Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-07-01 / 8-9. szám
Bizva-bizzál, ne csüggedjél, pirkad, újra hajnal kél— lesz még magyar uj ezredév: mert a Magyar Isten é'l! Rév. u. Gyetván T. Alpár Ifj. Fekete István: EGY RÉGI VONATJEGY A napokban régi lim-lomjaimat rendezgettem, mikor egy gyűrött kis vonatjegy akadt kezembe. Wien-Salzburg, 1957* ^jan. 10. Néztem a megsárgult kis papirost és lelkem kopott emlék-orsója tétován peregni kezdett. Késő este volt mikor útnak indultam Bécsbó'l Salzburg felé. A vonathoz nem kisért ki senki, de ez nem esett rosszul, mert abban az időben nemigen kisérgették a magyar disszidenseket. Talán jó is volt, hogy egyedül voltam, mert igy nem volt szivemben búcsúzó szomorúság, és jobban tudtam útitervemmel foglalkozni. Útirányom végcélja Németország, helyesebben München volt, aho'1 az a kislány várt rám, aki később a feleségem lett. Pár hónapja hagytuk el Magyarországot mindketten. Külön utakon, mert neki jutott hely azon a "bizonyos" teherautón s nekem pedig nem. így ő napok alatt kijutott Münchenbe, aho'1 nagybátyja várta, mig én csak különböző zűrzavaros kalandok után egy hónap múlva értem el Bécsig. Itt aztán a német konzulátus vaskalapossága miatt képtelen voltam beutazási engedélyt szerezni. Hogy miért, az örök rejtély marad előttem. Hiszen abban az időben tízezrével mentek olyan emberek Németországba, akiknek semmi dolguk és céljuk nem volt odamenni. Az idegen országokba való emigrá'lás úgy történt, hogy a magyar táborokban időnként megjelent négy-öt autóbusz különféle feliratokkal: U.S.A., Anglia, Kanada, Franciaország, Németország, stb. . . Ilyenkor azok az emberek, akik már hetek óta halálosan unatkozva ődöngtek a táborokban, percek alatt döntve, csak úgy találomra, felültek valamelyik buszra. Ha az egyiken nem volt hely, felültek a másikra, csak hogy végre megszabaduljanak a tábori élet szörnyű unalmától. Sok száz ilyen beszélgetés hangzott el abban az időben: —Joce, te hova mész? —Az Usába . . • —Azon a buszon már nincsen hely . . . —Akkor megyek Franciába . . . Ott jó nők vannak . * . meg a légióba is könnyen felveszik az embert . . . —Ott sincs hely . . . —Hát akkor menjünk a svábokhoz . . . onnan legalább nem leszek messze Pesttől . . . Az emberek lelki alkatuk szerint választottak maguknak uj hazát. A kalandvágyók, valószinülegRe jtő Jenő^légiós regényei hatására Franciaországot választották,a tradició-kedvelők talán Angliába mentek, a zene- és romantika-kedvelők^ Olaszországba, s akik üldözési mániában szenvedtek, biztos meg sem álltak Ausztráliáig . . . De engem, aki csak pár napot akartam hivatalos ügyben Németországban tölteni, nem engedtek be . . .Hiába mutogattam a konzu-10
