Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 115. szám
Miklós jutott eszembe. [Riport a 11-12. oldalon.] Ludányi András, Kay Scrimger, Lauer Edit és Tamás Bernát komoly és értékes, teoretikus előadásai után Hámos László vitte ki a nagyrészt fiatalokból álló csoportot a fontos személyekkel való találkozásokra (Fehér Ház, szenátus, kongresszus és annak Human Rights Caucusa, stb.). Taglalhattuk középeurópai problémáinkat hozzánk barátságosan viszonyútokkal, mint Robert Hutchings (National Security Council), Lantos Tamás és Chester G. Atkins képviselőkkel, Diana Rubin-nal (Frank R. Lautenberg szenátor asszisztensével) és egy ősellenséggel is: Sam M. Gibbons képviselővel (a Ház kereskedelmi albizottságának nagybefolyású vezetőjével). Utóbbi a legvadabb Ceau§escu időkben is a Legnagyobb Vámkedvezmény mellett tört pálcát és most is kifejtette, hogy nem veszi tekintetbe a romániai magyarság jogait. Szerinte a kivándorlási jog az egyetlen, amihez a jövőben is kapcsolódni fog a vámkedvezmény. Tanfolyamunk fiatal tagjai pergették feléje a kérdéseket, melyeket arrogánsán próbált megválaszolni. Sütő András közöttünk ült és saját tapasztalatból elmondta, hogy Románia a zsidókat, németeket úgy kezelte, hogy lehetetlenné tette életkörülményeiket, munkalehetőségeiket, egyenként gyötörte meg őket emberi jogaikban és mikor már önszántukból készen voltak a kivándorlásra, akkor pénzért árusította ki őket saját országaiknak és Amerikával elhitette, hogy a kivándorlás megengedésével „emberi jogokat” gyakorolt. Feltette a már félszeművé vált Sütő András a kérdést, hogy ezt óhajtja-e az amerikai kormány továbbra is játszani? — Égette a bőrünket a személyes tanúvallomás igazsága és szemmel látható volt Gibbons képviselő eltűnődése is. Ki tehet arról, hogy Duray Miklós megfosztotta saját magát és főleg közös nagy magyar ügyünket az ilyenféle lehetőségektől? Ezt előre persze kicirkalmazni nem lehet. Bennünk magyarokban egymás iránti megbecsülés, elismerés és bizalom hozhatja csak létre az ilyenfajta együttműködést, mint Sütő Andrásnál is, aki hajlandó volt nagy, nagy betegsége dacára részt venni ilyen fárasztó találkozón. Duray Miklós visszament. Bénító emlékén átlépve folytatjuk a harcot. —Hámos Ottóné, Englewood, NJ Korond felett van egy homály... ITT-OTTnak: Nagy érdeklődéssel olvastam Lipták Béla erdélyi beszámolóját (ITT-OTT 114., 6-11.). Színes leírásában megvilágította az akkori erdélyi viszonyokat, az ottani bátor és értékes emberek véleményét és reményeit. De amikor Korond került szóba, nem értettem, hogy Lipták miért pont Hámos Lászlót, a HHRF vezetőjét hibáztatja Korond lerombolása tévhírének a terjesztésével. Én jól emlékszem, hogy úgy a budapesti és a bécsi rádió, mint több újság, folyóirat, ezek közt pl. Wass Albert a Króniká-ban, foglalkozott ezzel a rémhírrel mielőtt — legnagyobb megkönnyebbülésünkre — hallottuk, hogy nem igaz. Mióta Hámos Lászlóval együtt dolgozom, mind az ő, mind a HHRF egyik legerősebb vonásának azt tartom, hogy nem terjeszt valótlanságot, hanem inkább kivárja, hogy többfelől bizonyíthassa a hírek pontosságát mielőtt azokat közzétenné. Ez a tulajdonság munkájának egyik legfontosabb alapja, amiről őszinte elismeréssel beszéltek Washingtonban a múlt hónapi Emberi Jogok Műhelye alkalmával a képviselők és szenátorok, akikhez Sütő Andrással ellátogattunk. Lipták Béla útleírása sokmindenkihez eljutott. Mivel a köröndi rész igazságtalanul hibáztatja Hámos Lászlót, Lipták akkor járna el helyesen, ha mindazokhoz, akiknek megküldte cikkét, eljuttatná az én soraimat is.... U.i. Éltető Lajosnak: Igazán élveztem az utolsó két ITT-OTT számot — és olvasásuk alatt Magára gondoltam, mert ez hatalmas munka! Többször átolvastam a „Pipafüstöt” és Duray Miklós szavait is, mert pont azzal a témával foglalkoztak részben, ami nekem egy állandó gond és kérdés — miért nem tudunk mi magyarok egymással békében és jóindulattal együttműködni? — Baráti üdvözlettel — Lauer Edit, Cleveland Kedves Edit! Köszönöm levelét, az elismerő szót. Jólesett. — Záró kérdését én így módosítanám: miért nem tudunk mi emberek... Gyarlók vagyunk, igaz, de elhitettük magunkkal azt, hogy másoknál gyarlóbbak. Szakmámból eredően volt szerencsém egyéb „ethnic” csoportokkal is közreműködni. Ne higyye, hogy pl. a portlandi németeknél, olaszoknál, japánoknál, skandinávoknál, zsidóknál nem marakodnak, sőt! Nálunk még aránylag civilizálton megy az ilyesmi, beteges példáktól eltekintve. —Üdvözli —éji Az ő ügye is... Kedves Éltető Lajosék, az ITT-OTT... sértetlen állapotban megérkezett. Évek óta nem kaptam ITTOTT-ot, pedig olvasnám az elmaradt számokat is, ha fölös példányt küldenétek! — Hamza András: Az én ügyem a te ügyed is c. prédikációgyűjteményéről írnék, de nyugdíjas honnan vegyen 12 dollárt és a postaköltséget? Kitől kaphatnék? 1974-ben ott daloltam veletek, akkor volt dollárom! — De-de-derül! Még csak dö-dödöcögve. — Kisebb cikket elfogadnátok-e? — Baráti szeretettel, Volly István, H-1133 Budapest, Váci út 86 / C, Hungary Kedves István Bátyánk! — Sajnos a Hamza könyvből nálunk nincsen példány (a Reménység Tavánál Bandi özvegye, Lillian árusította), de ezen az úton felkérjük őt, vagy azt, akinél a kötetekből van még, hogy küldjön egyet címedre. — Cikkedet várjuk! —Üdvözöl —éji Rés, non spes queritur... Kedves Magyar Testvéreim! — ...Pár hónappal ezelőtt érkeztem ide Erdélyből. ...Öt év leforgása alatt 17-szer kínoztak meg, mert szót emeltem Erdély Ország elrománosítása ellen, az emberi jogokért, az emberi méltóságért, drága református vallásom szabad gyakorlásáért... Aztán az elmebeteg zsarnok nyomozói megfenyegettek, hogy ha mégegyszer a kezük közé kerülök, a Ploiestitől nem messze levő süllyesztőbe visznek... Ezt elkerülendő szántam el magam 60 évesen a menekülésre. Éjnek évadján, nyakig sárosán, egy szál ruhában érkeztem ide az áldott magyar földre. És most itt vagyok, semmi nélkül. A helyi hatóság ITT-OTT 23. évf. (1990), nyári (115.) szám 39
