Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - TÉNYEK ÉS KÉRDŐJELEK - Ardamica Zorán: Irodalomtanítás a harmadik évezredben (tanulmány)
Ardamica Zorán lajdonképpen - az irodalomtudomány köreiben ritkaságszámba menő módon és nyelven! - az irodalomtudomány pragmatizálását, azaz alkalmazását, az alkalmazás nem szakmabeliekre, a „köznapi emberekre” való kiterjesztését javasolja. Vagyis az elitizmus, a bezárkózás, a bennfentesség megtörését. Amíg az állami és Szlovákiában nagyjából a magániskola is a „társadalmat” „szolgáló” „intézmény”, vagyis egyfajta hamis egység illúziójának elávetett, konformista hivatal, a bürokrácia példás színtere marad, addig a változtatás esélye minimális. Az iskola(rendszer) ugyanis azt hiszi, ő biztosítja a tudást, a tudásanyagot. Holott talán inkább a tudás elsajátításának eljárásait, stratégiáit biztosíthatná. Információt, értsd, tudásanyagot találni ma nem probléma. A problémát az információk értelmezése, hierarchikus szelektálása és rendszerezése jelenti. Magyarán tanulni és gondolkodni kell magtanulni. Persze, az veszélyes is lehet a(z iskola)rendszerre, amelynek rugalmatlansága talán leginkább a tankönyvkiadásban mutatkozik meg, ami természetesen a tantervi norma következménye. Szlovákiai magyar viszonylatban e kérdéssel alig foglalkozik valaki. Professzionális értelemben az Oktatási Minisztérium kompetenciája lenne, illetve az Állami Pedagógiai Intézeté. Nem utolsósorban ezek működéséről és eredményeiről/eredménytelenségéről ad úttörőként helyzetrajzot az említett Somorjai Disputa 2. kötet számos tanulmánya (a könyv fele). E tény jól példázza, hogy Szlovákiában az irodalompedagógia elsősorban az irodalomtudománnyal foglalkozók ügye. Csak példaként emelném ki Csehy Zoltánnak és Vajda Barnabásnak azokat a bátran és megalapozottan bíráló szövegeit, amelyek a szlovákiai tankönyvkiadás tarthatatlanságára hívják fel a figyelmet. S ezen a ponton lehetne ismét visszakanyarodni az egyes országok iskolarendszerének átjárhatóságához. Még ha találna is a szlovák oktatásügy megoldást a felvetett problémák zömére, semmi sem garantálja, hogy kompatibilis is lesz a környező országokkal. E helyütt viszont a szakmai kérdések megint összekapcsolódnak a politikával és a hatalommal, hiszen az ügy érdekében Magyarország (értsd: a mindenkori magyar oktatásügyért felelős tárca) egyre intenzívebb szakmai és politikai kommunikációt kellene, hogy folytasson az arra kompetens, elsősorban európai kollégáikkal. Ez pedig elsősorban hajlandóság és pénz kérdése. Az irodalomtudomány és az irodalompedagógia a fentiek értelmében megtett bizonyos lépéseket. Mivel azonban az oktatás nem kizárólag tudományos probléma, hanem sokkal összetettebb társadalompolitikai és gazdasági kérdések halmaza is, a tudományos és pedagógiai körök hatalmas erőfeszítésére (szakmaira és érdekérvényesítéseire egyaránt) szükség lesz ahhoz, hogy az irodalomtanítás elmozduljon a holtpontról. Az írásom ürügyéül szolgáló kötet - kérdéseim és kételyeim ellenére - időszerű és hasznos kiadvány. Igényes, többszólamú, s csak annyiban nem homogén vagy helyenként nem gyakorlatias, amennyiben a tudomány sem az. Egyik legnagyobb erénye, hogy közvetlenül vagy közvetve felvet, újrafogalmaz és pontosít olyan szakmai és társadalmi, társadalompolitikai kérdéseket, amelyek megoldásának igénye egyre inkább stabilizálódik a társadalom és a tudományos közeg
