Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 4. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, két-és több oldalú találkozók és egyéb események alkalmából (1983. március-június)

tett a Magyar Népköztársaságban a Bolgár Népköztársaság párt- és állami küldöttsége. A bolgár vendégek itt-tartózkodásuk során ismerkedtek a magyar nép életével, tanul­mányozták a szocialista társadalom építésének magyarországi tapasztalatait, eredményeit. A bolgár küldöttség megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Ellátogatott a Csepel Művekbe, valamint a hernádi Március 15. Termelőszövet­kezetbe. A bolgár küldöttséget magyarországi tartózkodása során mindenütt szívélyesen fo­gadták. A találkozók híven tükrözték a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Bolgár Kommunista Párt összeforrottságát, a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársa­ság széles körű együttműködését, a magyar és a bolgár nép hagyományos, testvéri barát­ságát. Kádár János és Todor Zsivkov megbeszéléseket folytatott, amelyen részt vett ma­gyar részről Losonczi Pál, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke; Marjai József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, a Magyar-Bolgár Gazdasági és Műszaki-Tudomá­nyos Együttműködési Bizottság magyar tagozatának elnöke; Púja Frigyes, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere; Sebestyén Jenő, a Magyar Népköztársaság szófiai nagykövete; bolgár részről Grisa Filipov, a Bol­gár Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Bolgár Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke; Petr Mladenov, a BKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Bolgár Népköztársaság külügyminisztere, Sztanis Bonev, a BKP KB tagja, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, a Bolgár Népköz- társaság Állami Tervbizottságának elnöke, a Magyar-Bolgár Gazdasági és Műszaki-Tu­dományos Együttműködési Bizottság bolgár tagozatának elnöke; Boncso Mitev, a BKP KB tagja, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. I. A küldöttségek a tárgyalásokon tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa és a Bolgár Kommunista Párt XII. kongresz- szusa határozatainak végrehajtásáról, a szocialista társadalom építésének tapasztalatairól. Áttekintették a két testvérpárt és a két ország együttműködésének eredményeit, tovább­fejlesztésének lehetőségeit. Széles körű véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet­ről és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai eredményesen fejlőd­nek az élet minden területén, a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionaliz­mus elvei, a közös érdekek és célok alapján, a 35 éve aláírt és 1969-ben megújított ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés szellemében. Sikerrel valósulnak meg a két ország párt- és kormányküldöttségei 1979. évi találkozójának megállapodásai. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Bolgár Kommunista Párt testvéri kapcsolatai meghatározó szerepet töltenek be a két ország hatékony együttműködésében, a két nép barátságának fejlesztésében. Kifejezésre juttatták, hogy a két párt kapcsolatait a jövőben tovább erősítik. Bővítik a rendszeres információ- és tapasztalatcserét, ösztönzik s elmé­lyítik a közös társadalomtudományi kutatásokat. Nagyra értékelték a két ország parlamentjének, kormányának, állami szerveinek, társadalmi és tömegszervezeteinek gyümölcsöző kapcsolatait. 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom