MDP Szolnok Megyei Választmánya (1954-től Pártbizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1953. május 30. - 1953. november 16.
1953-08-01 - 1. Szóbeli beszámoló a pártszervezetek politikai, szervezeti és gazdasági téren végzett munkájának tapasztalatairól és a további feladatokról. Melléklet: beszámoló - 2. Szóbeli javaslat a megyei pártválasztmány kiegészítésére
- tt felelően tudjuk ismertetni a kormány gazdaság programját. Ebből adódik, hogy § dolgozó parasztok nem ismerik a kártérités, a tavalyi hátralékok eltörlését stb. Az utóbbi időben van javulás ezen a téren. De javulás van a termelőszövetkezetek politikai hangulatában is, különösen amióta a termelőszövetkezeteket patronáljuk. Már 2 esetben tartottunk értekezletet. Annak ellenére, hogy van javulás a politikai munkában, mégis van a tsz-ekben kilépsi hangulat, A pártbizottság munkájában a legfontosabb feladat a termelőszövetkezetek munkájának megjavítása, ezen a területen mutatkozik hiányosság, Á feladatunk az, hogy a csoportértekezleten sokkal több esetben résztvegyünk. A cséplés és a begyűjtés vonatatottan halad a járás területén. Sem politikailag, sem gazdaságilag nem igyekeztünk segitséget adni* A helyett, hogy a tsz-ekhez egy-egy üzemi patronánt állítottunk volna, durvasággal és gorombasággal utasítottuk el a tsz. és gépállomásók vezetőit. A begyűjtési munkákat ugy akarjuk megjavítani, hogy a cséplésnél a politikai munkát megjavítjuk. A községi pártvezetőket kioktatjuk, és emeljük a népnevelők számát, hogy megfelelő segitséget adjanak. Jelenleg a járás területén 104 hátralékos dolgozó paraszt van* A járás területén a tömegszervezetek Rákosi elvtárs és Nagy Imre elvtárs beszéde után még mindig nem tudják megfelelően, hogy mi is a feladatuk a párt programjának a teljesítésében. Az ellenőrzés területén hiányosság van a pártbizottság részéről. Azt szeretném felvetni a megyei Disz Bizottság felé, hogy a járási Disz bizottságnak több segitséget adjon. A járási titkár kérdése még mindig nincs tisztázva. Ezután javaslatot tesz a Pártválasztmány felé, hogy küldjenek üdvözlő táviratot a Szovjetunió Kommunista Pártjának fennállásának 50. évfordulója alkalmával. Ismerteti a távirat szövegét. A Megyei Pártválasztmány a táviratot egyhangulat elfogadta. Horváth elvtárs: Megyei Tanács Mezőg.O.v. Dávid elvtárs referátuméban elmondta azokat a hiányosságokat, amit a mezőgazdaság területén elkövettünk. Ezen belül a tanács mezőgazdasági osztályát is komoly felelősség terheli. Bg a hiányosság abból adódik, hogy megfelelő időben a szükséges intézkedéseket nem tettük meg. A feladat részünkre tehát az, hogy az elkövetett hibák tanulságait levonva jobb és alaposabb szervezési munkát végezzünk. ' A munkatervvel kapcsolatban? A munkatervet én ugy látom, hogy i^en jó, az előttünk álló feladatok megoldása. Különösen nagy gondot fordítunk a hordásra, mert egy eső bekövetkezése esetén komoly károk származhatnak. A munkatervben szerepel a cséplés kérdésénél az aprómagvak kérdése. Ázt sem fogjuk elhanyagolni. Nagy gondot fordítunk a minőségi munkára is. Feladatunknak tekintjük a gyapot betakarításának kérdését.