Irodalmi Szemle, 2008

2008/1 - TÉNYEK ÉS KÉRDŐJELEK - Ardamica Zorán: Irodalomtanítás a harmadik évezredben (tanulmány)

Irodalomtanítás a harmadik évezredben pektusait is érvényesíteni szeretnénk! Magyarország határain túl az irodalomtaní­tásban Magyarországtól nyugatabbra már megelőzték a honi rendszert, keletebbre pedig lemaradóban vagyunk. A szakemberek minden szakmai igyekezete, felkészü­lése ellenére ez intézményi, oktatáspolitikai kérdés, tehát alig befolyásolható. Mi­lyen - lesz - az átjárhatóság a magyarországi és nyugati rendszer között? Milyen lesz a határon túli magyarokat legnagyobb számban érintő szlovákiai, romániai, uk­rajnai, szerbiai stb., vagyis a posztkommunista, pontosabban szisztémájukban még csak (poszt)kommunista iskolarendszerek és a honi rendszer között? Mennyiben érinti majd a külföldön, akár nyugaton, akár keleten, akár Magyarországon tanuló gyerekek és felnőttek tanulmányait? Kivetül-e a bizonyítványok és diplomák hono­sítására? Kivetül-e a különböző szakokon végzett irodalmárok, filológusok elhe­lyezkedésének körülményeire és az esélyegyenlőségre? Az unióbeli kompatibilitás minden szinten megvalósítható-e, megvalósítandó-e? Számomra különösen érdekes lesz az elkövetkezendő évek alatt megfigyelni: vajon a hatalom (vagyis a rendszer, a oktatásügyi intézményi autoritás, végered­ményben a politika) hogyan viszonyul majd egy vagy több olyan irodalomtanítási modell megképződéséhez és bevezetéséhez, amely a helyzet jelenlegi állása szerint a jelenlegi rendszer hatalmi pozíciói ellenében is kénytelen lesz hatni... Hogyan va­lósul majd meg a hatalom kommunikációja az új közegben? Engedi-e egyáltalán az oktatásügyet finanszírozó és annak törvényi hátterét megadó hatalom, hogy az iro­dalomtanítás megfelelő gyorsasággal reagáljon az irodalom és az ezt követni igyek­vő irodalomtudomány értelem-, és élményképző, valamint megértési modelljeinek megképződésére? Hogy az irodalom az egyén számára „tartalmas individualizációs eszközzé” válhasson? Hogy az irodalomtanítás etikai-morális dimenziója átértéke­lődjön? Vajon - részben paradox módon - nem éppen a posztmodern tömegkultúra felől, a médiavilágra gyakorolt hatással vagy annak birtoklásával igyekszik-e majd „államosítani” az újonnan felálló tanítási szisztémát? Irodalmat, irodalomtudományt tanítsunk-e, vagy arra alkalmas - nem feltét­lenül kanonikus -, főleg irodalmi szövegek által neveljünk? Illetve melyik iskola­típusban váljon hangsúlyosabbá? Kanonikus és esztétikai értékeket akar-e megis­mertetni az iskola a gyerekekkel, fiatalokkal, vagy metodikailag alkalmazható tex­tusok segítségével nevelni? Vagy mindkettőt egyszerre, arányosan, hogy az iroda­lomtörténeti és -elméleti elvárásoknak is megfeleljen a diák, de az irodalmi szöve­gek olyan szituációkat, eseteket, jellemeket stb. is megjelenítsenek számára, ame­lyek értelmezése az életben való - már nem irodalmi - tájékozódásban, cselekvés­ben, gondolkodásban is segítsék? E témához kapcsolódva legutóbb a Somorjai Dis­puta 2.9 kötetben megjelent Mészáros András tanulmánya,10 amely a kazuisztika iro­dalompedagógiai alkalmazásának gyakorlati lehetőségeire (és esetleges szemlélet­beli problémáira) irányítja a figyelmet. Mészáros elképzeléseinek részletesebb el­méleti kontextualizálását Benyovszky Krisztián végezte el" rámutatva az írás sze­rintem leglényegesebb, s ma legaktuálisabb momentumára, arra, hogy Mészáros tu­

Next

/
Oldalképek
Tartalom