Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Vármegye- és egyháztörténet - Mózessy Gergely: A békepapok inhabilitásának kérdése (1957-1971)
A BÉKEPAPOK INHABILITÁSÁNAK KÉRDÉSE (1957-1971) akarta megérteni, hogy az egyház saját belső törvényei szerint nem fordulhat Róma szándékával szembe. E szándékot az ország belügyeibe való durva beavatkozásnak, a békepapság elleni támadásnak értékelte. Az egyházi oldal azt bizonygatta, csak a törvényesség helyreállításáról van szó, nem egy célcsoport elleni támadásról. Süketek párbeszéde zajlott. Közben a háttérben az állam adminisztratív intézkedések sorával igyekezett megfélemlíteni ellenfelét: március közepén elbontották például a csepeli szükségkápolnát, március 15. előtt számos pap került preventív őrizetbe.23 A diktatórikus nyilatkozatok is fokozatosan erősödtek. Március 7-én kinyilvánította az állam, hogy Mindszenty rendelkezéseit törvénytelennek tekinti. Két nappal később az ÁEH elnöke a püspökökhöz fordulva kijelentette, hogy az összes október 23. utáni rendelkezéseiket „önkényesnek és barátságtalannak” értékeli, és nem hajlandó róluk tudomást venni. A március 16-i „tárgyaláson” az elnök által megütött hangnemet utólag Shvoy Lajos egyszerűen „filippikának” minősítette.24 E nyilatkozat-sor logikus folytatása az egyértelműen bosszúintézkedésnek tekinthető 1957. március 24-én kihirdetett 1957:22. sz. törvényerejű rendelet volt, amely sokáig meghatározta az egyház mindennapjait. Ez tételesen felsorolta azon egyházi állásokat, melyek betöltéséhez állami hozzájárulás kell. Úgy véljük, hogy e méltóságok körének végső megállapításakor a vatikáni dekrétum szövege is ötletadó volt a jogalkotó számára. Ennek a feltételezésnek a bizonyítására röviden át kell tekintenünk az egyházi állások betöltésének jogi szabályozását a diktatúrában. Az Elnöki Tanács 1951. július 4-én megjelent 1951:20. számú törvényerejű rendeleté volt a kiindulópont, amely 1946. január 1-jei, visszamenőleges hatállyal kötötte a korábban a főkegyúri joghoz tartozó „egyes egyházi állások” betöltését állami hozzájáruláshoz. A rendelet l.§-a csak az érsekek, címzetes érsekek, püspökök, segédpüspökök, főapátok, apátok és szerzetesrendi tartományfőnökök kinevezéséhez követelte meg a Népköztársaság Elnöki Tanácsának előzetes hozzájárulását.25 Az ÁEH kiépülő gyakorlata ennél valójában jóval messzebbre ment: kisebb súlyú állások betöltésére is hatással volt, és még az egyházi kitüntetés-kultúrába is benyomult. E helyzet kodifikálásának tervét vetette fel az 1956. decemberi, Grősz Józseffel történt megbeszélés alkalmával Horváth János. Konkrétan a helynöki, kanonoki, városi plébánosi, esperesi és irodaigazgatói tisztségek betöltéséhez kívánta meg az állami hozzájárulást.26 A megjelent rendelet végső formájában még szigorúbb volt: két újabb tisztségkört is kontroll alá vont. Egyrészt a járási székhelyek plébánosi 23 Csak a székesfehérvári egyházmegyéből kilencen: Csontos Márton, Gyarmati István, Horváth Kálmán, Kelényi Ottó, Miklós Antal, Németh László, Szendi József, Tóth István, Vajk Gyula. - Vö. Shvoy: i. m. 135. o. 24 Rosdy: i. m. 248-251. o.; Shvoy: i. m. 132., 135. o. 25 Magyar Közlöny, 1951. évi 101. szám (július 4.); Balogh- Gergely: i. m. 296-297. o. 26 Koltai András: Magyar piaristák 1956-ban. Forrásgyűjtemény. In Rosdy: i. m. 211. o. 251
