Hegyi Klára; Botka János: Jászberény török levelei; Latin és magyar nyelvű források a Jászság XVI-XVII. századi történetéhez - Szolnok megyei Levéltári Füzetek 11. (Szolnok, 1988)
a falvak e visszaélések megakadályozására újabb nemes rendeletemet kérték. Megparancsolom hát, hogy a régi szokással ellenkező törvénytelenségek akadályoztassanak meg. Meghagyom, hogy amikor engedelmességet parancsoló nemes rendeletem hozzátok érkezik, gondosan nézzetek utána az ügynek. Ha valóban úgy áll, ahogy jelentették, helytelen. Semmiképpen nem engedhetem, hogy a szegény rajával szemben a seriat és a kánun ellenére törvénytelenül járjanak el. Ezért komolyan figyelmeztessétek a hász-birtokok eminjeit, hogy amikor e falvakban a betakarítás elérkezik és tizedet kell szedni, a korábban érvényes szokás és a kánun értelmében járjanak el: tíz keresztből egyet szedjenek, többet ne. A nyert tizedgabonát azután a falvak határában hordassák halomba, majd a szokás szerint a rája ezt csépelje ki. Az eminek azt vigyék el, amit ebből nyernek. Ne engedjétek, hogy az utóbb szokássá vált módon, azaz egy keresztből három kejl követelésével vagy másképpen zaklassák a falvakat. A panasztevők azt is jelentették, hogy a hász-birtokok eminjeinek mostanáig évente egy-egy fejőstehenet adtak. Újabban az eminek ezzel sem elégednek meg, a fejőstehénen kívül még egy-egy szárított húsnak való marhát (pasztorma) kívánnak és vesznek el önkényesen, amivel nagy kárt okoznak. Ennek is nézzetek utána! Ha igaz, ez is jogtalan. Se az emineknek, se senki másnak ne engedjétek, hogy a korábbi szokás szerint az emineknek járó évi egy-egy fejőstehén behajtása után még pasztormát is követeljenek, vagy ennek megváltásaként a rajától pénzt szedjenek a seriat és a kánun ellenére. Arra törekedjetek, hogy a rája nyugalomban éljen. Ne engedjetek semmilyen, a régi szokással, a seriattal, a kánunnal, a defterrel meg a korábban és most kiadott nemes rendeletekkel ellenkező önkényeskedést és törvénytelenséget! Azt, aki ilyet tesz, nevének megjelölésével jelentsétek! Igyekezzetek, nehogy ebben az ügyben ismételt panaszra legyen szükség. így tudjátok! Miután megnéztétek, e nemes rendeletemet hagyjátok a rajánál! Felséges kézjegyemnek hitelt adjatok! Kelt az 1063. év szent moharrem havának utolsó harmadában, a jólvédett Buda városában. A hátlapon: A bujuruldu a nemes rendeletnek megfelelő. Kézjegy (?). Ofen, 22.—31. Dezember 1652. Im Namen des Sultans Mehmed IV. herausgegebener ferman des beylerbeyis von Ofen, Murad, an den beylerbeyi von Erlau, an den mirliva von Hatvan und an die kadis von Erlau und Hatvan, worin er die neue Methode der Getreidezehnteinhebung verbietet. Früher nahmen die emine in den Dörfern im liva Hatvan immer eine von zehn Puppen (dokurcun) für sich. Sie wurde dann am Dorfrand von den Bewohnern gemeinsam ausgedroschen. Die emine begnügten sich mit dem, was an Körnern dabei gewonnen wurde. Neuerdings müssen die Bauern alles Getreide mit nach Hause nehmen, und die emine verlangen von jeder Puppe je 3 keyl, eine wesentlich größere Menge als früher. 100