Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 3. kötet

Iratok - III. Magyarország külpolitikája Kárpát-Ukrajna megszállásának időszakában (1939. március 1. —1939. március 31.) 511

kormány tagjai azonnal összeültek s két éjszakán és a közbeeső napon át is úgyszólván megszakítás nélkül tanácskoztak, hogy a teendők tekintetében megállapodjanak. A kormánynak először is a rntén kérdésben kellett elhatározáshoz jutnia. Gafencu Varsóban már megegyezett Beck-kel abban, hogy a rutén kérdés a Német Birodalom hozzájárulása mellett újból aktuálissá válik, Románia csak a maga érdekeinek respektálását fogja kívánni, de Magyarország igényének érvényesítését nem ellenzi. Most, hogy a magyar kormány ultimátuma a rutén kérdést tényleg aktuálissá tette, a román kormány először is arra nézve akart magának tiszta képet szerezni, vájjon a magyar akció Németország hozzájárulásával indult-e meg? Az első két napon (március 14.-én és 15.-én) ezt mindenesetre kétségesnek tartották s a kétségek még utóbb sem szűntek meg teljesen. Lengyel részről igen erélyesen arra biztatták a kormányt, hogy Kárpátaljának azokat a részejt, amelyeket Románia számára igényel, haladéktalanul szállja meg és így biztosítsa azt, hogy a kérdés végső rendezéséből nem fog kimaradni. Az ezzel járó kockázatot azonban a román kormány egyedül nem akarta vállalni. Főleg azért nem, mert addig, amíg a megszállás végrehajtására még megvolt a lehetőség, a kormány nem látta eléggé tisztázottnak, hogy a rutén kérdés végső megoldása milyen lesz s nem fog-e abba Németország végül mégis beavatkozni. A román kormány esetleg hajlandó lett volna Kárpátalja egyes részeinek megszállására, ha az okkupációban a lengyelek is részt vesznek. Az elgondolás az volt, hogy a terület egyharmadát a román hadsereg szállja meg, még pedig úgy, hogy a lengyel okkupációs zóna középre essék, elválasztva egymástól a terület nyugati részén felvonuló magyar és a keleti részen operáló román csapatokat. A lengyel kormány azonban csak arra volt hajlandó, hogy a román igényeket diplomáciai úton támogassa s az okkupációban semmi esetre sem kívánt részt venni. A román kormány tehát úgy határozott, hogy a maga igényének érvényesítésére esetleg felhasználható katonai erőket a rutén határ mentén ugyan összevonja, de a csapatokat rutén területre nem viszi át. A kormány ugyanakkor elhatározta, hogy a diplomáciai úton azt a „barátságos" kérést intézi a magyar kormányhoz, hogy a magyar csapatok a Huszt—Berezna—Bisztra—Wyszkov vonaltól keletre eső területrészt ne szállják meg — „anélkül, hogy a román kormány ezzel a kéréssel a végső területi rendezésnek prejudikálni kívánna". A magyar csapatok gyors előrehaladása, illetőleg Kárpátalja egész területének okkupációja után ez a román kívánság tárgytalanná vált, de a kormány továbbra is fenntartotta a rutén földön levő négy románlakta községre és a Lonka—Kőrösmezői vasútvonalra s ezzel együtt természetesen a vasútvonaltól keletre eső területrészre vonatkozó igényét. Egyesek szerint a román kormány ehhez az igényhez nem ragaszkodnék feltétlenül s annak érvényesítéséért állítólag nem volna hajlandó sem áldozatot hozni, sem kockázatot vállalni. Ezek úgy tudják, hogy a kormány inkább lengyel biztatásra vagy nyomásra állt elő ezzel a követeléssel, szá624