Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)

TANULMÁNYOK - Józsáné Nagy Adrienn: Szolnok közművelődésének története az 1920-as évek második felében / 125. o.

működés területén lévő színészeknek ellenőrzése és a felette való felügyelet." l33 Az első színielőadás óta ugyanott tartották az előadásokat, azonban a fogadó kerti színpada inkább csak nyáron volt alkalmas erre. A helyiség egyébként a mai színházépület közelében volt. Ezért a Színügy-Gyámolító Egylet 1892-ben egy olyan fedett termet építtetett, amelynek volt színpada, mégsem lett belőle valódi színház: csendőrlaktanyát alakítottak ki benne. 134 A kőszínház létének szüksége csak a századforduló után tudatosodott a város vezetőségben, s a város képviselőtestülete 1905-ben el is fogadta az építés gondolatát. De megfelelő anyagi háttér nélkül, az építkezést csak 1911 áprilisában kezdhették el, s 1912. április 20-án adták át az új épületet. 135 Ekkor már nagy szükség volt a színházra, ugyanis Szolnok 1876-os vármegyeszékhellyé válása után mind gazdaságilag, mind társadalmilag látványos fejlődésnek indult. Az új közigazgatási rendszer kialakításával sok tisztviselő, pedagógus, ügyvéd, orvos került Szolnokra, s erősödött, gazdagodott az iparos- és kereskedőréteg is. így számukra a Városi Színház létrejötte ekkor az egyetlen közművelődési lehetőséget nyújtotta, ugyanis sem városi múzeum, sem közkönyvtár nem állt a város polgárainak rendelkezésére. 136 Az 50 éves a Szolnoki Szigligeti Színház című kiadványban a következőt olvashatjuk az új színház épületéről és építésének körülményeiről: "külső díszítése szerény, valamint kívánatosabb lett volna magát az épületet magasabb szintre és magasabb méretben emelni. Sajnos, hogy eme törekvésnek az anyagi erő korlátoltsága szabott határt. Ami hiány itt mutatkozik, legkevésbé sem lehet a tervező építészek rovására írni. Számot kellett vetni úgy a tervezésnél, mint a kivitelezésnél eme korlátolt anyagi erővel, s felteszem a kérdést: szerényebb külsővel, most a jelen időben akartuk-e bírni a színházat, vagy annak megalkotását a jövő nemzedék számára tartani fenn? Szerencsére hivatott tényezők az első kérdésre válaszoltak igennel." l37 Magyar Színművészeti Lexikon IV., /szerk.: Schöpflin Aladár/, Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet. Bp. 1931. 308. p. Szolnok. Várispánságtól ...,95. p. Uo. 93-95. p. VERESEGYHÁZINÉ ÖLLÉ Katalin: "Mily romhalmaz az egész...". In: Jászkunság, 1989/5. sz., 86. p. 50 éves a szolnoki Szigligeti Színház, Szolnok, 1962. 7. p. 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom