Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009

Magyar Külpolitikai Évkönyv • 2009 Október 2-3. Szabó Vilmos államtitkár a Magyar Egyesületek Szövetsége meghívására lá­togatást tett a horvátországi Pélmonostoron. Október 5-7. Sólyom László köztársasági elnök meghívására Magyarországra látogatott Észtország elnöke Toomas Hendrik lives, akit a kétoldalú kapcsolatok fejlesz­tésében, a közép- és kelet-európai népek demokratikus átalakulásának elő­mozdításában és a finnugor kultúra megőrzése érdekében végzett munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje a lánccal ki­tüntetéssel tüntetett ki. Az észt elnököt fogadta Bajnai Gordon miniszterel­nök és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke. Október 5. Aradon mutatkozott be az RMDSZ államfő-jelöltjeként először a nagy nyil­vánosság előtt Kelemen Hunor, az alkalom pedig az Aradi Vértanúk emléké­re helyi a színházban tartott díszelőadás volt. A rendezvényen jelen volt ­mások mellett - Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár. Október 5. Budapestre látogatott Tomás Pojar cseh külügyminiszter-helyettes és megbe­széléseket folytatott Iván Gábor európai uniós ügyekért felelős szakállamtit­kárral a cseh EU-elnökségi tapasztalatokról és a magyar EU-elnökségre való felkészülésről. Október 6. A hagyományoknak megfelelően az 1848/49-es magyar szabadságharc vér­tanú tábornokai kivégzésének 160. évfordulóján, Aradon, a helyi és orszá­gos RMDSZ szervezésében, több rendezvénnyel emlékeztek meg a forrada­lom mártírjairól. Az ünnepségeken, a többezer erdélyi és magyarországi em­lékező között jelen volt és koszorúzott Szabó Imre környezetvédelmi és víz­ügyi miniszter, Szabó Vilmos külügyminisztériumi államtitkár és Mikita Já­nos, a vezérkari főnök helyettese, valamint Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek is. A Szabadság-szobornál tartott naggyűlésen a KVM minisztere a ma­gyar kormány képviseletében ünnepi beszédet mondott. Október 6. Budapesten került sor a V4 országcsoport kibővített, a spanyol és a belga kül­ügyminiszter részvételével tartott tanácskozására, melyen a résztvevők - Ba­lázs Péter magyar, Jan Kohout cseh, Miroslav Lajcák szlovák, Radoslaw Sikorski lengyel, Yves Leterme belga és Miguel Angel Moratinos spanyol külügyminisz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom