Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1972

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának beszéde a csepeli nagygyűlésen Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára magyarországi látogatása alkalmából

A Magyar Szocialista Munkáspárt részt vett a kommunista és munkás­pártok 1969. évi moszkvai értekezletének előkészítésében, határozatainak kidolgozásában és dolgozik azok megvalósításáért. A magyar kommunis­ták állhatatosan harcolnak forradalmi elméletünk tisztaságának megőrzé­séért, mindenféle jobboldali és „baloldali" torzítás ellen, a nemzetközi kommunista mozgalom marxista—leninista egységének megszilárdításáért. Változatlanul és határozottan elítéljük a káros, álbaloldali maoista eszme­rendszert, s annak szovjetellenes, a szocialista országok, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységét bomlasztó politikai megnyil­vánulásait. 8. Pártunk, társadalmi szervezeteink, a magyar békemozgalom sokol­dalú és széles körű munkát végez, és lankadatlanul dolgozik a jövőben is az összes antiimperialista erő akcióegységének megteremtéséért, amely a társadalmi haladás, a nemzeti függetlenség és a béke ügyének általános győzelmét közelebb hozza. KADAR JÁNOSNAK, AZ MSZMP KB ELSŐ TITKÁRÁNAK BESZÉDE A CSEPELI NAGYGYŰLÉSEN LEONYID BREZSNYEV, AZ SZKP FŐTITKÁRA XI. 30 MAGYARORSZÁGI LÁTOGATÁSA ALKALMÄBÖL Tisztelt Nagygyűlés! Kedves Brezsnyev Elvtárs! Kedves Elvtársak! Ba­rátaim ! Mindnyájan átérezzük az esemény különleges fontosságát, amikor most, itt Csepelen, a magyar munkásmozgalom fellegvárában, körünkben üd­vözölhetjük nagy szövetségesünk, a testvéri szovjet nép kiváló kép­viselőit. Engedjék meg, hogy a magyar kommunisták, a szocialista társadalmat építő magyar nép nevében őszinte tisztelettel és szeretettel én is köszönt­sem Brezsnyev elvtársat, a nemzetközi kommunista mozgalom, a béke ügyének kiemelkedő és fáradhatatlan harcosát, a magyar nép igaz ba­rátját, valamint a szovjet küldöttség minden egyes tagját. Szívből köszön­töm a magyar—szovjet barátságnak szentelt mai nagygyűlésünk minden résztvevőjét, fővárosunk, Budapest és Csepel dolgozóinak képviselőit. Kedves Elvtársak! A megingathatatlan, szilárd elvi alapokon nyugvó, mély történelmi gyökerekkel bíró barátságunk és szövetségünk kiemelkedő eseményeként került sor a szovjet párt- és kormányküldöttség mostani látogatására hazánkban. Pártjaink, kormányaink képviselőinek tárgyalásait az inter­nacionalizmus, az őszinte barátság szelleme hatja át. Megbeszéléseinken érintettük kétoldalú kapcsolataink és közös nem­zetközi harcunk összes lényeges kérdését. Mély megelégedéssel szólhatunk itt a nagygyűlés, az ország nyilvánossága előtt arról, hogy az összes meg­tárgyalt kérdésben, ezúttal is teljes nézetazonosság volt közöttünk, tár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom