Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978

1978. június 13. - 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat tervezete - 2. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat tervezete - 3. Beszámoló a rekonstrukció előkészítéséről

-9­hogy amikor több kar hallgatóinak oktatásában vesznek részt, milyen lehetőségeik vannak a másik kar tanácskozásaiban részt venni. Véleménye szerint erősiteni kellene a történelmileg kialakult merev viszonyok feloldásának lehetőségét, mint pl. az alterna­tív blokkok beépítését. Szervezetileg is elő kellene segíteni a felsőoktatási intézmények közötti együttműködést a. hallgatók képzésében, pl. orvostan-hallgató részt vehessen a statisztika oktatásában stb. A tanárképzéssel kapcsolatban szükség lenne a szervezeti formák erősítésére. Erősiteni kellene az I. évfolyamra vonatkozó szer­vezeti kereteket, itt rendezetlenségek vannak, pl. az eltaná­csol ás tekintetében. Végig kellene gondolni az egyetemi tudományos eredményelmek tu­dományos fokozattal való elismerési lehetőségét is. 0 1 1 é Lajos: A Rektori Tanáccsal, ill. az Egyetemi Tanács el­nökségével kapcsolatos elgondolás helyes, ehhez azonban indokolt volna, kis létszámú, de az Egyetemi Tanács által delegált válasz­tott tagok bevonása. Szép Jenő: A 38. oldalon szerepel, hogy a tanszékek intézeti vagy kari keretben működnek. A 82. § amikor tanszékvezetőt emlit, nyilván nem intézeten belüli tanszékvezetőt ért ezen. Nem tisz­tázott az intézeten belüli egységek és az intézetvezető, valamint más egyetemi szervek kapcsolata. A hallgatók könyvével kapcsolatban: a hallgatóknak eddig is több­féle lehetőségük volt észrevételeik megtételére. Nem hiszi, hogy a hallgatók könyve jó gyakorlat lász. Az Egyetemi Tanácsba választott tagok: elvileg fennáll a lehe­tőség, hogy nagy létszámú intézet nem kap szerepet az Egyetemi Tanácsban, mert senkit nem választanak meg onnan. Ez az Egyetemi Tanács működésében problémát jelenthet. Huszár Ernő: A szabályzat legfőbb erényének azt tartja, hogy nem akar többet adni a jelenlegi helyzetnél. Véleménye sze­rint nem tul távoli jövőben radikálisabb változtatásokra lesz szükség a szabályzatban. Jelenleg nem tudjuk még megbízhatóan értékelni a reform tapasztalatait, nem lehet tudni, hogy az egye­temi felállás a következő években milyen változásokat hoz. Az a helyes, ha a szabályzat azt tükrözi, ami van, más kérdés, hogy minek kellene lenni. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ha bi­zonytalanságot viszünk a szabályzatba, a meglévő strukturát gyorsabban elvetjük, mint indokolt lenne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom