Irodalmi Szemle, 2010
2010/6 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Pomogáts Béla: Erdélyi arcképek - Sütő András
52 Pomogáts Béla ladaműfaj drámai szerkezete szerint alakul. Ezek a történetek a szórványmagyarság köznapi életének krónikáját beszélik el, arról adnak számot, hogy „mifajta gondok ülnek egy közösség homlokráncaiban”. Feleslegesen meggyötört emberekről, erőszakos és ostoba politikai mesterkedésekről, hosszú évtizedek szenvedéseiről, megaláztatásairól számolnak be: a pusztakamarási kis magyar szórvány életét nemcsak a sztálinista korszak kíméletlen parasztpolitikája sebezte meg, hanem az a folyamatosan antidemokratikus nemzetiségi politika is, amely anyanyelvétől, nemzeti kultúrájától és identitásától akarja megfosztani az erdélyi magyarságot. Ebben a tekintetben elsősorban a szórványban élők a veszélyeztetettek, minthogy őket nem védelmezi a nagyobb közösség megtartó ereje és nincsenek anyanyelvi intézményeik, például iskoláik. Mindezzel szemben a hagyományos erdélyi magyar önvédelem és reálpolitika próbál némi védelmet nyújtani, Sütő András is erre: „az óvatosság, a meggondoltság, a túlzásmentes lelkesedés, a gyeplőre fogott harag” nyomán kialakult reálpolitikára hivatkozik: „a fű lehajlik a szélben és megmarad”. A népszerű „lírai szociográfia” az erdélyi szórványmagyarság történelmi tapasztalataira és gondjaira, az anyanyelvi kultúra veszélyeztetettségére figyelmeztet, egyszersmind hitet tesz ennek megmaradása mellett. Az erdélyi magyarság anyanyelvét, mint egy történelmi és kulturális emberközösség legnagyobb értékét állította előtérbe az 1977-ben megjelent Engedjétek hozzám jönni a szavakat című esszéregény is. Sütő Andrásnak ez a müve azt mutatja be, hogy egy erdélyi magyar kisfiú - az író kis unokája - miként veszi birtokába szüleinek nyelvét és vele a szülőföldet, a természetet, az emberi lét kisebb-nagyobb dolgait. A megismerés és megnevezés elemi kalandjának vagyunk tanúi, Sütő András egy emberi személyiség „második születése” mellett vállalja a szellemi bába szerepét. Unokáját kísér- geti felfedező útjain - Marosvásárhelyen, Kolozsvárott és Pusztakamaráson -, hozzá édesgetvén az anyanyelv szavait. A nyelv birtokbavétele magának a világnak a birtokbavételét jelenti: így tanította ezt az ősi tapasztalat, és így tanítja manapság a modem nyelvbölcselet. A pedagógiai esszéregény tulajdonképpen az anyanyelv és az anyanyelvi kultúra birtokbavételének regénye, amely éppen a nyelv fennmaradásában jelöli meg a nemzetiségi közösség fennmaradásnak zálogát. Nem kevés az, aminek az író kisunokája a birtokosa lesz: sok ezer „szóalattvalója” lesi hívását, parancsait. Az anyanyelv a lélek elemi gazdagsága, a személyiség aranytartaléka, nélküle minden más gazdagság fedezetlen papír csupán. A növekvő és gyarapodó emberi személyiség az anyanyelv szavai révén kerül kapcsolatba a körötte élő emberi közösség történetével. László körül ott él a múlt a kisfiú bölcs fejedelmekkel és tudós írókkal ismerkedik: Mátyás királlyal és Bethlen Gáborral, Petőfi Sándorral, Arany Jánossal és Kemény Zsigmonddal - az ő emlékével éppen Pusztakamaráson. A szavak sorsa nemegyszer tragikus, Sütő András, a szavak művésze nem csak a szó súlyát és hatalmát ismeri: gyengeségét is. A szavak kiszolgáltatottan állnak a nagy történelmi viharok előtt, a szélvész letarolhatja őket, az áradás elmoshatja egy részüket. A kisebbségi lét vagy a szétszóródás mindig szörnyű pusz
