Évkönyv 1993-1994 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 2. (Esztergom, 1994)
A MAGYAR-LENGYEL KAPCSOLATOK TÖRTÉNETÉBŐL - Dr. Kapronczay Károly: A magyar-lengyel egyesületek a történeti idők sodrában
Dr. Kapronczay Károly A magyar-lengyel egyesületek a történeti idők sodrában Az évszázados múltra visszatekintő magyar-lengyel barátság alapjait nemcsak a közös múlt nagy korszakai - például Báthory István lengyel királysága vagy szabadságküzdelmeínkben való kölcsönös részvétel - alapozták meg, hanem már* századunkban a kölcsönös rokonszenv hagyományait őrző egyesületek és társaságok. Igaz, az első magyarlengyel társaságok a magyar reformkorban, az 183l-es lengyel szabadságküzdelem megsegítésérealakultak meg. Különösebb szervezeti formával nem rendelkeztek, Pesten, Pozsonyban, Kassán, Kolozsvárott szerveződtek, ahová nagyobb számban érkeztek lengyel menekültek. Szervezték a befogadást, a menekültek megsegítését, gyűjtöttek élelmezésre, útiköltségre, a mindennapi élet költségeire. Amint a menekültek tovább mentek, úgy lassan elsorvadtak, hiszen csak a "szükség" hívta őket életre. Ilyen segítő egyesületek keltek egyik pillanatról a másikra 1863-ban is, amikor a lengyelek ismét felkeltek orosz elnyomóik ellen; segítették a magyar földön menedéket kereső menekülteket, sőt szervezték azon ifjakat, akik fegyverrel akarták támogatni a lengyelek szabadságküzdelmét. A magyar-lengyel baráti társaságok keletkezésének virágkora a századforduló évei lettek, amikor az európai politika egyik alapvető és megoldásra váró kérdése a lengyel állami önállóság helyreállítása lett. Ez a kérdés - elsősorban a magyar értelmiség köreiben - lángra lobbantotta a magyar-lengyel barátság szellemét, sorra alakította a különböző egyetemi, ifjúsági és foglalkozási köröknek - például jogászok, tanárok stb. magyar-lengyel egyesületeket. Igaz, létrejöttükben nagy szerepet játszott az is, hogy az 1880-as évektől kezdve mintegy 200 ezer lengyel keresett magyar földön munkaalkalmat, a gyorsan fejlődő, nagyobb varosainkban kolóniákba tömörültek. Csak Budapesten, Kőbányán, Csepelen és Angyalföldön éltek a lengyel szociális menekültek nagyobb kolóniákban, amelyek közül csupán a kőbányai maradt meg az első világháború után is, ma már csak templomuk őrzi emléküket. A lengyel szociális emigráció több kulturális, segítő és vallási egyesületet alapított, amelyek munkájába a velük rokonszenvező magyarok is bekapcsolódtak. Ez abban az időben történt, amikor közel 10 millió lengyel keresett új életet Amerikában, a világ majd minden kontinensén formálódtak ki a lengyel menekült közösségek. Az akkor Budapesten élő 40 ezer lengyel hatással volt a főváros társadalmára, az évszázados barátság is segített integrálódásukban. A lengyel munkások elsősorban a nagy építkezéseknél, például az Andrássy út kiépítésénél, a parlament és e korban emelt középületeink kivitelezésénél, dolgoztak. A két nép rokonszenvének másik jele, hogy alig volt olyan magyar párt vagy ifjúsági mozgalom, amely szervezetén belül nem alakított volna magyar-lengyel tagozatot vagy kört. Az érdeklődés középpontjába a közös múlt nagy korszakainak vagy eseményeinek feltárása került, valamint azon segítési formák megszervezése, amelyek az akkor időszerű problémákon akart orvosolni. Ezen körök szinte mindenütt hallatták szavukat, de az erős széttagoltság viszont csak spontán jelleget adott e nagyszerű törekvéseknek. Ebben jelentett fordulópontot az 1910-ben megalakult Magyar-Len gyei Egyesület, amelynek szervezéséban már elévülheteüen érdemeket szerzett az akkor ifjú újságíró, Miklóssi Ferdinánd Leó (1889-1968). Miklóssi Ferdinánd még diákként, 1905-ben kapcsolódott be a magyar-lengyel ifjúsági mozgalomba, szervezője lett több diákszervezetnek, lengyelekről emlékező találkozóknak, már újságíróként gyakran fordult meg lengyel földön, tagja volt annak a bizottságnak, amely
