Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1977
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának felszólalása a szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozásán (Részletek)
ként és kipróbált küzdőtársként mindig magunk mellett tudtuk a Szovjetunió Kommunista Pártját, a szovjet államot, a szovjet népet. A megbonthatatlan magyar—szovjet barátság kiállta az idő próbáját, és szüntelenül tovább erősödik. 4. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága örömmel állapítja meg, hogy a magyar munkásosztály, a termelőszövetkezeti parasztság, az értelmiség, egész népünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentőségéhez méltóan készül az évforduló megünneplésére. A csepeli dolgozók által kezdeményezett és széles körben kibontakozott munka verseny-mozgalom kifejezi népünk szocialista hazafiságát, internacionalizmusát, a szovjet nép történelmi harcának és eredményeinek elismerését. A Központi Bizottság felhívja a kommunistákat, a párton kívüli hazafiakat, dolgozó népünket: tettekkel járuljanak hozzá, hogy a szocialista építőmunka újabb sikereivel köszöntsük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját... KÄDÄR JÁNOSNAK, AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ELSŐ TITKÁRÁNAK FELSZÓLALÁSA A SZOCIALISTA BRIGÄDVEZETÖK V. ORSZÁGOS 16 TANÁCSKOZÁSÁN (Részletek) .. . Szocialista építőmunkánk nemzetközi feltételeiről szólva a legfontosabb eredmények közé tartozik a helsinki európai biztonsági értekezlet létrejötte. Itt kell említeni a népek antiimperialista harcainak sikereit, amelyek közül kiemelkedik a vietnami nép szabadságharcának győzelme; e siker eredményeként ma az 50 milliós vietnami nép egyesült országban, egy hazában él, és a szocialista társadalmat építi. Világtörténelmi jelentőségű győzelme ez a vietnami nép sok évtizedes szabadságküzdelmének. A nemzetközi helyzet kedvező irányú változását példázza az is, hogy az angolai nép — a haladó erők nemzetközi szolidaritásától is támogatva — sikerre vitte szabadságharcát; hogy az imperialisták nem tudták elvenni e nép szabadságát, amely több mint négy évszázados portugál gyarmati igát rázott le magáról, és megindult a saját útján. A nemzetközi kommunista mozgalom sikeres küzdelmei is hozzájárultak a világhelyzet kedvező alakulásához. Portugáliában összeomlott a több évtizedes fasiszta rendszer. Görögországban megbukott a katonai junta. Spanyolországban a fasizmus felszámolásával Spanyolország Kommunista Pártja — 38 év után — visszanyerte legalitását és szabadságát. További sikereket kívánunk ezeknek a testvérpártoknak, Portugália, Spanyolország, Görögország demokratikus erőinek és népeinek. Kívánjuk, hogy boldoguljanak és jussanak előbbre a fejlődés útján! A nemzetközi helyzet általános jellemzőihez hozzátartozik az is, hogy az imperialisták megsokallották a haladó erők sikereit, különféle ellenakciókat hajtanak végre, sőt még a hidegháborús kürtöket is megfújták. Ismeretes például, hogy az emberi jogok „védelme"' címén kampányokat