Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: Matuzsálemek a Kúriában - Szalay Zoltán: A csallóközi Faulkner (A hatvanöt éves Bereck József köszöntése)
64 JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE delejes csönd a kocsmában, ahol a kocsmáros úgy áll a pultnál, mint a pap a szószéken, s nem sejti, valójában ki a felelős a felesége hasának gömbölyödéséért. Nem tudhatunk azonban semmit biztosan: Bereck József Csallóköze úgy foszlik szét előttünk, akár a napszítta Alföld délibábja, amikor túl közel érünk hozzá. Kevesen vannak, akik a kocsmabeli csendből még le tudják szűrni a szikár mítoszt. A kortárs prózánkban a már elhunyt Tar Sándor és a még mindig aktívan alkotó Bodor Ádám értik legjobban ezt a csendet, a vihar előttit, de legsikerültebb müveiben Bereck József sem marad el mögöttük. Pontosan tudja, milyen, amikor Öllé Gyula lesújt, s a kettétört biliárddákó belsejéből egyujjnyi ólomrudacska hull a padlóra. Bereck József eddigi életművéből nem hiányoznak a merész kísérletezések, a stíluskeverések, miközben végig, minden egyes írásából kiérezhető egyedi hangja. Már első elbeszéléskötete, a Vihar előtt szövegei érett és felkészült novellistát mutatnak be, akinek pontos elképzelései vannak az irodalomról s a saját irodalmáról. Pályájának mintha több csúcspontja is lenne, annak tekinthetjük az Öregem, az utolsó című kisregény-ínyencfalatot, de akár a Vereség tömör, mesteri novelláit vagy az összegző szándékú Végső visszaszámlálást is, mint ahogy az életműben merész kanyart jelentő meseenciklop avagy a foltozóvarga is kitüntetett figyelmet érdemel, lévén hogy az eddigieknél sokkal markánsabban a posztmodem szövegalkotási technikák felé mozdítja el a berecki írásművészetet. Szerzőnk tehát ügyelt rá, hogy vissza-visszatérő hőseit és antihőseit, a titokzatos Erazémiust, a sokarcú Csuccsát vagy éppen a parázna Pununút változatosabbnál változatosabb közegbe helyezze, ezáltal az olvasót is elkényeztetve a sokszínűség izgalmával. Szokatlan nevek, hétköznapiságukban is valami ősi feszültséget magukban hordozó történetek: letűnt kultúrák nyomai rejtőznek a Bereck-próza mélyén. Ezek a történetek eltűntek a hagyományos falu elpusztulásával, az erőszakos áttelepítések hányattatásaival, az emlékezet elhomályosodásával. Ezért ez az egzotikus íz, ez a mi(sz)tikus máz. Az a tömény feszültség, komor dráma, sürü mitológia és zaklatott groteszkség, ami az egyik legfontosabb Bereck-müben, az Öregem, az utolsó ban megjelenik, olyan kijelentésre ösztökél bennünket, hogy Bereck József a Csallóköz Faulknere. Az amerikai Dél baljós hangú íróóriása alkotott hasonló mitológiát Yoknapatawpha megyéjén keresztül, mint Bereck a maga Csallóközével: egy szelíd, de megrázó erejű eposzt. Bereck Csallóközéből nem hiányzik a megtépázott Kronosz, de az egyszerűségében megfejthetetlen Jézus sem. Cipelni kell a gipsz Krisztust, ahogy az Öregem, az utolsó Görcs Lajosa is cipelte, de mivel nehéz, mint a só, mint az egész világ, előbb-utóbb össze kell törni, mert különben megöl. Vereséget kell mérni rá, egyszer s mindenkorra. S itt derül ki, hogy a csallóközi díszlet, annak ellenére, hogy meghatározó fontosságú, mégis csak eszköz a mitológia betörésére és újramondására. Az Öregem, az utolsó Hury Tamásának van egy szellemes mondata, amiben találóan foglalja össze, miért is kellett Bereck Józsefnek ezt a könyvet megírnia.
