Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Csáky Károly-Hála József: Adalékok Ipolyi Arnold születéséhez és gyermekéveihez
MÚLT ÉS EMLÉKEZET dalom iránti lelkesedése ösztönzött, felébreszteni gyermekeiben az irodalom, különösen a költészet s történelem iránti szeretetet. Ő szokott, mig kisebbek voltak, elöttök korukhoz illő verseket s történeteket olvasni. Ezek következése volt az, hogy gyermekei értelmi világa igen korán fejlődött, és megszerették a tanulást, az olvasást, ezért haladott Arnold oly gyorsan a tanulásban, hogy alig múlt 12 éves, midőn már a gymnasiumot teljes sikerrel bevégezte. [...]”28 Gyürky idézett soraira mások is hivatkoznak, mintegy tényként fogadva el, hogy Ipolyi alig 12 évesen a gimnáziumot elvégezte. Ez viszont pontosításra szorul, amelyet az alábbiakban próbálunk megtenni. Fábián János is foglalkozott Ipolyi gyermekéveivel, s többek közt az alábbiakat konstatálta: „A hat gyermekkel megáldott Stummerék — a legidősebb Arnold - házitanítót fogadtak gyermekeik oktatására. Arnold magánnevelője egy Karnis Ferenc nevű művelt, világot látott, művészetet kedvelő és értő férfi volt. A szülők és a nevelő nagy örömére Arnold élénk eszű és gyors felfogású tanítványnak bizonyult. Feljegyezték, hogy 12 éves korára 6 gimnáziumi osztályt végzett el. A magánvizsgákat a lévai, a Selmecbányái és a kor- ponai piarista gimnáziumokban tette le. Ez után került az esztergomi főegyházmegye kisszemináriumába, a pozsonyi Emericanumba, itt két évet töltött kitűnő nevelők kezei alatt, majd két évig hallgatója lett a nagyszombati érseki líceumnak s a filozófiai kurzus elvégzése után teológiára a bécsi Pázmáneumba küldték.”29 Fábián János megállapításával kapcsolatban itt most csupán annyit jegyzünk meg, hogy Ipolyi a korponai piaristáknál nemcsak magánvizsgát tett, de egy ideig rendes diákja is volt az iskolának. Prokopp Gyula ugyancsak hangsúlyozta, hogy Ipolyi „Ipolykeszin töltötte gyermekéveit a vagyonosabb ősök életmódjától megválni nem tudó szülők vidám élettől pezsgő otthonában. Házitanító oktatta az elemi ismeretekre, amelyekből a lévai piaristáknál tett magánvizsgát. Midőn a szülők eladni kényszerültek az ipolykeszi birtokot és Korpo- nára költöztek, Arnold az ottani, majd a Selmecbányái piarista gimnáziumban folytatta tanulmányait. Tizenkét éves volt, amikor a szülők, hogy a gyermeknevelés gondjain enyhítsenek - a pozsonyi Emericanumba, az esztergomi egyházmegye kisszemináriumába adták. Az itt eltöltött két év alatt fejlődött ki papi hivatása, melytől akkor sem távolodott el, amikor később a szülők - Lajos fiuk példájára hivatkozva — a világi pályát ajánlották. A nagyszombati líceumban töltött további két év elteltével - mint kiváló tanulót - Bécs- be küldték, hogy a Pazmaneum növendékeként az ottani egyetemen hallgassa a teológiát.”311 Ipolyi házitanítója, Karnis Ferenc valóban ügyes ember lehetett, hisz tanítványa nemcsak elemi ismeretekből mutatott jó előmenetelt, hanem az 1830-1831. tanévben a lévai Piarista Gimnáziumban az első (grammatikai) osztály valamennyi tárgyából kiváló vizsgát tett. Az erről szóló tanári jegyzőkönyv (Prothocollum Gymnasii Levensis Schola- rum Piarum Ab A° 1815/6) ma a Lévai Járási Levéltárban található, s annak 124. oldalán olvasható a vizsgálatot megörökítő néhány sor. A gimnázium igazgatója akkor Matkovits Elek volt, akit éppen az 1830—1831-es tanévben helyeztek Kecskemétről Lévára, majd 1832-ben kinevezték Szentgyörgyre igazgatónak. A vizsgáztató tanárok közt szerepel még Páter Nagy Péter, akinek latin nyelvű énekcskönyvét magyarra is lefordították (Lelki gyakorlatok az Anyaszentegyház magyar ifjúságának üdvös használatára), s azt a lévai diákok is használták. Nagy Péter később a rend főnöke lett.31 Az ugyancsak vizsgáztató Hut- ter Antal magyar nyelvű ódákat is írt, egy időben igazgatója volt a gimnáziumnak, kidől-