Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Szalay Zoltán: „Nekem ezekkel a kis történetekkel kell bíbelődnöm ” (beszélgetés Darvasi Ferenccel)
14 Szalay Zoltán ne van, amit írtam, összesen két novellát hagytunk ki Háy Jánossal egyetértésben az általam leadott anyagból [Háy János az Elválik című kötet szerkesztője — a szerk. megj.]. Nagyon rendszertelenül születtek tehát a szövegek, nem is tudom, hogy lehet-e áttörésről beszélni, mert én tulajdonképpen nem vagyok alkalmas a folyamatos írásra, amire például egy regénynél van szükség, tehát hogy minden nap le kell ülni - én így nem tudok dolgozni. Sohasem ment, reménykedtem, hogy ez majd megváltozik, de ez a mai napig nem következett be. Általában nem is nagyon látok előre. Lehet, hogy a kötet így utólag tudatosan megszerkesztettnek tűnik, amikor készen állt az anyag, próbáltuk is úgy elrendezni, hogy egy ív kirajzolódjon, de a szövegek egyenként születtek: ha volt egy ötletem, arra felhúztam egy novellát, de sokszor, miután elkészült, hetek, hónapok teltek el bármiféle folytatás nélkül: ez az a rettenet, hogy le tudsz-e még bármit írni. Ilyenfajta áttörésről tehát nem tudok beszámolni. Mostanra viszont már eldőlt bennem, hogy ezt érzem a legfontosabbnak azok közül a dolgok közül, amikkel foglalkozom.- Kritikusi és prózaírói pályád mellett a Bárka szerkesztőjeként dolgoztál az utóbbi években. Mennyiben befolyásolta nálad a szerkesztői tevékenység a prózaírói munkát, mennyiben hatott ki rá?- A Bárkaonline szerkesztőjeként természetesen prózai anyagokkal is találkoztam: főleg tárcákkal, de a nyomtatott lapszámból novellákkal is, amelyeket én szerkesztettem. Teljesen más, amikor az ember olvas egy könyvet, amelyet már valaki remélhetőleg „gatyába rázott”, illetve amikor neked kell megcsinálnod egy szöveget, amelyben még vannak változtatnivalók, s ezt tényleg tudja az ember kamatoztatni a saját írásainál: mi sok egy írásban, mi kevés, mi patetikus, hol kell visszavenni. Ilyesmiket a szerkesztés folyamán meg lehet figyelni mások szövegeiben, s aztán a sajátjaimban hasznosítani. Egyébként pedig a Bárkánál elég sok prózaíró megfordult már: Grecsó Krisztián, Kiss László, Szabó Tibor Benjámin, Kiss Ottó, akik mind jó szerzők, bár azt nem érzem, hogy épp ők nagyon erősen hatottak volna rám prózaíróként. Az ugye más, hogy az ember szeret valakit olvasni, meg amikor ez meg is látszik a saját írásain. Ami még érdekes, hogy tulajdonképpen a főszerkesztőnk, Elek Tibor indított el a recenzensi pályán, ő fedezett fel, ő publikálta a Bárkában az első kritikáimat és tanulmányaimat, gyakorlatilag ő épített fel. Épp most, az Elválik kapcsán beszélgettünk viszont arról, hogy prózaíróként az indulásom egyáltalán nem tőle és a Bárkától eredeztethető.- Prózaíróként kik voltak azok, alak nagy befolyással voltak rád? — Fiatalon egyértelműen Krasznahorkai László, az ő korai könyvei nélkül talán nem is olvasnék kortárs irodalmat. A hosszúmondatai, az érzékenysége, az empátiája- és sorolhatnám napestig, mi minden volt rám elementáris hatással, amikor tizenhat évesen a kezembe vettem a gyomai könyvtárban Az ellenállás melankóliáját. Aztán felzárkózott mellé Tar Sándor, ő az az alkotó, aki a leginkább közel tudta hozni iro- dalmilag azt a világot, melyben mi otthon éltünk. A legújabb kori szerelem pedig
