Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 1. Algyógy – Haró (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-1.) Kolozsvár 2003.
Brád
Brád, 1800 241 8-szor. Midőn a Szent Visitatio sokat bajlódott volna az eklézsia korcsomájának és annak jövedelmének jó rendbe szedésében, mégis látná, hogy majd semmi haszon nem jőne ki belőle, a nemes eklézsia jelenlévő tagjai is meggyőződtek aziránt, hogy azt a korcsomárlást nincs miért folytatni, mert a helységbe bor nem teremvén, másunnan is messzüröl kelletik bort vásárolni és hordatni, mert sem a domesticus curator úr nem [309] érkezik mindenkor, sem az egyházfiak, mely miatt gyakron sokáig bor nélkül hever a korcsoma. Tehát közönséges megegyezésből illyen határozás leve a korcsoma állapotja felől, hogy az árendába adattassák. Jónak állíttaték pedig ezt a korcsomát a helység papjának, tiszteletes Barta Mihálly atyánkfiának fizetésibe imputálandó 20 ~ húsz mfr. esztendei árendáért általadni. Hogyha maga szorgalmatossága által valamivel több hasznot találhatna így papi conventiojának nevelésére, azzal élhetne, és amannak fogyatkozását pótolná. Amikor is 9-szer. Jelenté a tiszteletes egyházi atyafi, de edgyszersmind elé is mutatá, hogy búzabeli fizetése interesből gyűlvén bé, oly szegény gabonával fizetnek, hogy majd semmi hasznát nem veheti, sok vékából is alig választhat ki egy-két jócska véka gabonát. Ha pedig a hitván gabonát el nem vészi, ízetlenség, szószaporítás és harag szármozik belőlle. Melyre nézve ennek megorvosoltatását kéri. Ekkor hát hozzászólván a Szent Visitatioval egyetembe a nemes eklézsia tagjai, méltó dolognak megigazításához: abban állapodának meg a tiszteletes egyházi atyafinak is megegyezésével, hogy az eklézsia minden tagjai egybegyűlvén egy bizonyos napon, tekintetes vice inspector curator, Nemes Sámuel úrnak jelenlétében, és praesidiuma alatt illendő módon határozzák meg, hogy a papi bér búza mennyi pénz fizetéssel cserélődjék fel esztendőnként. Mely határozás úgy légyen, hogy abból ne kára, fogyatkozása, és conventiojának apadása, hanem inkább haszna, nyugodalma, és csendessége szármozzék a tiszteletes egyházi atyafinak. És ha a tiszteletes egyházi atyafi megnyugszik azon meghatározáson, a tekintetes domesticus curator úr a búza heliyett fizessen készpénzt, az interesbejáró búzát pedig vagy pénzűi vegye fel az adóssokon, vagy incassálván, mikor jobb módját és árrát láttya, adassa el. 10-szer. Jelenteték, hogy ezután a pascuumból való jövedelem nékül kell ellenni az eklézsiának, mivel a pascuálásnak megengedéséből sok kára van a helységbelieknek, azért az ezután meg nem engedtetik. 1800 Brád 14" Mártii 1800 m Törvényes Szent Egyházi Látogatás vitettetett végbe Zaránd vármegyében, Brádon, Böjtmás havának 14-dikén tiszteletes, tudós Soldos Márton prosenior, Cs. Molnár Imreh juratus nótárius uramék által. Azholott is az egyházi renden jelen volt tiszteletes Barta Mihálly atyánkfia, és Kassai Jóseff az oskolamester. A polgári rendből ezek: titulatus Gálfi Pál úr domesticus curator, tekintetes Brádi Ferentz, Farkas, Sándor úrfiak, tekintetes Brádi Jósef, Bálint Pál urak, nemkülömben tekintetes Nemes Sámuel úr, a zarándi reformata ecclesiáknak inspector curatora, titulatus Mohátsi Lajos, Ribitzei János, Nemes János urak, az egyházfi Katona János, és Nagy Márton, a vásárbíró. 1-o. Az egész ecclesia a visitatio ezen kérdésére: van-é panassza valami részben az ecclesiának a tiszteletes egyházi szolgára, ezt feleié: Nincs semmi részben. E vala felelete az ecclesiának az oskolamesterre nézve is. 2-o. A Szent Visitatio előtt mind a tiszteletes egyházi szolga, mind a scholae rector úgy declárálá magát, hogy az ecclesiára nincs panassza eggyiknek is. 33 3 HuZaL-Jkv. 1/5. 475-483.