Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Szalay Zoltán: A konstrukciók kikezdhetőségéről (könyvkritika)
A konstrukciók kikezdhetöségéről 89 ján azt a benyomást kelti, ennek a témának egy újabb, meglehetősen heterogén, helyenként határozottan publicisztikai jellegű körüljárásával van dolgunk. Az ún. líravita kiindulópontját H. Nagy Péter Hagyománytörténés. A kortárs magyar líra paradigmái Szlovákiában 1989-2006 című tanulmánya jelentette, amely először a Szőrös Kő 2006. 6. számában, majd a Fórum Kisebbségkutató Intézet Magyarok Szlovákiában III., Kultúra (1989-2006) című kiadványában, harmadszor pedig az AB-ART Kiadó köteteként jelent meg, eredetileg pedig 2006 októberében, a Somorjai disputára íródott (e recenzióban nincs tér arra, hogy az egyes címmódosításokra külön kitérjünk). A vita másik központi szövege Németh Zoltán Kilépés egy szűk „ hagyomány ” teréből című, deklaráltan vitaindító írása. A további szövegek, talán az egy L. Varga Péterét kivéve, általában inkább a Németh Zol- tán-féle „oldottabb” hangnemben reagálnak H. Nagy Péter tanulmányára, amely szigorúan leíró jellegű, precíz munka (ezt egyik vitázó sem cáfolja), s javarészt erősítik azt a H. Nagy és Németh közötti - L. Varga szerint látszólagos - „szembenállást”, amely a vita alapját képezi. A H. Nagy Péter főszerkesztette Opus folyóirat 2011. 1. számában H. Nagy Péter bevezetőjével megjelent a nem sokkal korábban elhunyt Bodor Béla egyik régi magánlevele, amelyet a még egyetemista H. Nagynak címzett. Bodor a rendkívül izgalmas levélben a kritikaírás mikéntjéről elmélkedik; amikor a levél legelején felkéri H. Nagyot, véleményezze az ő egyik írását, így folytatja: „Persze irodalomtudományi követelményekkel ne közelíts hozzá, hiszen véleményem szerint ilyen tudomány nincs, és nem is lehet, mert potenciális tárgya, az irodalom, nemcsak külső jegyeiben, de tartalmaiban, motivációiban, tárgyában, társadalmi szerepében stb. is folyamatos átalakulásban van. így persze azt is a legteljesebb mértékig alaptalan feltételezésnek tartom, hogy magában az irodalomban valamifajta paradigma lenne kimutatható.” H. Nagy Péter tanulmányának újraolvasása, s a vita „furcsa botrányossága” bennem ezt a - némiképp nyilván ironikusan értelmezendő - Bodor Bé- la-tézist idézte fel s erősítette meg egyúttal. Irodalmi szövegekről beszélve sosem lesznek lehetségesek matematikai pontosságú bizonyítások, ezért az erre való igény könnyen önmaga paródiájává válhat. Kérdéses, hogy a H. Nagy-szövegre nézve mi a veszélyesebb: maga a tény, hogy a szöveg bizonyos szempontból tudományos igényűnek állítja be magát, vagy az, ha az olvasó támaszt efféle elvárást vele szemben? A tanulmány elején, az Előfeltevések című részben a szerző meglehetős pontossággal jelöli ki a munka céljait és határait - a vita egyes résztvevői később épp ennek a résznek a megállapításait segítségül híva igyekeznek cáfolni Németh Zoltán bizonyos kritikus megjegyzéseit (s tulajdonképpen magát a Németh-féle álláspontot). Ami számomra mégis zavaróan hatott, az leginkább a H. Nagy-tanulmány belső tagolása, különös tekintettel az egyes részek címére: Kánonképződés; Kánonváltozaf, Kánonalakítás; Kánonmódosítás. Bár ezek a címek egyeznek azzal a célkitűzéssel, hogy folytonos mozgásainak figyelembevételével próbáljunk „pillanatfelvételt” készíteni a kortárs szlovákiai magyar költészetről, egyúttal könnyen félreértésekre
