Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Szalay Zoltán: „Nekem ezekkel a kis történetekkel kell bíbelődnöm ” (beszélgetés Darvasi Ferenccel)
„Nekem ezekkel a kis történetekkel kell bíbelődnöm' 15 Mándy Iván: öt annyira a sajátomnak érzem, hogy nem is nagyon merem már olvasni, nehogy az epigonjává váljak. Említhetnék másokat is, Darvasi Lászlót vagy Háy Jánost, de azt hiszem, hogy Mándy, Tar és Krasznahorkai a legfontosabbak, így, ebben a sorrendben. És azokat sem hagynám ki, akik szerkesztőként gondozták a szövegeimet: Grecsó Krisztiánt, akinek egyetlen e-mailjéböl többet tanultam arról, milyennek kell lennie egy szövegnek, mint szinte bármi másból. Egyszer teljesen szétcincálta egy nekik, az Élet és Irodalomba küldött novellámat, részletesen megmagyarázva, hogy ez és ez a rész miért nehézkes, túlírt vagy modoros — minden kezdő szerzőnek ilyen szerkesztőt kívánok. De Antal Balázs is sokat segített a figyelmével, támogatásával és a felkéréseivel, azokban az időszakokban is, amikor rajta kívül szerintem senki nem hitte volna, hogy valaha is lehet prózakötetem; valamint Háy János is, aki rutinos szerzőként és szerkesztőként rendkívül praktikus tanácsokkal látott el a kötet összeállításánál. És hogy a kezdetekről se feledkezzem meg, tanáraim közül Karádi Zsoltot és Gerliczki Andrást említeném, akik a Nyíregyházán, a főiskolás évek alatt írott novelláimmal foglalkoztak.- Legújabban a Magvető Kiadónál álltái munkába szerkesztőként. Mit vársz ettől a váltástól, és milyenek az eddigi benyomásaid?- Ez számomra egy nagyon nagy váltás, a folyóirat-szerkesztéstől jócskán különbözik a kiadói munka, a Magvető ráadásul az egyik csúcsa a szakmának. Őszintén szólva először el sem akartam hinni, hogy szóba kerülhet ott a nevem, azt gondoltam, ez valami tréfa, de nem volt április elseje. Számomra mindig ez a kiadó volt az etalon, a legtöbb szerző, akit szerettem, magvetős volt. Úgyhogy először egy nagy rettenet volt bennem, hogy ez mit is fog jelenteni, hogy meg tudok-e én ennek felelni, de persze nagyon várom már a napi szintű munkát. Az első könyv, amelyet szerkesztek, Ljudmila Ulickaja októberben megjelenő A mi Urunk népe című tárca- és novellagyűjteménye, amely eredetiben 2008-ban jelent meg. Mindenképp nagy kihívás lesz ez a munka, és elsősorban szeretnék megfelelni. Nagy út ez: egy Békés megyei kisvárosból, Gyomáról felkeveredni a Magvetőhöz, ilyenkor az emberből előtörnek bizonyos kisebbrendűségi érzések is az itteni hiperintelligens emberekkel szemben. Szóval, nagy várakozás van bennem, kis félelem, de biztos, hogy nagyon élvezni fogom. A szerkesztőket ismerem már régebb óta, talán mondhatom, hogy barátaim, végül is tudom tehát, hogy hova megyek. — Visszatérve a kötetedhez, ki lehet-e mondani, hogy ezek a szövegek valamiféle minimalista beszédmódot céloznak meg, esetleg abban az összefüggésben is, hogy egyesek szerint a minimalizmusban rejlenek még olyan lehetőségek a kortárs magyar irodalomban, amelyek a posztmodern kifulladása után akár meghatározók lehetnek. Lehetséges-e, hogy a te köteted éppen ennek a folyamatnak a része?- Bajban szoktam lenni ezekkel a kategóriákkal, mert amikor írok, abszolút nem gondolkodom ilyesmiken, sokkal inkább zsigeriek ezek a dolgok. De hogy ne kerüljem meg a kérdést: egyfajta nyelvi minimalizmusra, redukcióra való törekvés biztosan van a
