Itt-Ott, 2002 (35. évfolyam, 1/137. szám)
2002 / 1. (137.) szám
gozott együtt, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szent- Iványi Domokos, Koszorús Ferenc, Szombathelyi Ferenc, Kudar Lajos, Atzél Ede, Kiss Sándor, Saláta Kálmán, Arany Bálint, Auer Pál, Hám Tibor, Kovács Imre és társaik. Ali. világháborút követő demokratikus átalakulás folyamatában aktívan, az 1945-ös választásokon győztes Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt egyik adminisztratív vezetőjeként vett részt. A magyar demokrácia megteremtéséért folytatott politikai küzdelem, a csapatmunka, életre szóló barátságokkal és közéleti élményekkel, elkötelezettséggel jutalmazta Csicsery-Rónayt és társait. Az akkori rendszerváltás olyan karizmatikus vezetőket hozott a felszínre, mint a bissei parasztgazdából bölcs kormányfővé nőtt Nagy' Ferencet, vagy a másik baranyai kisgazdát Kovács Bélát, aki pártvezetőként Nagy Ferenc kitűnő partnere lett, csakúgy mint a parlament elnökeként Varga Béla a falusi plébános. Velük együtt szolgálta István a magyar nemzetet, olyan tehetséggel, hogy 3 éven át tartó eredményes küzdelmük miatt a szovjet rendszer kommunista szálláscsinálói nem bírták a hatalmat magukhoz ragadni. Ezután ördögi praktikát eszeltek ki ellenük. Kovács Bélát a parlamentből az idegen megszállókkal elhurcoltatták, s az önkényuralom nemtelen eszközeit alkalmazva, összeesküvési pert kreáltak a kormányfő és a Kisgazdapárt vezetőivel szemben. Ennek folytán kitüntettünk, a magyar demokrácia elleni összeesküvés vádjával 8 hónapon át volt a hírhedt AVO kínvallatottja. Átmeneti szabadon bocsátása idején külföldre menekült, majd néhány hónap múlva családját is kimenekítette, a száműzetést választva a zsarnoki rendszer börtönével szemben. Csicsery-Rónay István 1949-től 1990-ig - a hazatérés reményét soha föl nem adva - magyar állampolgársággal az USA-ban élt. Kenyérkereső munkája mellett, a magyar emigráció közéletében közös küzdelmet vállalt egykori pártvezetőjével Nagy Ferenccel és társaival. 1949-56 között a Szabad Európa Bizottság politikai elemzője, 1951-64 között pedig a magyar értékek őrzésére és külhoni terjesztésére szánt „Hírünk a világban” c. folyóirat kiadójavolt. 1953-tól a washingtoni Occidental Press Könyvkiadó tulajdonosa, amelyet felesége, gyermekei és barátai közreműködésével, a hazai elnyomásban és az emigrációban élő magyarság tájékoztatásának és kapcsolatépítésének szolgálatába állított. Akik idehaza élték át a vészkorszakot tudják, hogy a zsidóüldözés, a holokauszt, aztán a svábok, majd a tehetős polgárok, illetve a kulákok törvénysértő meghurcolása, bebörtönözése és kitelepítése milyen kártékony hatású volt a magyar demokráciára, a közösségekre. Az emigrációt másfajta kórságok, a belharcok, a széthúzás és a tehetetlenség züllesztették szét, amit sajnos kevesen éltek át ép lélekkel. A levert 1956-os forradalom és szabadságharc új öntudatot, erőt adott a külhoni magyarságnak, s olyan emberpróbáló feladatokat, amelyekből Csicsery-Rónay István is derekasan kivette részét. Azon szerencsések közé tartozik, akik ép testtel és lélekkel érhették meg a rendszerváltást. 1990-es hazatelepülése óta fiatalabb kortársait is megszégyenítő munkabírással vesz részt a független, demokratikus Magyarország újjászületésében. Egykori pártjának méltó megújulását sajnos nem tudta elérni. Annál többet tett a közéletben és a kultúrában. Mivel a politikai életben felemásan zajlott, s zajlik az átalakulás folyamata, Csicsery-Rónay István aktív felvilágosító munkához fogott. Egykor bajtársaival létrehozta, működteti az Ezerkilencszáznegyvenöt Alapítványt, azzal a szándékkal, hogy élettapasztalataikkal, a példaadó személyiségekre emlékeztetve gazdagítsák a közelmúlt ismeretét, a formálódó parlamenti demokráciát. Az FKGP-ről és Nagy Ferencről könyveket adtak ki, Kovács Béla szobrának felállítását ők szervezték. Immár harmadik éve közös ügyünk Teleki Pál szobrának méltó helyen való felállítása. A szobor tavaly elkészült, de még nincs jóváhagyott helyszín a Budai Várban, ahová szeretnénk elhelyezni. Nagy elődje iránti tiszteletből, nemzeti örökségünket gyarapítva működteti Zalán a Zichy emlékházat, s létrehozta a Zichy Mihály Alapítványt, amely kiállításaival, szép kiadványaival a hazai és nemzetközi művészeti életben is figyelmet kelt, csakúgy mint a zenei életben a Veress Sándor Társaság, amelynek alapító elnöke. Az értékteremtés, az értékőrzés és a példaadás jegyében, saját élettapasztalatait és megélt történelmét „Csillagos órák, sorsfordító magyarok” címmel 2000-től sorozatban közli és immár a tizedik könyvet küldi el azoknak, akiktől reméli, hogy továbbadják a tanulságokat. Közelgő születésnapján kívánjuk: Isten éltesse sokáig! Adjon példát, erőt az újabb nemzedékeknek! Budapest, 2002. november 5. □□□ ITT-OTT 35. évf. (2002-2003), 1. (137.) SZÁM 53