Itt-Ott, 2002 (35. évfolyam, 1/137. szám)
2002 / 1. (137.) szám
elítéltek egész nap közszemlére legyenek kitéve a vesztőhelyen, elrettentő például.” A foglyok között is azonnal elterjedt a hír, hogy megérkeztek az ítéletek, másnap pedig, október 5-én, a felsorakoztatott tábornokok előtt, Ernst törzshadbíró kihirdette azokat. Kegyelem nem volt: kilencet kötélre ítéltek, négyet golyó általi halálra. Hogyan töltötték az elítéltek utolsó huszonnégy órájukat, miképp mentek a vesztőhelyre, mi volt utolsó szavuk - erről szól összeállításunk egy kétkötetes dokumentumgyűjtemény alapján (Az aradi vértanúk. Összegyűjtötte, a szöveget gondozta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Bp., 1979). Aulich Lajos (1793-1849) egy tehetős fogadós fia, a II. hadtest parancsnoka, hadügyminiszter: Az utolsó éjszaka Horatius verseit olvasta az asztalra kirakott feszület két oldalán álló gyertya fényénél. Még az ítélet kihirdetése előtt ezt hajtogatta társai előtt: „függni fogunk, uraim, mindnyájan függni fogunk. Ismerem én Ausztriát...” Damjanich János (1804-1849), egy Boszniából Horvátországba költözött, hat fiúgyermekes özvegy gyermeke, granicsár tiszt lett belőle, majd „a honvédség legvitézebb tábornoká”-t: zúzott lábbal, közönséges szemeteskocsin vitték a vesztőhelyre. „Nem félek a haláltól - mondta gyóntató papjának, Surjánszky Euszták minorita szerzetesnek -, de mégis fáj, hogy a császári háztól azon kegyelmet sem nyerhetők, miszerint katonához illőleg, golyó által végeztetnénk ki.” Dessewffy Arisztid (1802-1849), birtokos nemesi származású, hadtestparancsnok: Neki Liechtenstein herceg, cs. kir. altábornagy kieszközölte a golyó általi halált. Gondosan ügyelt arra, hogy a vesztőhelyen ápoltan, gondozott ruhában jelenjen meg. Az indulás előtt fehér kesztyűt húzott a kezére... Kiss Ernő (1799-1849), dúsgazdag, bánáti örménymagyar családból származott, altábornagy, országos főhadparancsnok: Nem hagyta, hogy bekössék a szemét, szembenézett a halállal. A sikertelen sortűz után féltérdre bukott, parókája meggyulladt és lángolva repült a fal felé. A végrehajtó osztag parancsnokának intésére hozzászaladt egy gránátos és a fülébe lőtt... Knezic Károly (1808-1849), horvát határőr família leszármazottja, a szabadságharc egyik legjobb és legképzettebb hadosztályparancsnoka: szótlanul, katonás léptekkel ment a bitófa alá. Láhner György (1795-1849), kisvagyonú német családból érkezett, hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelő: „Ma vagyok 54 éves” - jegyezte meg csendben, amikor a hóhér elé állt. Lázár Vilmos (1817-1849), vagyontalan nagybecskereki nemesi családból származott, örmény eredetű, egyetlen ezredes a tábornokok között: „Én Istenem, szegény nőm...” - ezek voltak utolsó szavai, amikor eldördült a sortűz. Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849), elszegényedett német főnemesi család sarjaként osztrák szolgálatba lépett, a III. hadtest parancsnoka: Miután megírta érzékletes búcsúlevelét 22 éves feleségének, a törökbecsei Sissányi Eliznek, az utolsó éjszaka Thackeray Hiúság vására című regényét olvasta. Nagysándor József (1804-1849), vagyontalan magyar nemesi családból származott, az I. hadtest parancsnoka: „Éljen a haza!” kiáltással ment a halálba. Kalapja mellé vörös tollat tűzött, ezzel is jelezve republikánus meggyőződését. Poeltenberg Ernő (1813-1849), egy lovagi rendre emelt gazdag bécsi jogász fia volt, az osztrák fővárosban született, a VII. hadtest parancsnoka. A bitófa felé menet így szólt társaihoz, utalva soknemzetiségű származásukra: „Szép kis deputáció megy az Úristen elé, hogy a magyarok ügyét képviselje.” Schweidel József (1796-1849), Zomborban született, apja kincstári mérnök, német, a kormány mindenkori székhelyének helyőrségparancsnoka: kétszer is lerántotta a szemére kötött, piszkos, sárgabarna kockás zsebkendőt, kezében feszületet tartott (a budai Hadtörténeti Múzeumban őrzik), amikor eldördült a sortűz. Török Ignác (1795-1849), kisbirtokos nemesi családból származott, apja uradalmi jószágfelügyelő, erődítési hadmérnök volt, honvéd tábornok: Az utolsó éjjelen egy erődítési szakmunkát olvasott nagy lelki nyugalommal. Vécsey Károly (1807-1849), főnemesi származású, apja altábornagy, a magyar testőrség utolsó kapitánya, aki a bíróságon fia ellen lépett fel, követelve, hogy fosszák meg kamarási méltóságától: Utolsóként végezték ki, végignézte társainak halálát. Az akasztófa elé érve odalépett haragosához, a már halott Damjanichoz és megcsókolta annak még meleg kezét... forrás: Magyar Szó 2002. HUNSOR medencefigyelő □□□ ITT-OTT 35. évf. (2002-2003), 1. (137.) SZÁM 15
