Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)

TANULMÁNYOK - Kürti László: Jászberény csárdái. Adatok a pusztai csárdák 18. századi történetéhez / 49. o.

kapcsolatos irományok, és az irodalom volt.

86 Ezekhez kapcsolódik még úgy a hazai, mint a külföldi képzőművészet romantikus betyár és pásztorfiguráinak ábrázolása.

87 Bár az is igaz, hogy a betyárromantika mellett találunk néha igen frappánsan megfogalmazott és jó éleslátásról is tanúskodó leírást. Ilyen például Jókai megfigyelése az alföldi csárdák állapotáról, a csárdások közömbös, flegma hozzáállásáról. A romantizált csárdák világát egy kissé reálisabbá teszi a történeti és néprajzi irodalom, amely igen sok és pontos adattal szolgál a kutató számára, főleg az Alföld, azon belül is a Dél-Alföld és Tiszántúl mikrorégióiról: Nagysárrét, Nagykunság, Hajdúság és a Hortobágy. Kevesebb információval rendelkezünk a Felső-Kiskunságból. Kérdéses ez az egyoldalúság és bizonyos régiók hangsúlyozása a történeti és néprajzi anyagban és a csárdákkal kapcsolatos anyaggyűjtésben. Ez önmagában is egy izgalmas problémát vet fel: az Alföldön lévő csárdák és a kutatás közötti kongruenciát. Tehát logikus a kérdés: hiányzik-e más területeken a csárda intézménye, vagy csak a történeti kutatás végzett egyoldalú munkát. Valószínű azonban, hogy a csárdák keletkezése és divatja, ahogyan azt már többen, köztük Szabó István, Bellon Tibor és mások is hangsúlyozták, a török berendezkedésnek és pusztításnak volt köszönhető. Az alföldi elnéptelenedett falvak és puszták birtokbavételének szimbólumaiként is felfoghatjuk a 18. század elején megjelenő csárdákat. A nagyállattartás és a puszta azonban nemcsak az Alföld sajátossága volt. Erdély és Dunántúl igen jelentős juh és szarvasmarhatartással rendelkezett, de ott mégsem alakult ki az Alföldre oly jellemző pusztai-tanyai életmód és gazdálkodás, amely táptalaja lehetett volna a gombamód szaporodó csárdai intézménynek. Ez a felvetés további problémákat és fogalmi tisztázásokat igényel, mégpedig a csárdák létrehozásának szükségességét. Egyszerűbben fogalmazva: mi hozta létre a csárdákat, és melyek a jellegzetességei? Az utóbbira a válasz egyszerűen az, hogy a csárda lényegében pusztai kocsma, a vendégszállásolásra berendezkedett nagyobb csárda, pedig vendégfogadó. A város, vagy a falu kellős közepén nem tudunk csárdáról, illetve nem használatos a kifejezés már csak azért sem, mert a történeti anyagból Nem kisebb bizonyítékot, mint magát a nagy mesélőt, Jókai Mórt lehet felhozni, aki több írásában is a kornak megfelelő hűséggel, de humorral és kritikai éllel, ábrázolta a csárdák életét. Lásd a „More patrio" és a „Magyar kocsmárosok" c. írásait. Az előbbiben a Kiskunság és a Duna-Tisza köze, míg az utóbbiban Erdély csárdái és fogadói vannak megörökítve. Lásd: SINKÓ K. 1989. 84