Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Kővágó László: A Magyarországi Tanácsköztársaság és a nemzeti kérdés (Joó Rudolf)
lémák megoldásában. Az Egyesült Államok - Brzezinski szerint - továbbra is a legvonzóbb táradalmi rendszert javasolja a világnak, és tulajdonképpen ez jelenti „különös erejét”, következésképpen igen nagy horderejű Amerika küldetése a szabadság és a pluralizmus primátusának védelmében. A nemzetközi rendszerben fő stabilizátor- nak az Egyesült Államokat tekinti Brzezinski, s így nyilvánvaló szerinte, hogy önelszigetelése zűrzavarba és káoszba sodorná a világot. Jelentősége a kapcsolatok formálásában sajátos feladatot ruház rá: fel kell lépnie az új tendenciák ellen és a maga számára pozitív irányba kell terelnie azokat, továbbá terjesztenie kell a maga értékrendszerét, különösen a szocialista országok irányában. Brzezinski főtanácsadói minőségében Cartert is arra ösztönözte, hogy az Egyesült Államok „tartós értékeit” és „történelmi küldetését” külpolitikai programjába is átplántálja. Ebben a koncepcióban a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok elvesztik elsőrendű jellegüket, ugyanis - Brzezinski alapelvei szerint - ezek nem befolyásolják a világhelyzetet. Nyilvánvaló, hogy ezekre a feltételekre épülő politika az erőegyensúly destabilizá- lásához és a két világhatalom által korábban meghatározott eljárásbeli alapelvektől való eltávolodáshoz vezet. A recenzens számára a könyv fő érdeme éppen abban rejlik, hogy gondolatokat indít el, s ez a mai amerikai globálstratégia és általános külpolitika alapkérdéseinek, elméleti hátterének megismerésén keresztül elősegítheti az Egyesült Államok külpolitikai döntései mögött meghúzódó valóságos indítékok felismerését és tisztázását. Tolnay László KŐVÁGÓ LÁSZLÓ: A Magyarországi Tanácsköztársaság és a nemzeti kérdés. Kossuth Könyvkiadó, 1979. 195 1. Kővágó Lászlónak „A Magyarországi Tanácsköztársaság és a nemzeti kérdés” című könyve, amely az 1919-es forradalom 60. évfordulója alkalmából jelent meg, történelmi munka, mégis, alapvetően két okból aktuális műnek is minősíthető. Először is a könyv tárgya, a Duna-medencei, közép-kelet-euró- pai nemzetiségi kérdés (Ausztria kivételével) módosult formában ugyan, de változatlanul időszerű napjainkban is. Másrészt a szerző az említett tény tudatában, a történelemtudomány „magister vitae” hivatását szem előtt tartva, a történelmi elemzésekből máig ható, a jelenlegi és jövőbeni társadalmi cselekvést befolyásolni kívánó vagy legalábbis az olvasót további gondolásra késztető következtetéseket von le, amelyekről ugyancsak érdemes megemlékezni. Az első világháború végén a közép-kelet- európai országok történelmének alakulására két fontos társadalmi jelenség nyomta rá bélyegét: az egyik a háborúban legyengült polgári államokban kibontakozó szociális forradalmi mozgalom, a másik a nemzeti ön- rendelkezést, az önállóságot (autonómia vagy függetlenség értelmében) célként maguk elé tűző nemzeti mozgalmak. Hol és hogyan találkozik egymást többé-kevésbé harmonikusan kiegészítve, s hol és hogyan kerül egymással végzetszerűen konfliktusba a két irányzat? Ezt a bonyolult kédéskört elemzi Kővágó László hozzáértéssel, jelentős korabeli és mai, magyar és szomszéd országbeli forrásanyagot felhasználva, a világháború vége és a magyarországi ellenforradalom győzelme időhatárokon belül. Jóllehet a háborút megelőző magyar uralkodó osztályok politikájához képest a Károlyi-kormány nemzetiségi politikája minőségi fordulatot jelentett a nemzeti önrendelkezés kezdeti, wilsoni értelmezésének elfogadásával s egy részletes, főként Jászi polgári radikális nézeteit tükröző nemzetiség- politikai koncepció kidolgozásával; a döntő fordulatot azonban e téren mégis 1919 hozta. A Tanácsköztársaság vezetői egyrészt felismerték, hogy a területi integritás, a történelmi határok rögeszméje az adott katonaipolitikai helyzetben elsősorban a magyar nemzeti érdekeknek, így a forradalom érdekének árt, másrészt számos ok miatt szükségesnek érezték, hogy azon a területen, ahol a Tanácskormány szuverenitását gyakorolja, ténylegesen megvalósítsák a nemzeti önrendelkezést. 1919 nemzetiségpolitikai gyakorlatában kifejezést nyert úgyszólván minden fontosabb elv, amelyet, mint elvárást, követelményt napjainkban is bármely nemzetiségpolitikával szemben megfogalmazhatunk: a) a Tanácskormány megszüntetett min135
