Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Paszmár Lívia: A semmin és a zsíros csipketerítőn túl (Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című kötetéről)
Telep . Nyomor. Egy- vagy kétlábú és egy- vagy kétszemű élőlények osztoznak rajtuk - biológiailag emberek. Sokféle szürkeség. Mindenütt pusztulás, hírnökei a varjak. Kiss Tibor Noé második regényében oda viszi az olvasót, ahol ahhoz, hogy élni elviselhető legyen, aludni kellene. Az Inkognito és az Aludnod kellene - KTN első és második kötete - szükségszerűen összevetések áldozatává válik. Előbbi háttere elsősorban a transznemüség, utóbbié a mélyszegénység, még sincs köztük éles határvonal: mindkét témáról jellemzően többet hallgatunk, mint beszélünk, amit pedig mondhatnánk, az egyébként sem lenne hiteles. A szerző ennél egy lépéssel beljebb jár. Az „első magyar agrothriller” ahogy Sánta Szilárd az Aludnod kellene krasznahorkai bemutatóján a regényt nevezte - hét fejezetből áll, amelyek minden esetben egy központi figura, egy-egy férfi köré épülnek. Ez nem azt jelenti, hogy a szereplők nem is bukkannak fel a saját élettörténetüknek szentelt tartalmi egységeken kívüli helyzetben, sőt. A kapcsolati hálózatuk működésének megismerése által kerülünk közelebb hozzájuk egyénenként. Ez a kapcsolati háló a fényképeken alkalmazott technikához hasonlóan rajzolódik ki: a képen látható alakok közül minden esetben egyvalaki kontúrjai élesek, a többiekéi pedig elmosódnak. Pontosan annyiszor kattan a fényképezőgép, hogy valamennyi alakról készülhessen egy-egy éles felvétel. Amikor egy képet vizsgálunk, az éppen fókuszban álló férfira koncentrálunk, ám a megfigyeltekhez hozzáadódnak a korábbi homályos foltok, amelyeket valahol máshol láttunk róla. Ilyen foltokból rakjuk össze a telepen élő nőket is. Mindabból, ami körvonalazódni látszik, arra a következtetésre juthatunk, hogy már csak ketten maradtak itt: Irénke, a társkereső hirdetés útján ide került asszony, aki gyógyszerekkel biztosítja be a kedélyét, és Szandra, a hét férfit összekötő fiatal lány. A többi nő emberek közé menekült, vagy a halálba. Paradox módon éppen a zárójelbe tettségük emeli ki a nőket a háttérből - közülük is legfőképpen Szandra jelenléte nehezedik a regényre. Bárhol és bármikor előbukkanhat, mintha mindig és mindenhol ő járna vagy lapulna. Ezek az emberek mindannyian az egykor élhető mezőgazdasági telepen rekedtek, akárcsak a további névtelen és arctalan lakók, de valamiért képtelenek szabadulni onnan. „Mennyi elveszett ember. Egymáson röhögnek, de sosem mosolyognak. Lassan megőrülnek a telepen, de a kereszteződésnél mindig visszafordulnak, nekik mégis itt jó. Magukra zárják az ajtót, hallgatnak. Kilesnek az ablakon a sötét szobából, a függöny mögül. Amikor pedig leszáll az éj, kilopóznak a 93 Pászmák Lívia A SEMMIN ÉS A ZSÍROS CSIPKETERÍTÖN TÚL KISS TIBOR NOÉ ALUDNOD KELLENE CÍMŰ KÖTETÉRŐL.
