Irodalmi Szemle, 2009
2009/10 - JUBILÁNSOK - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (35) A prózafordulat regényei II.
48 Grendel Lajos megmentse szerelmüket, az önfeladásig megpróbál megfelelni Krisztina igényeinek és szeszélyeinek. Ilyen helyzetben azonban nyilvánvaló, hogy tartós kapcsolatnak nem lehet perspektivája: „a Krisztina által a fiúra zúdított nyelvi klisék, automatizmusok és kultúrszemét tömege és saját vágyai, kiszolgáltatottsága erodálják a fiút.”<4) A halál kilovagolt Perzsiából másfelől a történelmi amnéziáról, annak okairól, gyökereiről és személyiségpusztító következményeiről szóló mü is; e tekintetben szinte az egyetlen olyan mű, amely közvetve, tisztán művészi eszközökkel mutatja meg, milyen önfeladással felérő árat kellett a magyar társadalomnak fizetnie a Kádár kinálta „társadalmi megbékélésért”, a gulyáskommunizmusért. Társadalom és egyén viszonyát Hajnóczy Péter nem ok-okozati láncban, hanem analógiás szituációkkal jeleníti meg. S mintha József Attila Eszméletének két sorát idézné föl az olvasóban: „lm itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat” - melyben az első sorra az első történet, a másodikra pedig a második történet rímel. „A szöveg két elbeszélése tehát: két leépüléstörténet. A keret: az alkoholista író, a férfi néhány órájának - legfeljebb egy napjának - az eseménysora [...] Mindkét elbeszélés a halál felé vezet: az író a delirium fenyegetésében, a fiú az önfeladásban (az erkölcsi megsemmisülésben) [...] a szövegbe betörő rémképek és víziók [...] az írás utolsó részében már szétzilálják az elbeszélést és megszüntetik annak logikai koherenciáját. A szöveget, a két elbeszélést tehát keresztül-kasul átjárja a halál.”(5) Krasznahorkai László (1954). A Sátántangó (1985), valamint Az ellenállás melankóliája (1989) c. regényeinek eseménysora olyan lepusztult világba vezeti olvasóját, amilyen Bodor Ádám Sinistra körzete, vagy, hogy világirodalmi példát is említsünk, Thomas Bernhard valamely sivár, Isten háta mögötti alpesi települése. Krasznahorkai László regényvilága, miként majd néhány évvel később Bodor Adámé, egyszerre hátborzongatóan valóságos s egyszersmind jelképes is - groteszk és iszonytató. Reménynek e világ megváltoztatására még a szikrája is hiányzik itt. De hát hol is? Hol vagyunk, amikor belépünk a Sátántangó és Az ellenállás melankóliája szövegterébe? Bodor Ádám Sinistra körzetéről azért annyit megtudunk, hogy az valahol a Kárpátok lábánál található. Többet azonban nem. Krasznahorkai regényeinek színtere a Dél-Alföld lehet. Az Ellenállás.. ,-ban az egyik szereplő a városhoz közeli Köröst emlegeti. Krasznahorkai László regényvilágának térideje tehát nem teljesen jelképes, még ha nem is azonosítható be pontosan; s az is az író beszédmódjának lényeges vonása, amire Györffy Miklós kritikája hívja föl a figyelmet, tudniillik, „hogy a Sátántangóban minden jelképes mozzanat a regényvilág gondosan kidolgozott realitásában gyökerezik.”'61 A Sátántangó, de még inkább Az ellenállás melankóliája, Kafka prózáját, Beckettét és a hatvanas évek magyar irodalmának parabolaprózáit is felidézi; de éppen csak eszünkbe juttatja, mert az író hagyja a történeteket a maguk belső természete és logikája szerint bonyolódni, vagy másképpen: „a történet nem rendelődik alá valamely eszmei közlendőnek, mint a parabolaregényben.”<7) Tegyük hozzá, nem is rendelődhet alá, mivel az írói mondanivaló és meg
