem - csak holdbéli kietlenség.”

Az általam elmondottakból ezek után világos, hogy zsúfolt napirendünk azon pontjaira helyezem a hangsúlyt, amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban vannak a békével és a nemzetközi biztonsággal. Véleményem szerint a legfontosabb kérdés a leszerelés. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások sokat vesztettek lendületükből az utóbbi időben. Ügy hiszem, nem tévedek, amikor ennek okát a nemzetközi légkör rosszabbodásában és a bizalom további csökkenésében látom. Ebben a helyzetben még egy csöppnyi fejlődés is növelné a bizalmat és javítaná az atmoszférát.

Mindnyájan tudjuk, hogy a leszerelésért viselt - az alapokmány által is megerősített - felelősségben osztoznak a nagyhatalmak. Sokan reménykedve várnak a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok jobbrafordulására és a leszerelés irányába ható új impulzusra. Engedtessék meg, hogy csatlakozzam azoknak az országoknak a képviselőihez, amelyek nem osztoznak a nagyhatalmakhoz, hasonló felelősségben, hanem egyszerűen az ész és a realizmus talaján állnak.

Nincs szükség arra, hogy fontossági sorrendet állítsunk fel a leszerelés, a fegyverkezés korlátozása és a fegyverzet csökkentése köréhez tartozó problémák között. Bízom abban, hogy ez az ülésszak elő fogja segíteni azoknak a javaslatoknak a megvalósítását, amelyeket a második rendkívüli leszerelési ülésszak elé terjesztettek, majd lényegi megvitatás céljából a genfi Leszerelési Bizottság elé utaltak. Az 1982. júliusi rendkívüli ülésszak után sok kérdés és javaslat maradt lényegi megvitatás és döntés nélkül.

A napirenden szereplő sok megoldatlan regionális válságot nem lehet közös nevezőre hozni. Sokuknak a régmúltba nyúlnak vissza a gyökerei. Ez a fórum már a megoldás kulcsaként szolgáló határozatokat fogadott el, de az a tény, hogy még mindig nem valósították meg azokat, tovább súlyosbította a helyzetet, valamint még több fájdalmat és szenvedést okozott. Más esetekben magának a válsághelyzetnek a létezése kérdőjelezendő meg. Azoknak az úgynevezett válsághelyzeteknek a napirendre tűzésére gondolok, ami semmi mást nem eredményezett, mint steril vitát, és elvonta a figyelmet a valódi válságokról, amelyek a konfliktus kiterjedésével fenyegetik a világot. Az általam említett vég nélküli viták feleslegessé válnak azáltal, hogy az érintett népek gyakorolják önrendelkezési jogukat, és konszolidációt valósítanak meg nemzeti életük minden területén.

146